Megelevenedett a karácsonyi rege

Ahogy a legtöbb keresztény ünnep, úgy a karácsony is magába szívta a meghaló és feltámadó isteneket antik kultuszainak elemeit, amelyek főként a néphagyományban őrződtek meg.

– Krisztus leginkább elfogadott születésnapja, a mai december 25-ei karácsony időpontja, a téli napfordulóhoz, december 21-hez közelít – mondta Viga Gyula etnográfus. – Talán a legismertebb karácsonyi népszokás a betlehem készítése. Egyes vélemények szerint ez már a 9. században fölbukkant. Mások viszont Assisi Szent Ferenchez kötik, aki 1223-ban egy Grecció nevű itáliai kis faluban állított először bibliai jászlat. A 18. században aztán Európa szerte ismertté vált a nápolyi betlehem, ahol művészi szinten készítették a betlehemes figurákat.

Változatos betlehemes

A betlehemes pásztorjátékok később terjedtek el, nem kis részben az egyházi és iskolai oktatás révén.

– Magyarországon a 18. századtól tanító jelleggel iskoladrámákban jelentek meg először betlehemesek. A misztériumjátékokban valamelyest változtak a szereplők is, vagy angyalok, vagy pásztorok, esetleg huszárok voltak a hírvivők és védelmezők. A narrátor segítője általában egy öreg pásztor volt, aki mint egy álmot idézte fel az egész történetet. Bodgál Ferenc néprajzkutató az 1950-es években Miskolc peremterületein, a Tetemváron, Bábonyibércen, vagy a MÁV-telepen még élő hagyományként írta le a betlehemezés szokását. Egyes vidékeken inkább a három királyjárásnak nevezett szokás ismert. Szigetiné Tóth Judit legutóbb a bodrogközi Cigándról és Pácinból írta le az úgy nevezett Heródes-játékot, aminek a története abban csúcsosodott ki, hogy a Szent Családot a védelmezőik hogyan tartják távol Heródestől – számolt be Viga Gyula.

Sokáig élt a kántálás

A kántálás hagyománya szintén jellemző volt vidékünkön az 1980-as évekig.

– Kántálókkal nemcsak karácsonykor, hanem más nagyobb ünnepeken: István, vagy János napon, Vízkeresztkor is találkozhattak a régiek. Ilyenkor házról házra járva énekeltek, és bőséget, áldást kívántak. A portákon cserébe megvendégelték a kántálókat, vagy aprópénzt adtak nekik – elevenítette fel beszélgetőtársunk.

Az ételek is üzentek

A szent estére terített asztalon mindennek jelképes jelentése volt.

– Karácsony viliáján vacsorához a legdíszesebb abrosszal terítettek, gyakran többet is feltettek belőle. Az asztal közepére egy tálban vagy négy sarkára, az abrosz alá gyakran magokat tettek, amit az ünnep után bőségvarázsló céllal odaadtak a baromfinak. Az alma, dió, fokhagyma és a méz szintén fontos része volt a terítéknek a katolikus családoknál. A családfő mézzel rajzolt keresztet a többiek homlokára. A görögkatolikusok olykor az elhunyt családtagnak is megterítettek. Az ünnepi ételekből juttattak a jószágnak is a termékenység, bőség reményében. A vidéki Magyarországon még az 1930-as években sem volt általános a karácsonyfa, esetleg zöld ágakat díszítettek fel helyette. Dobosi László ózdi kutató írta le, hogy Dél-Gömörben a két háború között apró piros almával díszítették a fenyőt – tudatta a néprajzkutató.