A Bársony-házi szakócák

Valószínűleg mindenki hallott már a miskolci szakócákról és a bükki leletekről. Ismerjük meg a történetét ezeknek a különleges tárgyaknak, melyek visszavezetnek minket az őskőkorba. Közben gondoljunk csak bele, nagyon kevés olyan település van Európában, melynek történelme olyannyira a múltba tekint mint Miskolcé. Az írásom Ringer Árpád: Miskolc történetének földrajzi háttere című tanulmánya alapján készült.Több történet kering a szakócáink megtalálásáról. Kedves az, amit Fedor Vilmos és Csorba Piroska tár elénk a Miskolci legendákban, amikor a mókás munkás megtalálja a leletet és felismeri benne a korszakalkotó felfedezést. 

Ám nézzük a tényeket!

1891-ben, a 19. század végén Bársony János, Miskolc nagy tiszteletben álló tisztiügyésze új házat kezdett el építeni. Az akkori Rákóczi és a Rudas utca sarkán, a mai Kálvin János utca 2-4 telkek helyén. A munkások három furcsa alakú kőeszközre bukkantak, ezeket elvitték az ügyvéd úrnak. Bársony azonnal látta, hogy emberi kéz alkotta szerszámról van szó, amit érdemes a hozzáértőknek megmutatnia. Az egyiket megtartotta, a másik kettőt elajándékozta. A legnagyobb, legtetszetősebb példányt Herman Ottónak adta. Ez 1892. december 26-án történt. Az elismert tudós, a nagy hírű polihisztor azonnal felismerte a leletek jelentőségét.

„Csak egy pillantásba került, hogy a kezemben lévő, rendkívül jellemző darabban egy Magyarország őskorára nézve, mondhatni, korszakot alkotó történelem előtti régiségtípust ismerjek föl, mely semmiben sem enged a híres Somme-völgy kőszakócáinak. Ennek az első darabnak a formája egészen hegyesen mandula alakú, és azonos azzal melyet Mortillet a francia lelhelyről ‚’Chelles’’ típusnak nevezett el.” (Dobrossy István (szerk.): Miskolcról története I. - Ringler Árpád: Miskolc történetének földrajzi háttere, 35.)

Ekkor hozta létre Herman - tudtán kívül - a magyar őskőkorkutatást. Nehéz feladatra vállalkozott. Azt próbálta bebizonyítani, hogy hazánkban is éltek jégkori emberek, bizonyítéka egyelőre csak az egy szem szakócája volt. (A szakóca szót Herman alkotta, a német marokkő tükörfordítása.) Boucher de Perthes 1844-ben hívta életre az őstörténet kutatását, amikor a Somme folyó völgyében állatmaradványokkal együtt őskori kőeszközöket talált. A tudományág magyar és külföldi szaktekintélyeinek nagy része szerint az ősember a Rajnától keletre nem jutott el. Tizenhat évébe került Hermannak amíg – már a bükki leletekre támaszkodva – sikerült bizonyítania a szakócák eredetét.

„ (…) az első három tárgyat paleolithnak tekintettem és leírtam tehát mint elsőt a magyarok földjéről, melyre nézve fennállott a feltevés, inkább tévedés lehetősége, hogy az ősember elterjedése magyar földre nem nyúlhat át. Mi természetesebb mint az, hogy ellenem, aki ellenkezőjét bizonyítottam, szintén ádáz harc indult.” (Dobrossy István (szerk.): Miskolcról története I. - Ringler Árpád: Miskolc történetének földrajzi háttere, 36-37.)

A lelet először a Természettudományi Társulat elé került, 1893. február 19-i ülésén mutatta be Herman Ottó. A Régészeti és Embertani Társulatnál pedig 1893. február 28-án, Hampel József, elismert archeológus ismertette. A Miskolc geológiai viszonyait jól ismerő Halaváts Gyula, neves geológus szakember azonban kétségbe vonta Herman állításait. Azzal érvelt, hogy az üledék, ahol a szakócákat találták, nem lehet jégkorszaki.

,,Ma már azonban tudjuk, hogy Halaváts e megállapításai több ponton is hibásak. 1990-ben a Bársony ház mellett, a volt Zrínyi Ilona, ma Lévay József Református Gimnázium udvarán a vitatott korú kőeszközök rétegtani helyzetének tisztázására kutatófúrást végeztünk. Ebben a Herman-féle szakócák szintjében löszös jégkori réteget, ez alatt pedig mészkő- és palakavicsból álló folyóteraszt találtunk. ”(Dobrossy István (szerk.): Miskolcról története I. - Ringler Árpád: Miskolc történetének földrajzi háttere, 37.)

A szakócák olyan kis védett helyen voltak, ahol a Szinva nem tudta lerakni hordalékát. 1991-ben ezeket az eredményeket a miskolci őskőkorkutatás 100. évfordulóján a Herman Ottó Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Állami Földtani Intézet és a MTA Miskolci Bizottsága közös szervezésében nemzetközi konferencián ismertették. De térjünk vissza a 20. század elejére! 1903-ban, Bécsben, egy Moriz Hoeners nevű osztrák tudós nagyra értékelte Herman leletét. 1905 augusztusában került nyilvánosságra, hogy Dobos Ferenc sírásó újabb kőszerszámot talált, ezúttal az avasi temetőben (még 1901-ben), sírásás közben.1906-ban Darányi Ignác került a Földművelési Minisztérium élére, akit Herman jól ismert. Darányi pedig barátja javaslatára a Magyar Királyi Földtani Intézetnél Miskolc környékének földtani vizsgálatát rendelte el. Ezért Kadic Otokár és Papp Károly kutató még ebben az évben megérkezett városunkba, azzal a feladattal, hogy a szakócák körüli vitát lezárják. A Bükk-vidéki barlangokat kellett feltérképezniük, feltárásra való alkalmasságuk szempontjából.

,,Papp Károly máig ható mintaszerűséggel végezte el Miskolc negyedidőszaki földtani képződményeinek felvételezését. Az eredményeit összegző Miskolcz környékének geológiai viszonyai című tanulmányában a Herman és Halaváts közötti vitában kompromisszumos megoldást javasolt. Elfogadta Halaváts nézetét, hogy a régészeti emlékek alluviumban, vagyis jelenkori üledékben feküdtek. Viszont igazat adott Hermannak is, miszerint azok eredetileg az Avasi temető diluviális, jégkori rétegébe lehettek beágyazódva, és innen - egy idősebb magas terasz-szintről - kerültek másodlagos lelőhelyükre. így végül is lehetnek jégkoriak, vagyis ősemberi eredetűek.” (Dobrossy István (szerk.): Miskolcról története I. - Ringler Árpád: Miskolc történetének földrajzi háttere, 39.)

A leletek kulturális besorolása a bábonyi műveltség fiatalabb szakaszába helyezi őket. A harmadik, kevésbé tetszetős darab pedig az úgynevezett közép-európai micoquien művelődés köréhez tartozik. Hillebrand Jenő – magyar ősrégész, antropológus - szerint a két szebben megmunkált darab szakrális vagy hatalmi szimbólum lehetett. Míg Papp a belvárost kutatta, Kadic a Bükk-vidék barlangjait járta (Kecske-lyuk, Büdös-pest), és 1907 tavaszán aztán meg is találta a szeleta kultúra világhírű leleteit. 1913-ig további leleteket talált, ezzel Herman elmélete végérvényesen igazolást nyert. A három különleges kőeszköz még megvan. A Széll Farkas tulajdonába kerülő – még Bársonytól kapott - darabot a Herman Ottó Múzeumban, a másik két példányt a Nemzeti Múzeumban lehet megtekinteni. Miskolc belterületén (Mindszenti tér) egy eszközkészítő műhelyt, az Avason pedig a Tűzköves dűlőnél kovakőbányák maradványait is feltártak. Büszkék lehetünk Miskolc őskőkori történetére is, már abban az időben élhetőnek találta az ősember ezt a környéket.