Légy nagyon boldog, mindig szeretni foglak!

Sokan úgy gondolják, hogy nekik nem lehet újat mondani, mindent tudnak Miskolcról és történetéről. Ezt a megható legendát azonban még biztos nem ismerik. Az első részt nemrég olvashatták portálunkon, íme, a folytatás:

De mi történt Anartumban, miért jön egy hadsereggel Garadna a szerelme ellen? Amikor a herceg hazaért, egyből Kirranhoz vezetett az útja. 

– Apám, beszélnünk kell! – kiáltotta. – Rendben, fiam, de először a jelentésedet kérem. Az előkészületeket megtettem, három hónap múlva kezdődik a háború, az általad a leggyengébbnek vélt oldalról támadjuk meg Cotinumot – mondta a király. – De apám! Hiszen békét kötöttünk! – kiáltotta meglepetten Garadna. – Az csak a látszat. Időt akartam nyerni az előkészületekhez. Te segítettél, fiam! Köszönöm! Hamarosan két országban uralkodom majd, és nemsokára mindkettő a tiéd lesz! – De én nem akarom ezt. Szeretem Felt, feleségül akarom venni! Mi már mindent elterveztünk. 

– Szegény fiú. Hiszen Felnek vőlegénye van, egy hónap múlva tartják az esküvőt. Ezért kell most támadnunk. Merton herceg a jegyese, Pannonum trónörököse. Egyesítik erejüket, és támadni akarnak, ez a tervük. Veszélyben vagyunk. Szegény fiam, az a nő csak játszott veled és az érzéseiddel azért, hogy időt nyerjen. 

Szegény Garadna szíve darabokra hullott. Apja szavai szerint csak játszott vele Fel, és soha nem szerette. 

A nyilvánvaló hazugságot a király tervelte ki, hiszen a követek már előre értesítették őt a királyfi és a királylány szerelméről. Teljesen elvakította Kirrant a hatalomvágy. Még a saját fiát is képes volt átverni ennek érdekében!

– Apám, kész vagyok a seregeinket vezetni Cotinum ellen! – kiáltotta dühösen Garadna. – Egy nap alatt legyőzöm őket, Koran koronáját pedig eléd teszem hamarosan – mondta a fiú, és elviharzott a trónteremből. 

Pár hónappal később megindult a támadás Cotinum ellen. Az anartumi csapatok hosszú sorokban vonultak a végtelen országúton. Útjuk végén egy véres ütközet várta őket. Pedig a háború semmire sem megoldás. 

Cotinum is készült a csatára.

 – A szűk völgy felől érkezik a támadás, a leggyengébb pontunkon – mondta ökölbe szorított kézzel a király. – Hát persze, Garadna mindent megtudott, rátapintott a leggyengébb pontunkra. 

Koran maga vezette csapatait Garadna ellen. Kétszeres túlerőben volt Anartum serege. Mielőtt az uralkodó elbúcsúzott családjától, elmondta nekik, mi a teendő abban az esetben, ha nem jönne vissza többet. Erre gondolni sem mertek. Fel képtelen volt magára hagyni apját. A sereg után lopózott, és férfiruhában velük tartott a csatába. A Magas erdő alatt volt egy csoda szép völgy egy kis tóval. Itt került sor a véres ütközetre. Koran és Garadna is igazi vezérként, hősként harcolt, mindketten seregük élén verekedtek. A győzelem már-már Garadnáé volt. A támadók vezére közelről látta Korant, éppen megadásra akarta szólítani övéit, hogy ne folyjon több vér a csata során. Ekkor egy alacsony termetű, ügyes vitéz ugrott az anartumi hadvezér elé, akivel hosszan küzdöttek. Nehezen boldogult vele Garadna, egy óvatlan pillanatban ellenfele még a sisakját is leütötte. A harcos, amikor meglátta a herceg arcát, egészen megdermedt, ezt használta ki a hadvezér, és egy halálos sebet ejtett a cotinumin. Mielőtt a királyhoz lépett volna, még egyszer visszanézett ellenfelére, akinek páncélja alól egy arany nyaklánc bukott elő, melyen az ismerős szarvas volt látható. De hiszen ezt a nyakláncot ő adta Felnek! Nem, ez nem lehet igaz! Garadna eldobta kardját, és a lány mellé térdelt. Lassan levette a sisakját. Előtűnt Fel tűzvörös haja és a zöld szemei, melyekben már alig volt élet. 

– Szerelmem – suttogta Garadna. – Te mit keresel itt? 

– Védtem a hazámat és apámat – mondta Fel. – Örülök, hogy téged is láthattalak utoljára... – még egyszer megjelent a lány arcán a jól ismert mosoly. – Légy nagyon boldog, mindig szeretni foglak... – azzal lassan lehunyta tengerzöld szemét a hercegnő. Garadna nem tudta elviselni szerelme elvesztését, a szíve szó szerint megszakadt érte. Fel testére bukva elérte őt is a szörnyű halál. A csata abbamaradt, minden harcos a két fiatal köré gyűlt. Még az égiek is nagyon elszomorodtak ezen a napon, hiszen sűrű cseppekben elkezdett esni az eső a csata színhelyén. Szegény Koran is csaknem megtébolyodott, amikor látta, hogy egyetlen leánya halva fekszik a sárban... 

Ezt már Morrigan, a háború istennője sem nézhette tétlenül. Brigit és Brigantia istennők is csatlakoztak hozzá. A két fiatal testét felemelték, és magukhoz vették. A lány lelke a völgy kis tavában kapott helyet, a fiú lelke pedig az abba torkolló kis patakban. Így örökre együtt maradhatott Fel és Garadna. A csatát nem folytatták. A két trónörökös veszett oda annak során. Koran és Mirran békét kötött egymással, és soha nem látott békés időszak köszöntött a vidékre. 

Hosszú időn át nem feledték a két ország lakói Felt es Garadnát és azt, hogy a háború mennyire értelmetlen. Aztán teltek-múltak az évszázadok, a kicsiny Fel-tóból egy sokkal nagyobb víztározó lett, Hámori-tó néven. A Garadna-patak most is táplálja azt. Állítólag, amikor a Hámori-tó vizét lecsapolták, (hivatalosan: lehalászták) egyszer, egy kardot és egy koronát találtak a tó fenekén, amit nem tudtak mozdítani onnan. Ha nyáron, ragyogó napsütésben járunk a Hámori-tó környékén, láthatjuk benne Fel tengerzöld szemeinek színét, melyet mindig megmutat a látogatóinak. Garadna pedig az erejét, hiszen ha nagyobb vízmennyiség érkezik a Bükk felől a patakba, akkor háborog, és kilép medréből. Még ma sem nyugszik a lelke. Állítólag ott, ahol utoljára ölelték meg egymást a szerelmesek, a Látó-kövek mellett, éjnek idején ma is találkoznak. Ennek bizonysága a Szerelmesek fája, amely pont ott nőtt, ahol Fel és Garadna utoljára egymás karjaiban voltak. Így ért véget a szerelmi történet, amely soha nem ért véget... Ha arra járunk, ahol egykoron Fel és Garadna, akkor gondoljunk rájuk, és próbáljunk békében élni. 

A történet a képzelet szüleménye, a valósággal való hasonlósága csak a véletlen műve lehet.