A miskolciak János bácsija

Amikor viharos ifjúsága véget ért Vidats Jánosnak, akkor kezdődött el miskolci tevékenysége. 1897-ben került Miskolcra, vasúti osztályfőnökként, és első lépésben a MÁV sportegyesület alapjait rakta le. Ez az egyesület később Miskolci Vasutas Sport Club-ként kezdi el évszázados tevékenységét. A MÁV Fogyasztási Szövetkezetnek, és a MÁV Tisztviselő Dalárdának egyaránt a szervezője volt.

1898-ban lett először a városi törvényhatósági bizottság és a képviselőtestület tagja. Megszervezte a Katonai Elosztó Kórházat és a Járványkórházat. Az első világháború alatt az orosz betörés után a megrongált vasútvonalak helyreállítása volt a feladata, ahol sokszor az életét kockáztatta. Ezért kapta meg a Ferenc József Rend Lovagkeresztjét, ugyanekkor a Vöröskereszt másodosztályú érdemkeresztjét is kiérdemelte.

Polgárőrséget szervezett Miskolcon, és a kommunista diktatúra alatt a papis-hegyi szőlőjében bujkált, a forradalmat szervezve. Érdekesség: a vörösök tudták, hogy ott bujkál, felmenni azonban nem mertek érte, nem volt rá jelentkező közöttük, mert nagyon féltek tőle. 

Később ismét munkához látott, újra polgárőrséget szervezett, elvállalta a Stefánia Szövetség elnökségét. Az úszósport és a vívás nagy népszerűsítője volt. Megszervezte és vezette a miskolci leventemozgalmat is. Az Országos Testnevelési Tanács aranyplakettjére is érdemesnek találta a bizottság. Sok egyéb mellett még a Miskolci Tüdőbeteggondozó Egyesület elnökségi tagja is volt.

A párbaj császára

Vidats János az olasz származású, nemesi Strozzi család leszármazottjaként látta meg a napvilágot. Jogásznak tanult, közben kiemelkedő eredményeket ért el a sport területén. Hatalmas erejéről és kiemelkedő vívótudományáról volt ismert - amit, mint láttuk, később kamatoztatott is. A MAC-ban birkózott és vívott. A párbaj császára volt, minden küzdelmét - 63 párbaját - győzelemmel fejezett be. Gavallérnak nevezték, mert mindig, minden körülmények között vállalta a ,,verekedést” mindenkivel. A jó ügy élharcosa volt. 

MÁV-tisztviselőként került a városunkba, ahol kiemelkedő közéleti tevékenységével hamar az emberek szívébe lopta magát. Reggel nyolctól hajnalig dolgozott a köz érdekében, teljesen ingyen. Amikor Horthy Miklós először - 1920-ban - ellátogatott városunkba, először vele akart beszélgetni. 

Az utolsó hónapjaiban is aktívan dolgozott, halálakor egész Miskolc gyászolta ,,János bácsit”. A mindszenti temetőben helyezték örök nyugalomra.

"A miskolciak ,,János bácsija” volt Strozzi Vidats János. Így hívták, így becézték az előkelő társaságoktól, a műhelyek kis inasgyerekéig. Mert János bácsi gazdag lelkéből, önzetlen munkás életéből mindenkinek tudott adni valamit, amiért megszerették, nagyrabecsülték és lélekből tisztelték. Hosszú élete a haza, a társadalom, a köz önzetlen és hív szolgálatában telt el. Miskolcon nem alakult meg egyesület nélküle, nem létezett társadalmi munka nélküle, mert önzetlen munkavágytól égő lelkére minden egyesület, minden társadalmi megmozdulás számot tartott. És Strozzi Vidats János áldozatos lélekkel vállalt minden munkát, minden fáradtságot, ha úgy látta, hogy azzal hazájának, a társadalomnak, a köznek szolgálatára lehet. Sok-sok elismerést, kitüntetést, magas helyről jött dicséretet kapott ezért a munkáért, de az igazi jutalmat mégis a végzett munka eredménye adta meg számára. Amihez a fiatal, vagy már a hetvenöt éves Strozzi Vidats János hozzáfogott, ott volt siker és volt eredmény. Tudta, elismerte ezt mindenki Miskolcon, ezért állja körül ma ravatalát olyan mély részvéttel Miskolc egész társadalma.”(Magyar Élet - 1940. október 19. Meghalt Strozzi Vidats János)

Végakarata szerint a felesége áruba bocsátotta Vidats relikviáit, gyűjteményét, ugyanis a férje azt mondta neki, hogy az ő halála után is támogatnia kell majd a szegényeket.

De nem csak tárgyi emlékeket hagyott ránk Vidats Ferenc. A feleségével esténként összeültek, és a szerető férj zongorán kísérte Esztert, akinek elmondása szerint könnyű volt megtalálni hozzá a kísérő szöveget. Nem egy cigányprímás-versenyen nyert a győztes Vidats-dalokkal, amelyeket országszerte is megismerhetett a nagyérdemű – csak a szerzőik inkognitóban maradtak, az ő kérésükre. Ki tudja, hány olyan dalt dudorászunk naponta, amit Vidatsék szereztek, csak mi nem tudunk róla?

,,Elég gyönyörűség és vigasztalás az élet sok csufságával szemben az, ha mi ketten magunknak muzsikálunk és írunk hozzá szöveget. Mindig is így volt.”(Reggeli Hírlap - 1927. május 29.)

Sajnálatos, hogy nem foglalkozik Vidats Jánossal egyik helytörténeti kiadvány sem, hiszen az egyik legkiemelkedőbb alakja volt Miskolc közéletének.