Avas. Az meg micsoda?!

A művészet felől a valóság mélyrétegeibe kívánkozó beszélgetést kínált a Miskolci Galéria „városalapító” kiállítása a héten. Csizik Balázs, Jónás Péter, Kulcsár Géza, Szabó Kristóf KristofLab szeptember 18-ig látogatható közös tárlata (lásd keretes írásunkat) a városról, a városiasodásról, az Avas jelenségéről is szól. A múzeumok éjszakája óta álló kiállítás ezúttal a „hegy szellemét” vette célba, bevallottan azért is, hogy az alkotók kinézzenek a művészet koncepciója mögül, tanuljanak valamit az Avasról, mint történetről, mint valódi élményről – ez világlott ki a beszélgetést irányító Kulcsár Géza bevezető mondataiból. 

„Annyiféle Avas-kép létezik. Mára már lehet egy brand, mém, internetes hivatkozás. Lehet urbanisztikai, esztétikai problémaként kezelni. Próbáljunk meg annak utána járni, ki lehet-e egyáltalán választani, hogy mi ennek az egésznek a magja, van-e egy egységes valóság, amire azt mondhatjuk: ez az Avas” - ajánlott szempontokat a feltárási kísérlethez, elárulva még: valami nagyon egyetemeset lát benne, ahogyan a hegy – mint természeti képződmény – politikai-ideológiai program mentén beépült, az ember magáévá tette a természetet. „Magában az aktusban annak a korszaknak az ambiciózusságát is tapasztalom az Avas léptékében. Ez a jelenkor számára már ismeretlen. Ideológiák ma is léteznek, de ilyen ambiciózusan tervezni nem tudnak” - ezzel arra utalt, ahogyan egy valaha kisebb léptékben hasznosult területből több tízezer ember lakhatását, munkába járását és közösségi életét szolgáló szuverén tér lett.

Ez: ez! Az: nem ez!

A beszélgetéshez az Észak-Keleti Átjáró Egyesületből hívtak vendégeket – a hely történetét kutató és feldolgozó Europa Nostra-díjas civil szervezet képviselői inkább arra hajlottak: nincs egységes néven nevezhető Avas-valóság.

Sőt, már az is kérdés, hogy a közbeszédben egyáltalán mi az Avas: van, akinek a lakótelep, miközben a hegy északi oldalát, a történelmi Avast nem is tartják Avasnak. És fordítva.

Darázs Richárd, az Átjáró elnöke szerint egyetlen ember számára is jelenthet sokféle dolgot, a jelenben csakúgy, mint a múltban. Többek éreznek nosztalgiával a közelmúlt iránt, például akik a 90-es években az öreg Avas szórakozóhelyein, pincéiben élték meg a saját underground élményeiket. 

A jelenséghez való viszony hátterében is lehetnek egymással ellentétes szándékok – ezt érdemes kiemelni Balogh Attila elemzéséből: Avas feliratú baseball-sapkát szívesen hordhat az is, aki az Avason lakik, vagy elszármazott onnan, és az a londoni is, aki ilyen sapkában oszt meg magáról szelfit, pedig soha életében nem volt köze a városrészhez. Saját példája is ez: „a miskolci identitásomba a hegy óriási szerepet játszik, úgy, hogy igazából sosem volt hozzá semmi közöm. Mindig is úgy éreztem, hogy az Avashoz tartozom, mert alatta élek. A hegy nekem az, amire felnézek. Rajta nem járok. Az Avasi lakótelep a legutóbbi időkig számomra terra incognita volt (értsd: a föld kikutatatlan része – a szerk.). És ennek ellenére az Avas szó nekem világéletemben a lakótelepet jelentette, azt a nagy furcsa idegen területet.”

Érdemes elgondolkodni azon a kijelentésen is, hogy a miskolciak igen jelentős része ugyanígy van vele. A történelmi Avas iránt is csak az elmúlt öt-tíz évben nőtt meg az érdeklődés, például a Borangolásoknak köszönhetően.

Minél többet foglalkoznak vele, annál újabb és újabb rétegei tárulnak fel – ez Bereczki Zoltán véleménye. Ő hívta fel a figyelmet arra is, mennyire jó, ha valaki külső szemlélőként találja érdekesnek az Avast, Miskolcot. „Itt Miskolcon a beszélgetések nagyon gyakran terelődnek olyan irányba, hogy Miskolcon ez is mennyire jó, de mégsem kapja meg azt a figyelmet, amit megkaphatna. Bezzeg, ha máshol lenne. Vagy: ez mennyire jó volt régen, de mára lepusztult. Úgy tűnik, mindig ugyanazokat a köröket futjuk le: milyen lehetne. De nem olyan.”