Az összes problémáját kiírja magából Siklósi Örs

Miskolc - Tíz éve zenél aktívan az AWS együttes. Három lemezt is kiadtak, de a nagy dobás a negyedik album nyitódala, a Viszlát, nyár volt, amivel A Dal 2018 nyertesei lettek. A zenekar ismertsége akkor óriásit ugrott. A negyedik album koncertturnéjának miskolci állomásán beszélgettünk Siklósi Örssel, az AWS frontemberével.

Tíz év egy zenekar életében nagy idő. A Dal 2018 sikere mennyire változtatott rajtatok?

Csupán annyit, hogy végre elhisszük magunkról, amit csinálunk, az nem rossz. Természetesen nehezen hisszük el magunkról, mert eddig nem volt olyan visszacsatolás, hogy amit zenélünk, az jó. A győzelem után még a családunk is, akik eddig szkeptikusan álltak a zenélésünkhöz, még ők is azt mondták, királyok vagytok, srácok! Az kifejezetten célunk volt az együtt zenélésünk elejétől, hogy megőrizzük azt a szellemiséget és azt a lelkületet, amivel elindultunk. Nem akarjuk, hogy bármilyen szinten is az életünk rovására menjen az, hogy elértünk valamit. Annyi biztos, hogy nem tudunk leállni. Nagyon sok tervünk van az elkövetkező három évre, nagyon sokat dolgozunk azért, hogy ezek a tervek valóra váljanak, és nagyon szeretnék elérni azt, hogy mi lehessünk egy következő Tankcsapda Magyarországon. Ez egy nagyon jó és nemes szint lenne. A következő hónapokban majd kiderül, hogy reagál ránk a közönség, de nagyon reméljük, a tavalyi siker után is lesz még nagy dobásunk.

A Viszlát, nyár kifejezetten a versenyre íródott?

Már megvolt korábban. Ez a dal a negyedik lemezünkre született. 2017 nyarán kezdtünk el ezen az anyagon dolgozni, ami 2018 szeptemberében jelent meg. Ez a dal született meg először, amit egy balatoni számírós session során raktunk össze. Az volt az egyetlen kitételünk, hogy semmilyen kompromisszum ne legyen benne, ne akarjunk megfelelni ezzel senkinek se, legyen benne hörgés, legyen benne ordibálás és olyan legyen, hogy elsősorban nekünk tetsszen. Kitaláltuk, hogy adjuk be A Dalra, hiszen akkor készült hozzá klip, így simán belefér a certifikációba. Aztán beadtuk, és lett, ami lett.

Számodra azért ez egy nagyon személyes dal.

Igen, abszolút. Számomra a zenélésnek, a zeneírásnak teljesen terápiás jellege van. Az összes problémámat s negatív gondolatomat szerencsére kiírom magamból, ezek alapján születnek meg a dalok. Így volt a Viszlát, nyárral is, ami édesapám elvesztéséről szól, és úgy érzem, méltó búcsú volt az emlékére. Tudatosan próbáltam, leválasztottam a sikert és a tragédiát, mert nem akartam a zenekarral úgy bekerülni a köztudatba mint egy tipikus tehetségkutatós együttes, amelynek valami borzasztó dolog történt az életében és erre építik fel a műsort. Ezt nem akartam. Próbáltam egy ideig titokban tartani, de végül nem sikerült. Mindig is azt hangoztattam és most is hangoztatom, hogy az élet arra való, hogy élvezzük és boldogok legyünk. Boldog ember vagyok, annak köszönhetően, hogy ki tudom magamból írni a fájdalmamat és a rossz dolgokat. Ami nagyon fontos volt ezzel a dallal kapcsolatban, hogy elkezdtünk arról beszélni, miért tabutéma a halál. Az emberek nem mernek arról beszélni, hogy születésünktől fogva biztos, hogy egyszer meg fogunk halni. Ha tudnánk erről beszélni, sokkal boldogabban tudnánk élni, hiszen onnantól már nem félünk az elmúlástól, hanem megtanuljuk kezelni. Néha zenekaron belül is szoktunk erről beszélni, bár nagyon ritkán szoktunk komoly dolgokról eszmét cserélni, mert elég vidám társaság vagyunk. Ha egyszer gyerekeim lesznek, a halál fogalmát megpróbálom az életünkbe bevezetni. A nővéremnek és a bátyámnak sok kissráca és kislánya van, így sokszoros nagybácsiként azt látom, már nagyon hamar tisztában vannak azzal, mit jelent az elmúlás. Nem az a fontos, hogy ezt elmagyarázzuk nekik, hanem az, hogy ezt hogy éljék meg. Arról van szó, hogy tudatosan készülni kell arra, hogy valamennyiünk élete egyszer véget fog érni és nem tudhatjuk, melyik pillanatban, de egészen addig, amíg odáig el nem jutunk, addig boldog és eredményes életet kell élnünk.

A hörgés és az üvöltés a színpadon ösztönös, vagy inkább szerep?

Ez is a terápia része. Vannak, akik hazamennek és a családjukon élik ki a dühüket, a negatív érzéseiket és rajtuk vezetik le a feszültségeiket. Mi elmegyünk és üvöltözünk a színpadon. És ezáltal nincsenek rajtunk azok a frusztrációk, amelyek a hétköznapokban ránk rakódnak. Nem jártam énektanárhoz és ennek a mai napig iszom a levét. Nem tartom magam képzett énekesnek, sőt jó énekesnek sem. A hörgés egy ugyanolyan technika, amit meg kell tanulni, gyakorolni kell, mint az éneklést. Szokták kérdezni, nem megterhelő-e a hangszálaimnak a hörgés, de számomra sokkal kevésbé megterhelő, mint az éneklés.

Lírai alkatnak tartod magad?

Alapvetően igen. A dalaink ha nem metál alapokra mennének rá, akkor valószínűleg popdalok lennének.

Modern metálként szoktátok a zenéteket meghatározni.

Igen, mert ez a legmegfelelőbb jelző rá. Olyan alapokat használunk, amelyeket már 30-40 éve is alkalmaztak. Azokat az elemeket használjuk kicsit modern köntösbe bújtatva és aktualizált mondanivalóval adjuk elő. Ez a modern metál szerintem.

Befutott zenekarnak tartjátok magatokat?

Nem tudom, honnantól számít egy zenekar befutottnak. Azt látom, a győzelmünk óta bárhová megyünk, szinte mindenütt telt házunk van. Az egy nagyon-nagyon jó érzés, hogy ennyien szeretnek minket. Azt nagyon erős túlzás lenne kijelenteni, hogy innentől fogva zászlóshajói lennénk bárminek is, de az tény, hogy azzal, hogy volt egy nagyon erős tévés szereplésünk, elindult valami. Egyre több ember érez ingerenciát arra, hogy rákeressen más fiatal és modern metált játszó magyar zenekarokra is. Vagy ha nem is modern metált játszó együttesekre, hanem erre a szubkultúrára is rákeressenek. Azt látom, hogy a velünk együtt turnézó USEME és a Down For Whatever zenekar is nagyon szép számban meg tudja mozgatni a közönséget. Nyugtatom magam azzal a gondolattal, hogy ha A Dal nem lett volna, akkor sem lenne rossz a helyzetünk, hiszen a zenekar tíz éve alatt kiadott három lemezt, és korábban is voltak olyan koncertjeink, amelyek kifejezetten sikeresnek számítottak.

Angol nyelvű dalokkal indult az AWS élete. Ez mennyire volt tudatos?

Középiskolai zenekar vagyunk. Dunakeszire jártunk egy katolikus gimnáziumba. Volt már mindegyik zenekari tagnak egy másik zenekara. Együtt is játszottunk egy csomó mindenben. Az egyik zenekar, amelyet nevezetesen Konektor együttesnek hívtak feloszlott, és két tag kitalálta, csináljunk egy metálzenekart. Engem meg éppen ki akartak rúgni egy másik zenekarból, ahol énekeltem, így mivel az alakulandó zenekarban senki nem tört énekesi babérokra, így engem találtak meg, hogy énekeljek. Akkoriban mindenki angolul énekelt. Kicsapongásnak számított, ha valaki ebben a stílusban magyarul énekelt. Ha mégis, akkor nagyon alternatív szövegvilágba burkolózva úgynevezett „bölcsészmetált” játszott vagy a szórakozásra, az emberi élvezetekre kihegyezett egyszerű szóhasználatú metált játszott. Mindkettőt mindig nagyon szerettem, a dalszövegeket mindig magyarul írtam meg, de az volt a zenekarral a megállapodás, hogy ne énekeljünk magyarul, mert ezek a dalszövegek így sehova nem tartoznak. Mindig lefordítottuk a szövegeket angolra, és Csongor Bálintnál, az USEME énekesénél vettük fel ezeket a dalokat 17-18 éves korunkban. Bálint mondta azt, hogy ezek a szövegek teljesen jók magyarul, próbáljuk ki úgy is. Akkor az egyetlen magyar nyelvű dalunkból forgattunk klipet, és az emberek sokkal jobban szerették, mint a többi dalunkat, ezért onnantól kezdve csak magyarul énekelünk.

Koncerteken mindig mezítláb lépsz fel.

Az a legtermészetesebb és legkényelmesebb állapotom, ha mezítláb vagyok. Nagyon szeretek mezítláb lenni, de nagyon félek a felfázástól, ezért az utcán általában cipőben szoktam járni, de a színpadon sokkal kényelmesebb és sokkal jobban érzem magam mezítláb.

Nagyjából negyven éve, a punk színre lépésével terjedt el a pogózás, ami az AWS koncertjeinek is velejárója.

A pogózás velejárója a keményebb zenei műfajoknak. Ez is segít a fiataloknak levezetni a bennük felgyülemlett feszültségeket. Koncertek közben én is be szoktam menni lökdösődni a nézők közé, és ami számomra nagyon szimpatikus a pogózásban, hogy abban a pillanatban, amikor valaki lekerül a földre, akkor mindenki megáll és felsegítik azt az embert, hogy még véletlenül se történjen semmi baja. Ez a lökdösődés nem düh, nyomokban sem fedezhető fel benne az ártani vágyás, ez egy olyan unikum, ami semmilyen más zenei stílusban nincs meg, hogy ennyire figyelünk és vigyázunk egymásra, mert ez egy közösség. Alkalmi, de mégis közösség.

Jernei Gábor