Akik megőrizték Románia közepén a magyarságukat, és büszkék rá

Kézdiszentlélek - Kézdiszentléleken, Románia közepén, mindenki magyarnak vallja magát, és csak magyarul beszél.

Kézdiszentlélek Románia közepén, Erdély délkeleti csücskében található. A község fölé emelkedő Perkő-hegy 738 méter magas. Itt található a Szent István kápolna. Építésének idejét pontosan nem lehet meghatározni, de a kápolnán található reneszánsz kő ajtókeret 1686-ban került a helyére. Azóta az állag megóvására vigyáznak.

Az a lényeg, hogy a szeretteinkkel mindig éreztessük, mennyire fontosak." Domokos Rozália

Balogh Tibor polgármester kedvesen fogadja a testvérváros, Nyékládháza delegációját, amellyel én is érkezem. A 2700 lelkes település utcái még nem mindenütt aszfaltosak, de az ingatlanok rendezettek, sok helyen a képeken oly sokszor látott székely kapuk hívogatnak. Augusztus 20-a nagy ünnep Kézdiszentléleken, ahol Trianon után 100 évvel is magyarul beszélnek az emberek. A főtéren lévő Szent István szobornál gyülekeznek ünneplőbe öltözve. Sokan szabadságot vesznek ki, mert ez a nap Romániában nem munkaszüneti nap, de az itt élők részt akarnak venni a koszorúzáson.

Egymásba kapaszkodva

Állunk a tűző napon. Csodálkozom, hogy milyen sokan vagyunk, hiszen ez egy kis falu. Megérkezik a helyi plébános, a község vezetése, majd egyszerre felvonják a magyar és a székely zászlót. Több száz ember énekli előbb a magyar, majd mintegy folytatásként a székely himnuszt „Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenem” – erősödik a hangerő. Nem kíséri zene az éneklőket, mégis olyan érzésem van, mintha egy összeszokott énekkar tagja lennék.

Délután a Perkő-hegyre megyünk. Alulról felfelé haladva Jézus keresztútján tizennégy stáció. Fiatalok és idősek egymásba kapaszkodva baktatnak. Meleg van, hosszú az út, de senki nem fordul vissza. Minden egyes stációnál, keresztnél megpihennek. A hegytetőn, a Szent István kápolnában mise lesz – ez a jutalma annak, aki felér a tetőre. Nyolc-tízezerre becsülik a létszámot.

Gyönyörű a kilátás. A tágabb régióra jellemző növények közül itt, a hegytetőn még megtalálható az árvalányhaj. Ritka növény. A környék egykori természetes növényzetét az évszázadok alatt átalakította az ember – termőfölddé.

Itt majdnem mindenki a mezőgazdaságból él – mondja Balogh Tibor polgármester, mikor leülünk beszélgetni.

Kapcsolat az anyagországgal

– Pityóka- és spárgatermesztéssel foglalkozik a falu 80 százaléka. Általában 3 hektártól 10 hektárig terjedő földjeik vannak. Egy kevesen, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, eljárnak dolgozni nagyobb városokba. Ők természetesen beszélnek románul, másként nem lehet érvényesülni közigazgatásban, vagy nagyobb gyárakban. Hozzánk egyébként közigazgatásilag három település tartozik, Kézdikővár, Szárazpatak és Kiskászon.

Mennyire tartják Magyarországgal a kapcsolatot? – kérdezem.

– Nagyon jó a kapcsolatunk az anyaországunkkal. Több testvértelepülésünk van, ők is eljönnek hozzánk, mi is minden évben megyünk Magyarországra. Budapestről például most gyerekek voltak itt táborozni. Nekünk fontos, hogy a székely kultúrának hírét vigyék. Bár azt szoktuk mondani, hogy minden székely magyar – mi megőriztük itt, Románia közepén a magyarságunkat, és büszkék vagyunk rá. Mi tiszta magyar közösségben élünk itt, mert bár a múlt rendszerben akartak ide telepíteni román embereket, de nem maradtak meg. A román forradalom után pedig szerencsére megállt ez a dolog. Megvagyunk egymás mellett, de mi nem a román néppel ünneplünk, hanem magunkban. Mi augusztus 20-át ünnepeljük, nekünk ez az ünnepünk. Ilyenkor – mint látta – a magyar zászlót is kitesszük, pedig ennek nem örül a román kormány. Mi vállaljuk, hogy magyarok voltunk, vagyunk, és azok is maradunk! – mondja büszkén a polgármester.

- B. Tóth Erika -

Feleségek és édesanyák szövetsége

A templom külön termében találkoznak egy héten kétszer is a kézdiszentléleki fiatal­asszonyok. Olerás Évával arról beszélgettünk, miért alakult ez a szövetség.

– Már 9 éve vagyunk házasok a férjemmel és két kislányunk van. A csoportba azért szeretek járni, mert itt megtanítanak minket arra, hogyan adjuk át a hitünket a gyermekeinknek, és hogyan tartsuk életben a házasságunkat. Itt, Erdélyben mi azon vagyunk, hogy a házasságban, párkapcsolatban ha egyszer elromlik valami, ne eldobjuk, hanem megjavítsuk. Arra tanít bennünket az atya és a különböző szakemberek, akik előadásokat tartanak nekünk (volt már pszichológus, orvos, apácanővér), hogy a mindennapokat úgy éljük meg, hogy a szeretet hassa át a szívünket, lelkünket. Hogy gyermekeink érezzék a családi fészek melegét. Arról néztünk meg nemrég egy rövidke filmet, mennyire fontos az ölelés. Hogy öleljük meg a férjeinket akkor is, ha éppen nem tennénk a szívünk szerint, de ha mégis megtesszük, a mi érzéseink is pozitív irányba változnak. Mert van, hogy haragszunk egymásra valami apróságért mi, házastársak, de ha mélyen átgondoljuk, akkor ezek a dolgok nem fontosak az életben. Ezek csak hétköznapi apróságok.

Domokos Rozália kissé félénken kezd a beszélgetésbe, de később megnyílik. Azt mondja: boldog, hogy a csoport tagja lehet.

– Tegnap alkalmaztam otthon az itt tanultakat, hogy öleljük meg napközben is férjünket, mondjuk el, hogy nagyon szeretjük, hogy fontos nekünk. Az a lényeg, hogy a szeretteinkkel mindig éreztessük, mennyire fontosak.

– Magyarországon a Családok éve van. Hallottak róla? – kérdezem.

– Igen, még a plébános is beszélt erről a templomban. A család a legfontosabb. Olyan a társadalom, amilyen a család. Mert ha a családban a gyermek azt látja, hogy tisztelni kell az időseket, akkor a társadalom követelményei is olyanok lesznek, hogy tiszteljük az időseket. Hiszen a ma felnövő generációból lesznek a jövő idősei. Ezt nem kellene elfelejtenünk! – hangsúlyozza.

Hozzáteszi: azt is tanultam a csoportban, hogy ne feküdjünk le haraggal. Mindig mondjunk egy kedves szót elalvás előtt a társunknak, a gyermekeinknek, mert nem tudjuk felébredünk-e. Mindig azt hisszük, hogy csak másokkal történnek rossz dolgok, de ez nem igaz. Nem azt mondom, hogy a nap minden percében félelemben kell élnünk, de úgy kell élnünk, hogy nem tudhatjuk, melyik az utolsó napunk. Szeressük egymást – mondja mosolyogva Rozália.