„A vendégeink észre sem vették, hogy itt fogyatékos emberek dolgoznak”

Jószolgálat díjat kapott a Szimbiózis Alapítvány közössége. A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány által létrehozott díjat idén negyedik alkalommal adták át azoknak a jelölteknek, akik példaértékű szociális munkát végeznek. Rangos elismerésről van szó, hiszen a díjazottakat 814 szervezet közül választották ki. Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke már középiskolás korában elkötelezte magát a fogyatékos emberek mellett. Az alapítvány által működtetett Baráthegyi Farmnak országszerte a csodájára járnak.

Egész élete a fogyatékos emberek életkörülményeinek jobbá tételéről szól. Miért szenteli ennek az ügynek minden idejét és energiáját?

Személyes indíttatásból fordultam a fogyatékos emberek felé, ami hál’ istennek 16 éves korom óta kitart.

A Szimbiózis Alapítvány munkatársai hisznek abban, hogy a teremtés minden egyes eleme a normalitás része. A fogyatékos emberek a teremtés alternatívái, amit nagyon sokan nehezen fogadnak el. Mi azonban teljes értékű embereknek tartjuk őket, függetlenül attól, hogy bizonyos fokú segítségre szorulnak. És ez mozgatja a mi tevékenységünket. Mi nem elégszünk meg azzal, hogy valakinek lakhatást biztosítunk, mondjuk egy lakóotthonban. Emellé mindenkinek szeretnénk biztosítani foglalkoztatást, hogy a gondozottjainknak reggel legyen miért felkelniük. Akik képesek rá, bekerülnek az úgynevezett „Dobbantó” programunkba, azaz kivezetjük őket az otthonból, és segítünk nekik az önálló élet kialakításában. A fogyatékos emberek között is kialakulhatnak párkapcsolatok, és ha szeretnék, akkor az önálló háztartás vezetésében, a lakás fenntartásában segítjük őket, és hozzánk mint megváltozott képességű munkavállalók jönnek vissza. Azokat, akik jól dolgoznak, kivezetjük a nyílt munkaerőpiacra. Sokan vannak ilyenek, ők átadják a helyüket azoknak, akik csak védett munkahelyen tudnak egyelőre munkát végezni. Ez ellentmond ugyan a hazai szokásoknak, mert minden intézményben az a cél, hogy minél több olyan gondozott legyen, akivel kevés a probléma. De számunkra rendkívül fontos, hogy a gondozottjaink teljesen be tudjanak illeszkedni a társadalomba, létrehozva

a sokszínű társadalmat.

Önöknél már létre is jött ez a sokat emlegetett sokszínű társadalom.

Mondok erre egy példát. Tavaly nálunk járt erdei iskolában egy budapesti iskoláscsoport. Látogatásuk előtt megírtuk nekik, hogy itt fogyatékos emberek élnek és dolgoznak, és hogy velük is fognak találkozni, együtt tevékenykedni. Nálunk ugyanis fogyatékos emberek tanítják a mézeskalács- és sajtkészítést vagy például a fejést. A gyerekcsoport nagyon jól érezte itt magát, hazautazásuk után ezt a tanító néni meg is írta nekünk, de hozzátette: csak azt sajnálják, hogy nem találkoztak fogyatékos emberekkel. Ugyanis észre sem vették, hogy ők veszik körül a gyerekeket, mert pozitív szerepkörben voltak. Lehet, hogy egy kicsit furcsán beszéltek, egy kicsit furcsán mozogtak, de senki nem gondolta róluk, hogy sérültek, mert ők tanították a gyerekeket, és együtt munkálkodtak velük. Tehát természetessé vált, hogy itt vannak közöttünk, és értékteremtő munkát végeznek. Ez a missziónk lényege.

Említette, hogy személyes indíttatásból kezdte el segíteni a fogyatékos embereket. Mi volt ez az indíttatás?

Ez hosszú történet. Erdélyben születtem, a középiskolában különböző szamizdatokat (illegális kiadványokat) juttattam el magyar családokhoz. Ehhez azonban kellett egy fedő­sztori, nehogy lebukjak – nem szerettem volna még egyszer a Securitate „vendége” lenni –, ami az volt, hogy ruhát és élelmiszert viszek a szegényházba. Ebben, a valamikori villából kialakított intézményben a földszinten idős emberek éltek, a tetőtérben pedig súlyosan fogyatékos és pszichiátriai beteg emberek, szörnyű körülmények között. És azok az emberek engem vártak. Napokig vártak, és éreztem, hogy fontos vagyok nekik. Számukra óriási jelentőségű volt akár egy kis gesztus is. Ott értettem meg nagyon sok mindent, például a világ működését. Ez valahogy bevésődött.

Ki kaphat Jószolgálat díjat?

Erre a díjra tudomásom szerint nem lehetett pályázni, csak egy harmadik személynek jelölni. A díjjal épp azt ismerték el, hogy nem jogi keretekben, kockában gondolkodunk, hanem igyekszünk mindenkinek egyénre szabottan segíteni, de fontos, hogy nem túlsegíteni. Mert nem az a cél, hogy mindent megcsináljunk a fogyatékos emberek helyett. Ha például képes megtanulni, hogy hogyan kell szétválogatni a fehér ruhákat a színesektől, és tudja kezelni a mosógépet, akkor nyugodtan mossa ki a ruháit. Két olyan házunk is van, ahol a lakók nem térítési díjért kapnak központi menüt, hanem ők maguk mennek bevásárolni. Megveszik maguknak a reggelit és a vacsorát, hétvégén pedig főzőcskéznek. Hetente van egy nagy bevásárlás, és ugyanúgy nézegetik az akciós újságokat, mint bármely családban a háziasszonyok. Ezt jelenti az egyénre szabott segítségnyújtás; de azt tapasztalom, hogy Magyarországon ez még kevés helyen természetes.

Mi nem működik jól fogyatékosságügyben?

Nagyon sokan beleragadnak abba, hogy „teljesítsük a jogszabályban előírt minimumkövetelményeket”, és akkor nem lehet baj. Én azonban úgy gondolom, hogy ez nem elég. Mert nem biztos, hogy a minimumtól a másik ember jól érzi magát. És ahhoz, hogy jobb legyen az élete, nem biztos, hogy az intézmény munkatársainak többet kell dolgozniuk, hanem az a lényeg, hogy igényre szabott szolgáltatásokat nyújtsunk.

Úgy tudom, a díjjal anyagi támogatás is járt.

Igen, kétmillió forint. Ebből egy korai fejlesztő- és kommunikációs központot szeretnénk nyitni. Azt látjuk ugyanis, hogy Észak-Borsodban például az autizmus terén meglehetősen gyenge az ellátás. Tudomásom szerint a megyénkbeli szociális otthonokban autizmus szakos gyógypedagógus kolléga nincs. A mi intézményvezetőnk többek között autizmus szakos gyógypedagógus is, ami nemcsak a belső szakmai munkában, hanem a folyamatos fejlesztésekben is megjelenik. Most úgy néz ki, hogy az Augusztus 20. utcában sikerül megvásárolni egy régen bezárt üzlethelyiséget, ahol kialakítjuk új fejlesztőközpontunkat. Amikor a szülő megkapja a 3-5 éves gyermekéről a diagnózist, hogy fogyatékos, akár fél-egy év is eltelik, mire elkezdődik a fejlesztése. Pedig ilyenkor egy hónap is sokat jelenthet. Ha egy kisgyermek nem kapja meg időben a segítséget, lehet, hogy ezen múlik, később tud-e majd beszélni vagy járni. Nagyon sok szülő keres meg minket, hogy a korai fejlesztésre nagy szükség van. A fővárosból hazacsábítottuk egy, a Pető Intézetben végzett és ott dolgozó konduktor kolléganőt. Egy szakmailag felkészült stábbal remélhetőleg már októberben sikerül elindítani a korai, kommunikációs és autizmusspecifikus fejlesztési programokat. A kommunikációs eszközeink is itt vannak már bedobozolva, 22 millió forint értékben. Ezeket már most elkezdtük ingyenesen kölcsönözni a családoknak. Van például szemegérnek nevezett eszközünk. Ez azoknak nagy segítség, akik nyaktól lefelé lebénultak. Ők az eszköz segítségével a szemükkel tudják vezérelni a számítógépet. Mozgássérült ember így tud levelezni vagy számítógéppel dolgozni. De van olyan tabletünk is, amelyen képes kommunikációs program fut, így a kommunikációs problémával élő ember is el tudja mondani, hogy mit szeretne: enni, inni, sétálni... Ezen eszközök segítségével a fogyatékos emberek és környezetük életminősége jelentősen javul.

Párját ritkító a bébiszitter-szolgáltatásuk is. Ez hogyan működik?

Igen, elindítottuk a Fecske (Otthon Segítő) Szolgálatot, aminek keretében bébiszitter-szolgáltatást nyújtunk fogyatékos gyermekeket nevelő családoknak. Ez azt jelenti, hogy hétvégén, ünnepnap vagy éjszaka szociális segítőt tudunk biztosítani, ami a szülőnek óránként 200 forintjába kerül. Egy hónapban 35–40 családot tudunk ezáltal segíteni. Tavaly ősszel találkoztam egy olyan édesanyával, aki 40 éve neveli a súlyosan fogyatékos gyermekét, és most tudott elmenni egy kórházi kisműtétre, mert a bébiszitter-szolgálatnak köszönhetően volt kire hagynia a gyermekét. Nincs olyan jogszabály, hogy ilyen segítséget kell biztosítanunk, de mi megtaláltuk a finanszírozási lehetőséget erre is! A bébiszittereknek bruttó 1700 forintos óradíjat tudunk adni, amiből 1200-at kézhez kapnak, a többi az adó. Ha vidékre kell menniük, akkor az útiköltséget is fizetjük. És ami nagyon fontos, házon belül kapnak erre a felelősségteljes munkára szakmai támogatást, ha szükséges, felkészítő képzést. Hiszen meg kell tanulniuk, hogyan kell a különböző korú, egyedi szükségletű fogyatékos embereket segíteni.

Jelenleg hány intézménye van az alapítványnak, és hány embert foglalkoztatnak?

Öt telephelyünk van Miskolcon, de több mint 400 családot látunk el, olyanokat, akikkel valamilyen szolgáltatási szerződésünk van. Öt családias otthont működtetünk, ahol összesen 60 ember lakik, 3 nappali intézményünk van, ahol 150 embert látunk el, valamint a foglalkoztatási egységünknél, az alapítványnál és gazdasági egységénél több mint 300 főállású munkavállalót foglalkoztatunk, akik közül 214-en sérültek valamilyen szinten. Tehát nálunk a fogyatékos emberek dolgoznak, átlagosan hat órában, és természetesen rendes munkaszerződésük van. Megkapják a minimálbért, így adófizető polgárokká válnak. Ez az egyik legfontosabb társadalmi üzenet Magyarországon, hogy van egy olyan réteg, amely azért küzd, hogy adót fizethessen. És ebből az adóból jobb iskola, jobb út, jobb kórház lesz. Igaz, részesei vagyunk egy bértámogatási rendszernek, de mi ezt a pénzt nem passzív segélyként kapjuk meg, hanem aktív bértámogatási rendszert építünk ki belőle. A fogyatékos emberek ezért megdolgoznak, ezért értéke van a jövedelmüknek. Ha ők nem nálunk dolgoznának, akkor például az önkormányzatnál állnának sorba segélyért. Ezáltal több marad az önkormányzati szociális büdzsében, mondjuk hajléktalan-ellátásra, vagy bármi másra.

Tudom, hogy állandóan tervez, és mindig vannak újabb és újabb ötletei. Most éppen mi?

Most épp egy családbarát wellnesspanziót építünk a Baráthegyen, októberre kész kell lennie. Az „Egy hét mennyország” programon belül olyan családok pihenhetnek majd itt, melyek fogyatékos gyermeket nevelnek, és kevés az egy főre eső jövedelmük. Ők egy hetet ingyen tölthetnek el nálunk, és egy komplett fejlesztési csomagot kínálunk számukra. Mi vigyázunk a gyerekre, hiszen a Baráthegyen rengeteg a látnivaló, mely mindenkit elvarázsol. A szülők pedig kipihenhetik magukat; de akár a nagyszülők is jöhetnek.

Miért csinálja mindezt?

Mert szépeket álmodunk. De azt is el kell mondanom, hogy egy nagyon jó csapattal dolgozom. Ez bizony nem egyemberes munka. Kiváló kollégáim vannak, akikre nagyon büszke vagyok. Csak így lehet a terveket megvalósítani, a célokat elérni.

Jakubinyi László

Született: 1969. Máramarossziget

Tanulmányok: gyógypedagógus; foglalkozási rehabilitációs szaktanácsadó, diplomás ápoló, Waldorf-pedagógus, tréner, bussiness coach, aranykalászos gazda, lakatos

Munkahelyek, foglalkozások: 30 éve valamilyen formában a fogyatékosságügyhöz kötődő munkavégzés állami, egyházi és civil berkekben, 20 éve pedig a Szimbiózis Alapítvány vezetője. Társadalmi vállalásként a négy éve alakult Magyar Szociális farm Szövetség elnöke. Több egyetemen külsős óraadó. Másfél tucat országban tartott konferenciákon előadásokat.

Elismerések: „Találd Fel Magad” Díj (EU-2005), „Pro Familiis” Díj (ICSSZEM 2006), „Ashoka” Díj (USA 2010), „Pro Caritatae” Díj (EMMI 2015)

Család: nős (második), öt gyermek (5,7,26,27,29 évesek)

Amire a legbüszkébb: munkában a kollégák, privátban az öt gyermek

Tervek a jövőre: hosszútávon fenntartható pályára állítani a Szimbiózis Alapítványt, országosan pedig a szociális farmok jogi-gazdasági környezetének kialakítását elérni

(A borítóképen: Jakubinyi László a Jószolgálat díjjal. Személyes indíttatásból fordult a fogyatékos emberek felé)