Virágokkal, mécsesekkel, imával emlékeztünk

Az elmúlt napokban elhunyt szeretteinkre emlékeztünk. Bár mindenszentek napja kedden van, de a hosszú hétvége minden napján sokan látogattak ki a temetőkbe. Kedden a Diósgyőri és Szentpéteri kapui sírkertben jártunk. Láttunk a felesége sírja előtt imádkozó idős férfit, gyermekes családokat, akik együtt gyújtottak gyertyát a nagymama sírjánál, és olyan látogatóval is találkoztunk, aki mindennap elmegy elhunyt felesége sírjához.

Mindig hazajön

Kis seprővel tisztogatta édesanyja síremlékét Varga Mária a Diósgyőri temetőben. Nem örült, hogy megzavartuk, hiszen jobban szeretett volna magában emlékezni, de aztán mégis szívesen idézte fel szülei emlékét.

– Olaszországban élek már jó néhány éve, és mivel egyedüli gyerek vagyok, mindenszentekkor minden évben hazajövök a szüleim sírjához.  Vannak ugyan itthon barátaim, ismerőseim, akik nagyon sokat segítenek, rendbe teszik a sírt, ha esetleg nem tudnék hazajönni vagy kések, de az idén is sikerült eljönnöm, csakúgy, mint az elmúlt években. A piacon vettem meg a virágokat, azzal díszítettem fel édesanyám nyughelyét. Sajnos itt van fölöttünk ez a hatalmas fa, ami úgy döntött, hogy éppen mindenszentekre hullajtja le a levelét. Ezért naponta többször is kijövök lesepergetni a sírt. Tegnap is itt voltam, tegnapelőtt is, és ma reggel is itt vagyok. Délután még visszajövök a gyertyákat újragyújtani – sorolta Mária, közben kis seprőjével eltávolította a folyamatosan hulló, sárguló leveleket. 

Mint mondta, fontosnak tartja a sírok gondozását, feldíszítését, mert erősen kötődik a szülőhazájához, itt nyugszanak a szerettei. Amíg élt az édesanyja, szívügyének tekintette, hogy mindennap friss virág legyen az ő szülei sírján.

–  Most azt nem tudom megoldani, hogy mindennap friss virágot hozzak, de van a síron sok művirág, és amikor itthon vagyok, élő virágot is hozok. Van egy másik sírom is a szomszéd temetőben, ott az édesapám nyugszik, mert a szüleim elváltak. Azt is ugyanúgy rendben tartom, csak az egy picivel könnyebb, mert az unokatestvérek is segítenek. A szüleim csodálatos emberek voltak. Csodálatos volt a gyerekkorom is – tette hozzá kissé elérzékenyülve Mária.

Még azt is elmesélte, hogy több barátnője megkérdőjelezi a sírok gondozásának a fontosságát azt hangoztatva, hogy úgyis csak egy darab beton. Gyertyát gyújtani akár ezer kilométer távolságból is lehet a szülők fényképénél, mondják. 

– Ez részben igaz, de addig, amíg tudom, ápolom a hagyományt, gondozom a szüleim sírját. A halloween helyett a mindenszenteket szeretem ünnepelni, az sokkal szebb formája a halottainkra való emlékezésnek. Ők lélekben velem vannak, akár hol vagyok, de ez az emlékhely fontos nekem – tette hozzá Mária.

Tiszta szívvel

Nem messze tőle egy középkorú hölgy gyújtotta meg a mécseseket, szintén az édesanyja sírjánál. 

– Emlékszem, hogy gyermekkoromban az édesanyám mindig sok zöldet és virágot vitt nagyapám sírjára, és azt mondta, azért kell ilyenkor feldíszíteni a sírt, mert így öltözik díszbe a szívünk is. Mert amikor a szeretteinkre gondolunk, azt csak tiszta szívvel és lélekkel lehet – idézte fel a régi halottak napját Dudásné Emília. – Viszem tovább ezt a gondolatot, és ilyenkor szeretek egyedül kijönni a temetőbe, mert ha a család is itt van, akkor nem tudom teljesen átadni magam az emlékezésnek. Persze majd a férjemmel és gyerekeimmel is kijövünk, de most jólesik egymagamban visszagondolni a boldog gyermekévekre. Az édesapám egy másik temetőben nyugszik, de hozzá nem megyek, mert amikor elváltunk tőle, soha nem keresett, nem foglalkozott velem. Tudom, hogy meg kellene bocsátanom neki ezt, hiszen lehetett magyarázat a viselkedésére, de szinte nem is emlékszem rá, olyan régen elhagyott minket.  

– Édesanyámnak vásároltam csokros virágot és nagyfejű szálast is. Szeretem, ha mindig van virág a sírján. Néha arra gondolok, hogy talán a lelke lát engem, amikor itt állok a sírjánál. Beszélgetni is szoktam vele – árulta el Emília. 

Egy csokorral

Gyarmati László is a virágokat rendezgette, amikor megzavartuk. Elárulta, a felesége sírját csinosítgatja. Szinte mind a négy nap temetőlátogatással telt, mert vidéken vannak eltemetve a szülei, egy másik településen pedig a felesége rokonai, úgyhogy mindenkihez elmegy ilyenkor szépen, sorban. Virágot is visz, mindenhova egy csokorral.

– Nem az a fontos, hogy hány virág van a síron, hanem az, hogy szeretettel gondoljunk az elhunytakra. Egyszer mindenki meghal, szeretném, ha az unokáim emlékezetében jó emberként élnék – mondta László, majd imádkozni kezdett elhunyt feleségéért.