A Népkertben tették közszemlére a holttestét

– Konkrét számadat vármegyei szinten nem áll rendelkezésre a kommunizmus áldozatairól, és elméleti-fogalmi kérdés, hogy egyáltalán kiket tekintünk annak – jelezte elöljáróban Kis József főlevéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Levéltárának igazgatója. – Gondolhatunk a hadifoglyokra, a málenkij robotra elhurcoltakra, a kitelepítettekre, a bíróság által elítéltekre, a kivégzettekre, de azokra is, akiket megfosztottak a vagyonuktól. Összegző kimutatások nincsenek, de saját kutatásainkból tudjuk például, hogy Miskolcról málenkij robotra 588 civil embert vittek el. Egy részük hivatalosan hadifogolynak számított, de ez a lényegen nem változtat, mert az utcáról vagy az otthonukból hurcolták el őket. Közülük 111-en hunytak el. Az ’56-os kutatásaimból pedig az derült ki, hogy akkor vármegyei szinten mintegy 900 embert állítottak bíróság elé. Állam elleni bűncselekmény címen 27 embert végeztek ki a vármegyében az 1950-es években – sorolta a főlevéltáros.

Internáló táborok

Emlékeztetett: a diktatúra kiépítésével és működésével kapcsolatban különböző közigazgatási és büntetőeljárások alá vont személyeket is áldozatnak tekinthetünk.

– Azért említettem a közigazgatásit, mert nagyon sok embert úgy fosztottak meg az ingatlanától, hogy államosították azt, vagy kényszerítették, hogy a földjét ajánlja fel az államnak és lépjen be a tsz-be. De egy ideig például az internálás is közigazgatási eljárásnak számított. Egyetlen papír kitöltésével emberek százait küldték internáló táborokba már 1945-től, hosszabb-rövidebb időre. Volt, akit csak 3 hónapra, másokat 3 évre. Kezdetben azt az indokot írták a papírra, hogy reakciós, vagy „fasiszta magatartást tanúsít”. A reakciós annyit jelentett, hogy kommunista ellenes. Révai József egyik beszédében egyértelműen közölte, hogy az a reakciós, aki „antikommunista”, aki a kommunistákkal nem ért egyet. És ezt következetesen alkalmazták is. 1945-től kezdve Miskolcon és a vármegyében a közigazgatási vagy társadalmi elit tagjainak nagy részét hosszabb-rövidebb időre internáló táborba zárták. Lichtenstein Lászlót például, Miskolc és Borsod vármegye főispánját, dr. Honti Bélát, Miskolc egykori polgármesterét, akit utólag még a népbíróság is elítélt. Dr. Tréki Török Andor árvaszéki elnököt és még jó pár embert. Azonban voltak ennél durvább eljárások is az akkori elittel szemben. Közismert, hogy Borbély-Maczky Emil volt főispánt 1945 tavaszán minden bizonnyal politikai rendőrök gyilkolták meg, majd a Népkertben közszemlére tették a holttestét azzal a szöveggel, hogy „így járnak az árulók”. És nem ő volt az egyetlen áldozat. Tehát már kezdettől fogva meglehetősen durva eszközöket is alkalmaztak, főleg a politikai rendőrök. Az ’50-es években például dr. Hargitai Gyula, volt törvényszéki jegyzőt verték agyon, aki illegális röplapozásnak volt az irányítója – emlékeztetett Kis József.

Alaptalan vádak

Kiemelte: jellemző volt, hogy a ’40-es évek második felében, tehát a háború végétől a diktatúra nyílt kiépítéséig, ami 1947-48-as éveket jelenti, kezdetben igyekeztek a politikai ellenfeleket mint háborús bűnösöket, vagy népellenes bűncselekményeket elkövetőket elítélni. Ezek a vádak nagyon sokszor alaptalanok voltak, és a bírósági eljárások nem is mindig vezettek jogerős elítéléshez. De aztán a bíróságok egyre inkább a kommunista párt markába kerültek, és onnan kezdve mint pártbíróságok működtek. Ettől kezdve formálisan akár háborús bűnösként is sok olyan embert ítéltek el, akik a vád szerinti bűncselekményt biztos, hogy nem követték el. A trend később megváltozott, a háborús bűncselekmények kategóriája helyett már a népi demokratikus államend megdöntésére irányuló bűntettet alkalmazták a vélt és valós politikai ellenfelek ellen. Persze nem mindenki követte el azt, amivel vádolták. Volt, aki teljesen ártatlan volt szervezkedési bűnügyben, de az is tény, hogy több illegális csoport működött akkoriban, amelyek többnyire röplapozás útján nyíltan lázítottak a kommunista párt és a szovjet típusú diktatórikus berendezkedés ellen. Magát a bűncselekményt, amennyiben annak fogadjuk el, valóban elkövették, de az, hogy ilyen mértékben büntették meg őket, az erkölcsi és jogi aggályokat vet fel. Ugyanilyen elvek mentén jártak el ’56 után is, majd a ’60-as években történt változás, amikor már közösség megsértése címen indultak eljárások politikai indíttatású vagy hátterű bűnügyekben. A ’60-as, ’70-es évektől már leginkább izgatás vádjával ítéltek el embereket. Legtöbbször elszólások vagy nyilvánosságra került levelezés, kocsmai beszélgetések alapján. Az is megtörtént, hogy valaki italozás után hazafelé menet elénekelte a „Horthy Miklós katonája vagyok…” kezdetű dalt. Emiatt eljárás indult ellene.

Kristály Gyula "ügye"

– Még 1989-ben is indítottak büntetőeljárást izgatás, közösség megsértése címen, de azt már nem fejezték be, mert megtörtént a rendszerváltoztatás. Kétes érdemünk, hogy Miskolcon folytatták le az egyik utolsó politikai eljárást. Kristály Gyula ózdi nyugdíjas ellen 1988-ban, aki röplapokon keresztül bírálta a rendszert. Az övé volt az utolsó nagyobb horderejű ügy, de súlyos büntetést már nem szabtak ki – tette hozzá Kis József.