Az Életem ez a Kórház

Állok a kórházi udvar sötétjében, biciklimre támaszkodok. A frissen lehullott hó, mint egy óriási lepedő borítja be a parkot. Sok a varjú: foltok a lepedőn. Egy hangos látogatói csoport zajára felröppennek és megtisztul a lepedő, hófehéren takarja be a kórházat: eddigi életem 36 évének helyszínét. Dr. Csiba Gábor írása.

60 év! Mi minden történt ennyi idő alatt? Szinte itt születtem. Akkor még csak egy épületből állt az egykori laktanya város, amelyből kórház lett a város szélén.

Az életemet és ikertestvérem életét Velkey Professzor mentette meg.

Emlékszem, negyedikben eltörtem a csuklómat, a főépület “SZTK”-jában láttak el. Feltűnt, hogy Molnár főorvos volt a röngen orvos és Molnár volt a sebész főorvos neve is. A biztosító 200 forintot fizetett nekem: de boldog voltam! A sérvemet Felházi Csöpi operálta, nem értettem, de nem mertem megkérdezni a nevét.

Sokáig ezután nem volt közöm a kórházhoz, csak tudtam, hogy van egy nagy intézmény a Katowicze lakóteleppel, az ABC-vel szemben, a városi könyvtár és a nővérszálló közelében. Mindenkit felkavaró hír volt a nővérgyilkosság, a Labanc Anna-ügy. A középiskola után nem vettek fel az egyetemre, a kórházban kellett dolgoznom. Édesapám – évtizedekig körzeti orvos Sajószentpéteren – vitt el a Szentpéteri kapui kórházba (mert mi csak így hívtuk) és kérte meg az igazgatót, Molnár Györgyöt, aki épp akkor váltotta Szabó Istvánt, hogy dolgozhassak egy évet a kórházban. Érdekes, ma már munkaerőhiányról beszélünk, akkor az 1800 forintos bérért is több tíz ember pályázott. Nem kulcs­lyukon át ismertem meg a megyei kórház világát, nyitott ajtókon és ablakokon keresztül. Mogorva, hatalmas intézmény lett ekkorra a kórház. Később tudtam meg, hogy akkor már 3000 ágyas volt és sok szakmával rendelkezett. Az az egy év a régi nagy öregek megismerésének ideje volt. Földvári főorvos, Prónay Gábor, Tass Gyula, Török tanár úr, Herczeg László, Csató Péter mind-mind számomra elérhetetlen magasságokban dolgozó emberek, tudósok voltak.

Én a kórház hátsó udvarában ismerkedtem az egészségüggyel. Földesiné Sárika, Tasnádi „professzor úr”, aki a műtős munka rejtelmeire megtanított, Vilma műtősnő, Jankovics Misi, az elegáns sebész és sokan mások alakították életemet. A nővérkék fiatalok, kedvesek.

Sokszor visszajártam, megszerettem a kórházat, orvosként a baleseti sebészet új főorvosa rémisztett meg, Bárány István volt a tanárom. A kórház is fejlődött, „E” szárnyat építettek a Sebészethez. A Belgyógyászatot rekonstruálták és Megyei Vezető Kórház lett.

Az az örök rivalizálás az Erzsébet, a Vasgyári, valamint a Megyei Kórház között…

Hatalmas méretű, de nem klinikai tudású volt az intézmény, minőségi változás kellett. Láttam Katona Zoltán, Mészáros János és Sótonyi Gábor erőfeszítéséit ennek érdekében. Velkey professzor révén a GYEK a kórház zászlóshajója lett. Egyetemi Oktató Kórház lettünk. Úgy éreztem, nekem is részt kell venni ebben a munkában. Orvosigazgató lettem, megtanultam mindent, amit lehetett és közben megismertem a kórháznak nemcsak a hátsó udvarát, nemcsak a konyhát, a mosodát, a kórbonctant, a gazdasági nővérek világát, hanem az egész intézményt. Főigazgató lettem, jött az új világ, az informatika és a technológiai váltás korszaka, Európai Unió, pályázati lehetőségek. Mondhatnánk, jókor voltam jó helyen. Ez igaz, de ezt a lehetőséget ki is kellett használni és élni kellett vele. Mennyit kilincseltem, hányszor megalázkodtam. Hatalmas terveket szőttünk. Ebben az időben már az osztályvezetői garnitúra második, harmadik generációja cserélődött ki. Megpróbáltunk együtt, velük egy 21. századi kórházat építeni. A Csillagpont Kórházat.

Csillagpont Kórház! Soha nem felejthető projekt. Most itt állok előtte, ebben a hóval borította parkban. Modern épület helikopter-leszállóval, csőpostával, automatizált laborral, CT-kkel, MR-ekkel, értő szakemberekkel, kollégákkal, barátaimmal.

Az ország második legnagyobb kórháza, megkerülhetetlen intézmény. Természetesen mindig voltak ellenlábasok, a terveket meg nem értők, kisstílűek, de hol nincsenek? A nővérek, szakdolgozók között mindig barátokat és megértő segítőket találtam. Ismét a nővérszállóra és a lakótelepre gondolok. Egészen másként néz ki most a lakótelep, megújult. A nővérszálló üres, hányszor szöktem be oda az ablakon…

Modern, európai a Csillagpont Kórház, az enyém is. Rádióval, stranddal, egészségmegőrző központtal, óvodával (ilyenek máshol nincsenek), gyógyulásban reménykedő betegekkel, sok sok baráttal.

Minden sikerének örülök. Bánt, ha bántják.

Késő van, bekapcsolom a biciklim lámpáját, felülök rá, visszanézek.

Köszönök, de nem távozok, csak búcsúzom a 60 éves megyei kórháztól.

Barátaim! Vigyázzatok rá!

Dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos, 2000–2017

ui.: 1958. december 8-án nyílt meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház

ÉM

[related-post post_id="4074988"]

[related-post post_id="4073728"]