A jövő homályba burkolt út

„Visszatekintek, de nem érzem, hogy le lenne zárva valami. Hiszek a sorsban, és aszerint az életet egy spirálnak képzelem el. Van kezdete, de csak a halálommal kanyarodok oda vissza, majd csak akkor lesz megismerhető a végeredmény. A legrosszabb az egészben az, hogy én akkor már semmit nem látok az egészből.”

Lélegzetvételnyi pihenő

Gaál József Munkácsy-díjas festőművész szavai ezek, a vele készült egykori interjúból, amelyet 2000. április 25-én közölt az Észak-Magyarország.

Az apropó: a Summa című kiállítása, amely húsz évre tekint vissza.

„Úgy érzem, változások előtt állok. Még nem tudom, milyen irányba megyek tovább, mit tartogat a jövő. Idén még csak negyvenéves vagyok, így nem is tudhatom. Ez nem azt jelenti, hogy bármikor is tudnám. A jövő elvégre egy homályba burkolt út, soha nem látni, mi van a ködön túl. Összefoglalás ez a kiállítás, de nevezhetjük lélegzetvételnyi pihenőnek is.

Nem lehet a végére járni

A művészetnek megvan a maga talányossága. A jó alkotásoknak nem lehet a végére járni, nem lehet azt mondani rájuk, hogy már láttam és megértettem őket. Idővel módosul a jelentés- tartalom. Ezeknél a képekének is fog változni, de nem megváltozni – olvassuk még a cikkben Gaál Józsefnek a befogadás nehézségeit is leíró gondolatait.

(A borítóképen: Gaál József)