Új trend közeleg: vissza a városba

A Nyíregyházi Egyetem Turizmus és Földrajztudományi Intézetének oktatójaként oktatási tevékenysége mellett szülővárosa, Miskolc, és a szűkebb-tágabb környezetében elhelyezkedő települések társadalomföldrajzi, s ezen belül szociálgeográfiai vizsgálatával foglalkozik dr. Kristof Andrea.

Pontosan miért is készült A szuburbanizáció társadalmi-gazdasági hatásai és következményei a miskolci agglomerációban című könyv?

Doktori disszertációmat – amely e könyvem alapja – megalapozó kutatásaimat 2012-ben kezdtem Onga szociálgeográfiai vizsgálatával, amelynek keretén belül a társadalomföldrajzi folyamatok és a társadalmi csoportok sajátosságait tártam fel a kisváros prominens személyiségeire kiterjedő mélyinterjúkkal és lakóinak kérdőíves vizsgálatával. Kutatásom nem véletlenül esett erre a településre, hiszen gyermekkorom nyarait nagyszüleimnél Ongán töltöttem, így megismertem a település lakóit és földrajzi környezetét is. Kutatásom folytatására ösztönzőleg hatott, hogy egyetemi oktatóim elismerései mellett az Országos Tudományos Diákköri Konferencián különdíjjal ismerték el tevékenységemet. Tizenhárom éves koromban a családom úgy döntött, hogy Miskolcon belül a belvárosból Berekaljára költöztünk, de nem váltottam iskolát. E személyes tapasztalat is fontos volt, hiszen miskolci lakosként az 1990-es években már én is részese voltam a szuburbán változásoknak lakóhelyemen. E társadalmi változások értelmezése és magyarázata, ekkor még hiányzott, a szuburbanizáció fogalma – amely alatt a nagyváros lakosságának településhatáron belüli és kívüli lakóhely-változtatását értem – csak az angol és német szakirodalomból volt ismeretes. Egyetemi hallgatóként is érdekelt és nem hagyott nyugodni a probléma. Értelmezni szerettem volna, hogy miért fogy Miskolc lakossága, hová is költöznek, költöztek, hiszen a statisztikai hivatal adatai alapján is megfigyelhettük, hogy az elmúlt három évtizedben több mint 40 ezer fővel csökkent a számuk.

Mi a jelentősége egy város életében ennek a folyamatnak?

A modern urbanizáció – kezdete az 1780-as évektől kibontakozó ipari forradalomhoz köthető – napjainkban egy olyan globális jelenség, amely minden települést és az egyes települések közötti kapcsolatot is érinti, eredményeként folyamatosan átalakul a városok arculata. A modern urbanizáció történetiségét tekintve négy szakaszra (időrendben: városrobbanás, szuburbanizáció, dezurbanizáció, reurbanizáció) bontható, melyek közül a leglátványosabb változások Magyarországon az 1960–80 közötti évtizedekhez köthetők. Ez a klasszikus agglomerálódás időszaka, amely először Budapesten és a környező településeken, majd a vidéki nagyvárosaink és környezetük viszonylatában bontakozott ki. Az agglomerálódás alatt azt a folyamatot értjük, amikor a központi nagyváros munkaerőigénye olyan mértékűvé válik, hogy a régió településein élő foglalkoztatottak egy része – a magasabb jövedelem reményében – lakóhelyet vált és a nagyvárosban vagy a közeli településeken telepszik le. A budapesti és más hazai nagyvárosaink (például Szeged, Pécs, Miskolc) lakáshiánya arra kényszerítette e városok munkahelyein foglalkoztatottakat, hogy a környező településeken telepedjenek le, így e települések népességszáma ugrásszerűen megnőtt. A vidékiek városokba áramlásának eredményeként a magyar falvakból 1960–80 között több mint egymillióan vándoroltak el, s jelentős részük a városokban vagy a környezetükben telepedett le. Így, a főváros népessége 200 ezer, a többi városé pedig 700 ezer fővel nőtt. Miskolc népessége megduplázódott, s 1980-ra elérte az eddigi legmagasabb értéket (211 ezer fő). A fenti tényezőkön túl az ipari termelés koncentrációja és a kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés is hozzájárult a miskolci agglomeráció (36 település) kialakulásához. A nagyváros munkahelyeire történő eljutás az ingázás felerősödését és lakófalvak létrejöttét eredményezte, e települések szoros kapcsolatba kerültek Miskolccal, súlyosan megterhelve a város és a városba vezető vonalas infrastruktúra-hálózatot. Ma már megállapíthatjuk, hogy a szocialista időszak mennyiségi változásainak bűvkörében kevesebb figyelem irányult a minőségi kritériumokra, egyes városrészek élhetőségének leromlása, a közlekedési infrastruktúra látványos lepusztulása ekkor kezdődött. A miskolci társadalom összetétele is sokszínűvé vált, a tradicionális miskolci értékek devalválódása következett be. A szocialista nehézipar munkaerőigényének kielégítésére minden társadalmi csoportba tartozóra szükség volt, a legszegényebbtől a leggazdagabbig, az írni-olvasni alig tudóktól a diplomásokig. A beköltözők döntően Borsod-Abaúj-Zemplén megye halmozottan hátrányos helyzetű, országhatár menti perifériáiból érkeztek. A miskolci tradicionális társadalmi-kulturális értékeket hordozó csoportok kisebbségbe kerültek. A városi problémákra a helyiek egy része úgy reagált, hogy az 1980-as évek második felétől felerősödött a várost elhagyók száma, s 1990-es statisztikai adatok szerint Miskolcon kevesebben éltek, mint 1980-ban. Az eddigi beköltözési dominancia átfordult, s a kiköltözések váltak meghatározóvá, azaz a szuburbán városfejlődési szakaszba lépett Miskolc. E társadalmi-gazdasági változások eredményeként is az agglomerációs övezet lakosságának gyarapodása következett be, azonban már a Miskolcról kiköltözők váltak dominánssá, mely egyben a központi település népességének a további csökkenését is jelentette.

Miskolc esetében melyek a legfőbb jellemzői ezeknek az átalakulásoknak?

A szuburbanizáció rendkívül kedvezőtlenül hatott Miskolc társadalmára és gazdaságára. Eredményeként átalakult Miskolc arculata, népességszáma drasztikusan csökken, illetve a kiköltözések következtében az elővárosi övezet (kisvárosok és falvak) lakosságának gyarapodása következik be. A város népességszámának csökkenése együtt járt azzal, hogy a társadalom azon csoportjait vesztette el, akik magas jövedelemmel rendelkeznek, igényesek a lakókörnyezetükre, mobilisak és rugalmasan alkalmazkodnak a kihívásokhoz. Az elmúlt három évtizedben egész városrészek értékelődtek át, az ott élők szinte teljesen kicserélődtek, egyes városrészek leromlása (slumosodás, gettósodás) korábban soha nem látott méreteket öltött. Azaz a szegregáció Miskolc városrészeit is elérte. Külön tanulmányban vizsgáltam a miskolci városrészek szegre­gálódását, különös tekintettel Lyukóvölgyre és Nagyszentbenedek–Ághegyre. E tekintetben a hazai és a nemzetközi szakirodalom sem egységes, szegregáción általában a szegények elkülönülését értik, de a gazdagok elkülönülése ugyanúgy bekövetkezik (lakóparkok, luxusnegyedek).

Azonban nemcsak Lyukóvölgyre és a „számozott” utcákra gondolok itt, hanem a panellakásokra is, ami azért figyelemre méltó, mert a miskolciak közel hatvan százaléka panellakásokban él, ezért sem mindegy, mi történik e városrészek társadalmában. A helyzet azért is fontos, mert a vidékre érkezett lakosok domináns többsége a miskolci panellakásból költözött ki, továbbá, a miskolci átlagtól magasabb jövedelemmel és magasabb iskolai végzettséggel is rendelkeztek.

Hogyan lehet csoportosítani a miskolci agglomerációban elhelyezkedő településeket?

A folyamatok teljesen átalakították a miskolci agglomeráció településeit. A Miskolchoz kapcsolódó települések egy része túlzottan „távolinak” bizonyult (a földrajzi közelség ellenére) – különösen északnyugati és északi irányban – a szuburbanizációs folyamat hatásainak vonatkozásában. Ezen települések megmaradtak a tradicionális falvaknak. A népesség térbeli átrendeződése mellett – helyismereti tapasztalataim szerint – egyre látványosabb formát öltött a termelő (ipari) és szolgáltató funkciók megtelepedése is a miskolci agglomerációban. Az agglomeráció belső településein sokszínűbbé vált a gazdaság. Néhány település esetében a logisztikai és elosztási szolgáltatások és a nagy alapterületű szolgáltatások száma is megemelkedett, ezek a települések lettek a Miskolcról kivezető kötöttpályás közlekedés csomópontjai is. Így új kereskedelmi központok is nyíltak (Mályi, Sajólád, Sajópetri), és klasszikus bolygóvárosok (ezekben a lakó funkciók mellett jelentős számú munkahelyek is vannak) is kialakultak, ilyen például Felsőzsolca vagy Nyékládháza. Az agglomerációban lévő kisvárosok egy része azonban nem tudott új központi funkciókat megragadni és gazdasági központtá is válni (Sajószentpéter, Emőd). Azonban a Miskolctól északkeletre és dél-délnyugatra elterülő szuburbán településekben leginkább az alvó- és lakófunkciók váltak a dominánssá (Szirmabesenyő, Arnót, Onga, Kistokaj, Bükkaranyos, Kisgyőr, Bükkszentkereszt). Vizsgálataim célkeresztjébe ezek a települések kerültek, hiszen a leglátványosabb mennyiségi (népességszám emelkedése, új lakóházak épültek és utcák nyíltak) és minőségi (gázhálózat kiépülése, kábeltévé-hálózat, aszfaltozott utak) változások itt következtek be, s igen gyakran a „miskolci elit” is lakóhelyéül választotta.

Melyek a legfontosabb gazdasági-társadalmi hatásai a napjainkban lezajlott folyamatnak és merre tart jelenleg?

A kutatásaim eredményei egyértelműen alátámasztják, hogy a miskolci szuburbán települések az ország más nagyvárosaihoz képest jobban összekapcsolódtak a város gazdaságával, társadalmával és szolgáltatásaival, mintegy szimbiózist alkotva. A miskolci agglomeráció kisvárosai nem vagy csak alig tudtak reális gazdasági alternatívát jelenteni a központi nagyvárossal szemben. Miskolc kiemelt szerepe megmaradt a vállalkozásfejlesztésben és a befektetővonzás szempontjából. További fontos jellemzője volt a vizsgálataimnak, hogy a kiköltözők az új településeikre magukkal vitték a kis- és középvállalkozásaikat Miskolcról, mely még inkább a vidéki településekre történő koncentrálódást jelezte.

Milyen lehet a szerencsés várospolitika, amely befolyásolni tudja és kiaknázza ezen mozgások előnyeit?

A társadalmi változások spontán folyamatai nehezen befolyásolhatók, a nagyvárosok esetében ez hatványozottan igaz. Akkor lehet a várospolitika sikeres, ha figyelembe veszi a folyamatok mozgatórugóit, azaz a társadalmi igények rendkívül gyors változásait. Köztudott, hogy a szuburbán generációt a kertes ház iránti nosztalgikus vágy mozgatta kifelé a városból, az Y generációt (a mai fiatalokat) azonban más attitűdökkel tudjuk leírni. A városvezetés úgy tudja kihasználni mindezt, hogy figyel az urbanizációs folyamat negyedik szakaszára, amely már évtizedek óta jellemző a tőlünk fejlettebb világra. Reurbanizációról beszélhetünk, amikor a nagyváros népességszámának csökkenése után az ismét növekedésnek indul, s egy újabb koncentrációs, „vissza a városba” folyamat veszi kezdetét. Ennek a nagyvárosnak azonban már nem szabad ugyanannak lenni, mint amit a szülők elhagytak, vonzó, luxuskörülményeket kell biztosítani a diplomás, több nyelvet beszélő, az infokommunikációs technológia minden előnyét kihasználó fiatal és agilis lakók részére.

A szerencsés és előrelátó várospolitika kiaknázhatja e változtatási igényeket, s a korábban lepusztult belvárosi slumnegyedek építészeti felújításának lehetőségeit kell megteremteni, így egy városrevitalizáció veheti kezdetét. Ezen programok már megmutatkoztak Miskolc tudatos településfejlesztési koncepciójának és integrált településfejlesztési stratégiájának megalkotásával, melybe az érintett és környező településeket is bevonva egy élhetőbb és sikeresebb várossá fejleszthetik Miskolcot. Gondolok itt többek között a Miskolcváros 2020 program keretein belül a rehabilitációs területek átépítésére, felújítására, (avasi városrész, volt Szondi-telep, számozott utcák és környéke), de a Modern városok programra is. A városrehabilitációval az új közterületi elemek, a kialakított zöldfelület és a közlekedésrendszer biztosíthatja a magas színvonalú, élhető, emberközpontú városrészek kialakítását. A városrevitalizáció révén javuló lakókörnyezetekbe megindulhat a visszaköltözés is, illetve a népességcserével együtt járó megújulás. A terület- és településfejlesztők magas színvonalú együtt gondolkodásának fórumait meg kell teremteni, amelyhez a szociológusok és szociálgeográfusok is fontos elemekkel járulhatnak hozzá. Kutatásaink megismerésének egyik lehetőségét azok a médiához köthető interjúk jelenthetik, amelyekbe bekapcsolódtam, de minden fórumon folyamatosan ott kell lenni, ezt a célt szolgálja a közeljövőben megvalósuló könyvbemutatóm is.