Öt tonna adományt osztottak szét

4 teli autónyi, csaknem 5 tonna adományt osztottak szét Tuzséron és Záhonyban a Supersum Alapítvány önkéntesei a napokban. – Hatalmas az összefogás a miskolciak között, folyamatosan érkeznek a felajánlások, és továbbra is várjuk azokat. Napról napra változik, hogy mire van éppen igény, de olyan élelmiszerekre, amelyeket magukkal vihetnek a gyerekek és anyák, mindig nagy szükség van – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Bernasconi-Bús Katalin, az alapítvány elnöke. S már sorolta is az eddig összegyűjtött adományokat: konzerv készételek, száraz élelmiszerek, kekszek, azonnal fogyasztható termékek, tartós kenyérfélék és tejek, gyümölcslevek, termoszok, takarók, hálózsákok, pelenkák, nedves popsitörlők, fertőtlenítő és tisztálkodó szerek, bébiételek, bontatlan tápszerek, vitaminok, vény nélküli gyógyszerek...

Vége-hossza nincs annak a rengeteg dolognak, amiket a háború kitörése óta a miskolci gyűjtőpontjaikra vittek a helyiek, hiszen az alapítvány már a kezdetektől megszervezte a gyűjtést. Az önkéntesek napokon keresztül válogattak és csomagoltak. – Sok-sok egyforma csomagot készítettünk. A zárható tasakokba fogkrémet, fogkefét, tusfürdőt, fertőtlenítő kendőt, maszkot, női higiéniás termékeket, a gyerekeknek csokit, kekszet, ivólét, ceruzákat, kifestőt, füzetet, radírt, nedves kendőt tettünk – mondta az alapítvány elnöke. A látottakról, a felajánlások sorsáról így számolt be: „Mindenhol szervezett, jól összehangolt munkával találkoztunk. Tuzséron a helyi kastélyban helyezik el a menekülteket, Záhonyban az érkező vonatokat tolmácsok, önkéntesek, a sajtó és rokonok várják. Az állomás épületén belül gyereksarkot alakítottak ki, ahol ételt, italt is osztanak itt. A pelenkázó helyiségben van tápszer, bébiétel, pelenka és babavíz. A Miskolcról hozott csomagokat itt, illetve a tuzséri kastélyban tettük le.”

Mindenkire szükség van

Bernasconi-Bús Katalin több megható történetet is elmondott, közülük az egyiket közöljük. Megható volt látni a sínek mellett álló rengeteg embert. Szinte mindenki telefonál vagy üzenetet ír. A tömegből két idős néni tűnt ki nekünk. Imádkoztak, hol magyarul, hol ukránul. Remegve tördelték kezeiket, törölték könnyeiket. Mellettük vászon lepedőből készített batyuban összefogva hevert a földön az egész életük. Egy huszonéves rendőr hívó szavaira mindenki a pesti vonat felé indult, a nénik is, de batyuikat már nem bírták el. Földön húzva, maguk után vonszolva próbálták megközelíteni a vonatot, de felszállni rá már nem tudtak. A szolgálatot teljesítő néhány fiatal rendőr siett segítségükre. Óvatosan megemelték és feltették a vagonra őket is, batyujukat is. A két néni sírva simogatta meg a rendőrök arcát, s hálálkodva mondtak nekik köszönetet, aztán könnyeiket még mindig törölgetve kerestek maguknak ülőhelyet.

– Mi pedig hálásan mondhatunk magunkban köszönetet azért, hogy este van hová hazamennünk, otthon pedig vár a családunk. Felvértezve folytatjuk a gyűjtést, a válogatást, a szortírozást, a csomagok készítését, mert tudjuk: szükség van ránk, mindannyiunkra! Aki szeretne, az most csatlakozhat hozzánk – mondta még mindig az élmények hatása alatt meghatottan Bernasconi-Bús Katalin.

Az elnök felhívta a figyelmet, hogy csak a kijelölt alapítványokon, segélyszervezeteken, karitatív egyesületeken a polgárőrségen keresztül, szervezetten adományozzanak a támogatást szívesen nyújtók.