A forradalmi törvényesség vagy a terror szervezete

1956 októberének zűrzavaros napjaiban alakult egy különleges, csak Miskolcra jellemző forradalmi szerveződés: a Defenzív-csoport. Tagjai jelentős szerepet játszottak abban, hogy a Rákosi-korszak idején és a forradalom napjaiban az államvédelmi szervezet tagjai által elkövetett emberiség elleni bűncselekményeket törvényes keretek között vizsgálják ki a városban.

A karhatalmistákat a népharagtól megvédő szervezet 1956. november 4-éig, a szovjet csapatok bevonulásáig működött. Az újonnan megalakuló Kádár-rezsim már ellenforradalmi terrorszervezetként beszélt: kivégzőosztagról, amely az államvédelem titkos iratait megszerezve vadászott az ÁVH-sokra és a besúgókra. A forradalmat leverő kormány propagandája azonban messze áll a valóságtól.

Fék a népharagban

– Kezdjük a Defenzív-csoport történetét azzal, hogy Miskolcon az 1956. október 26-án és 27-én történt lincselések következtében szétesett az államhatalom – meséli Kis József történész. – Az ÁVH-sok és pártfunkcionáriusok többsége a népharagtól tartva elmenekült, tárva-nyitva hagyva maguk mögött az államvédelmi főosztálynak is helyet adó megyei rendőr-főkapitányság épületét. Rengeteg személlyel szembeni eljárás iratanyagát, megfigyelési leiratokat és több száz besúgó aktáját őrizték ott akkoriban. Annak érdekében, hogy ezek a szigorúan titkos anyagok ne kerüljenek illetéktelen kezekbe és elejét vegyék a lakosság részéről már megtapasztalt további önbíráskodásnak, a diákparlament és a megyei munkástanács begyűjtötte ezeket.

Védőkből őrzők

– A Defenzív-csoport Lövei István, egy fiatal villanyszerelő kezdeményezésére, a megyei munkástanács jóváhagyásával jött létre október 27-én. Eredetileg a megyei tanács épületének a fegyveres védelmét biztosították, ők látták el az őrséget és teremtették meg a közrendet. Később kapták azt a feladatot, hogy járjanak el a miskolci sortűz felelőseivel és a Rákosi-korszak alatti törvénysértések elkövetőivel szemben, ami ebben az esetben elsősorban az ÁVH-sokat jelentette – teszi egyértelművé. – A megyei munkástanács utasítására begyűjtött iratanyag részben a Miskolc Városi Tanács épületének páncéltermébe került, és ezek alapján több embert kérdeztek ki az ÁVH-s kapcsolataikról. Az, hogy ezeket az embereket kérdőre vonták, nem jelentette azt, hogy felelősségre is vonták volna őket azért, mert korábban szolgálatot tettek az államhatalomnak. Az előállítottakkal jegyzőkönyvet vettek fel, és ha úgy ítélték meg egy adott személy felelősségét, akkor átkísérték az ügyészségre, ahol őrizetbe vették. Nemcsak azokat tartóztatták le, akiknek a tevékenységét negatívan ítélték meg, hanem azokat is, akiket a népharagtól meg akartak védeni. Sőt, nemegyszer fordult elő az is, hogy önként vonultak börtönbe olyan ÁVH-sok, akik féltek a lakosság bosszújától.

A csoport végül mintegy harminc személy ellen folytatott le eljárást, az ügyészségen jelentkező ÁVH-sokkal együtt hetvenketten kerültek börtönbe, köztük tizenkét rendőr.

Ügynökkeresés

Érdekes adalék a miskolci Defenzív-csoport működéséhez – tudjuk meg –, bár a szervezet Kiss József, a megyei munkástanács elnökének jelenlétében és tudtával jött létre, a két társaság egyáltalán nem ápolt jó viszonyt egymással. A kölcsönös bizalmatlanság forrása leginkább az volt, hogy a munkástanácsba több párttagot is delegáltak, az elnökségben pedig ott ült Földvári Rudolf, a megyei pártbizottság első titkára, ami sokak számára visszatetsző volt. A defenzívek mindenesetre úgy értékelték, hogy feladatuk a munkástanácsba beszivárgott kommunista ügynökök felderítése is.

A feszültség odáig nőtt, hogy a Defenzív-csoport megfigyelte a megyei munkástanács vezetőit is, amiért ők fel akarták számolni a társaságot. Az is megtörtént, hogy a defenzívesek egyik tagja rálőtt a megyei munkástanács elnökének az autójára. A munkástanács ezért utasítást adott a katonaságnak a letartóztatásukra.

Az akciót november 5-ére tervezték, de ez a szovjet csapatok bevonulása miatt már nem történhetett meg. A mintegy harminc főből álló Defenzív-csoport a szovjet megszállást követően szétesett. Voltak, akik az Avar utcai illegális szervezethez csatlakoztak, többen külföldre menekültek. Vezetőjük, Lövei István az Egyesült Államokba emigrált. Akik itthon maradtak, azokat 1957-ben bíróság elé állították, jelentős részük csak az 1963-as általános amnesztia idején szabadult.

Amnesztia

Az 1963-as amnesztia során négyezer 1956-os elítélt szabadulhatott, de ez töredéke volt a letartóztatottak számának. Sokan csak az 1970-ben kihirdetett közkegyelem során léphettek ismét szabad levegőre, de még 1973–74-ben is engedtek ki ötvenhatosokat a börtönből. A szabadon bocsátott elítéltek sem érezhették magukat igazából szabadnak, hiszen állandó megfigyelés alatt álltak, a gépkocsivezetőktől bevonták a jogosítványukat, és bármilyen végzettséggel rendelkeztek is, csak a legnehezebb fizikai munkákat vállalhatták el, de azt sem ott, ahol szerették volna.

(A borítóképen: Kikerülnek a fehér zászlók az ÁVH-nak is helyet adó rendőrség épületére)