Az élet és a remény jele

„Manapság nem szoktam verseket írni, valamikor nagyon régen írtam csak néhányat. Viszont édesanyám, Nagy Józsefné Unokáimnak című verse (megjelent az Észak-Magyarország április 30-i számában – a szerk.) engem is megihletett, és most saját költeményemmel válaszolok rá” – írta Nagy Krisztina felsőzsolcai olvasónk.

Védőnő és újságíró

„Ez az időszak, a járvány és ami vele jár a mi életünket is nagyban megváltoztatta” – fogalmazott Nagy Krisztina. „Férjemmel és három kislányommal élek Felsőzsolcán. Két nagyobb gyermekem már iskolás, így most ők itthon tanulnak. Legkisebb gyermekemmel még gyesen vagyok. Egyébként foglalkozásomat tekintve védőnő vagyok, de újságírói végzettséggel is rendelkezem. Ez utóbbit csak alkalomszerűen használom, főleg hitéleti és lelki tartalmú cikkek írására.

Az eddig megszokott kerékvágásról a járvány miatt le kellett térnünk, és egy új életformára kellett átállnunk. Az elején minden új volt, online tanulás, itthon maradás, szeretett személyektől való távolságtartás, de a cél érdekében, hogy mindenki egészséges maradjon, minden szabályt igyekszünk betartani.

Bízom abban, hogy ez az időszak is hamarosan véget ér és minden mehet tovább, óvatosan, még ha nem is olyan formában, mint régen – írta nekünk olvasónk. – Úgy gondolom, hogy minden nehéz helyzetnek vannak üzenetei számunkra, ekkor talán jobban tudjuk értékelni azt, amink van és hálásak lenni azért, ami történik és ami nem történik meg velünk. Örülünk, hogy van udvarunk, ahová kimehetünk, és amely most nemcsak a kertészkedés és a játszótér színhelye, hanem időnként egyben a testnevelés- és a környezetismeret-óra helyszínét is biztosítja számunkra. Örülünk a kinyílt virágoknak, az újonnan ültetett fák rügyei kipattanásának, melyek mind az életet és a reményt szimbolizálják számunkra.

Végezetül bízunk Isten ígéretében, mert már sokszor megtapasztaltuk az Ő segítségét, miszerint: »Hat bajodból megszabadít és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.«”

Nagymamának

„Válasz” Nagy Józsefné Unokáimnak című versére

részlet

Telnek a napok, telnek a hetek,

Mikor Hozzád közel nem lehetek.

Nem azért, mert nem szeretlek,

Hanem azért, mert Téged féltelek.

Nagy tétje van most az ölelésnek,

Ki tudja, nem lenne ebből szenvedés-e.

Ezért hát tartsuk be a szabályt,

Hogy Te most tőlem távolabb állj!

Testünk még ha egymástól távol is áll,

Lelkünket akkor is a szeretet öleli át.

S meglátod, hamar eljön az a nap,

Amikor a „falak” köztünk leomlanak.

Nagy Krisztina

(A borítóképen: Nagy Krisztina bízik abban, hogy ez az időszak is véget ér...)