A kettétört perecesi kapufa legendája

Akármilyen sportról volt szó, a fővárosi nagycsapatok ellen mindig nehéz dolga volt egy vidéki gárdának a rendszerváltás előtti évtizedekben. Budapesten szinte esélytelen volt meccset nyerni ellenük a jobb játékosállomány és a bírói nyomás miatt. Hazai pályán azonban néha meg lehetett ráncigálni az oroszlán bajszát. De hogy az 50. percben már háromgólos előnyben legyen egy kis bányászcsapat a magyar futball kirakatcsapatával szemben, az kivételes eseménynek számított... 

1923-ban alakult – a még önálló településen – Perecesen a Perecesbányatelepi Testgyakorlók Köre, a PTK. A klub első intézője Plesek Gábor volt. A Perecesi Bányász futballistái nagyon ügyesek voltak, már 1925–26-ban megnyerték az Északi Alosztály másodosztályú küzdelmeit. A bajnokság megnyerése után sok dicséretet kapott a csapat és Baán Zoltán edző, aki korábban a Diósgyőri Atlétikai Club játékosa volt. Ugyan nemsokára kiestek, 1930–31-ben azonban újra megnyerték ezt az osztályt, ráadásul veretlenül. 1937-ben pedig már az NB II.-be való feljutást ünnepelték. 1938-ban tehát már az országos másod­osztályú bajnokságban szerepelt a klub. Ekkorra már készen lett az új pálya is 4000 fős lelátóval és salakos borítású futópályával. Mindez 300 méterrel a tengerszint felett, aminek a történetem szempontjából később nagy jelentősége lesz. Erdőkkel övezett környezetben az ország egyik legszebb fekvésű pályáját alakították ki a településrészben. 

És a tündérmese folytatódott: az 1946/47-es szezonban már az NB I.-ben szerepelt a Perecesi TK. A tavaszi szezonban került sor a nagy port kavart hazai mérkőzésre a fővárosi zöld-fehérek ellen. 

1947. április 20., a mérkőzés napja. Már napok óta készülődtek a nagy hírű Ferencváros fogadására a kis bányásztelepülésen. Nagy várakozás előzte meg a találkozót, 6500 néző várta a kezdést a pálya szélén. A kiesés elkerülése érdekében minden pontra égető szüksége volt a perecesieknek. 

Nézzük a mérkőzés jegyzőkönyvét: Perecesi TK – Ferencvárosi TC 3–0 (2–0) – az 50. percben félbeszakadt 1947. április 20. Pereces, 6500 néző. Jv.: Várszegi Pereces: Kalmár – Zentai II., Felföldi – Polcz II., Pió, Zentai I. – Futó II., Futó I., Kertesi, Forgács, Salamon FTC: Henni – Káldi, Kispéter – Hernádi Csanádi, Lakat – Korányi, Gyulai, Szabó, Sárosi dr., Gyetvai Gólszerző: Kertesi (25., 28., 50.) Sárosiék nagy valószínűséggel nem vették komolyan a mérkőzést. A második félidő 5. percében már 3–0-ra vezetett a Pereces. A kapufa a gólnál azonban nem bírta el Kertesi lendületét, kettétört. „…Futó II. lendületesen elfut, beadására Kertesi óriási lendülettel fut rá, és tíz méterrel élesen a jobb sarokba fejel. 3:0. A nagy lendületben lévő Kertesi azonban nem tud megállni, befut a ferencvárosi kapuba, a hálót elkapva fékezi meg magát. A nagy rántástól a háló leszakad, és magával rántja a felső lécet is.” 

(Népsport – 1947. április 21.) 

17 perc alatt új kapufát ácsoltak, egy vasdarabbal tákolták össze a szerkezetet. A vesztes állás miatt bosszús ferencvárosi játékosok azonban nem akarták folytatni a meccset. Sárosi pár társával együtt elindult hazafelé az autójával.

„A játékvezető öltözőjében a helybeliek az új szabályra való hivatkozással arra próbálták rábírni Várszegi Rezső játékvezetőt, hogy tovább folytassa a játékot. »Rögtön készen lesz az új kapufa!« Húsz percig tartott, amíg megtalálták az új szabálykönyvben az erre vonatkozó paragrafusokat. Közben ácsolták az új kaput, a ferencvárosi játékosok már öltözködtek, Sárosi dr. kocsija már Budapest felé robogott, amikor kijött az öltözőjéből a játékvezető. Lemérte a kaput, majd lerajzolta. Kijelentette, hogy a kapuk nem szabályosak. »Én a régi szabályokat ismerem – mondta a játékvezető. – Az újakról bennünket még nem oktattak ki. Én úgy tudom, hogy ha összedől a kapufa, a mérkőzést le kell fújni. A sebtiben összetákolt kapu bármikor összedőlhetett volna.«”

 (Nemzeti Sport Extra – Hajrá, Foci! 2015. március–június (2. évfolyam, 1–16. szám) 

A játékvezető lefújta a mérkőzést... Először újrajátszották (1–1) a meccset, majd a Perecesnek adták a két pontot. 

Csanádi Árpád, a későbbi kiváló sportdiplomata, az FTC játékosa jókora badarságot nyilatkozott a pályáról és a körülményekről: „Poros, salakos, a fűnek nyoma sincs! Amellett a levegő is szokatlan. Hiába, a közel 1000 méteres magasságot meg kell szokni! Én egy negyedóra után nyomást éreztem a mellemben...” (Nemzeti Sport Extra – Hajrá, Foci! 2015. március–június (2. évfolyam, 1–16. szám) 

Az a fránya bükki klíma. Az ezerméteres tengerszint feletti magasságot a Bükk legmagasabb pontja – Kettős-bérc, 961 m – sem éri el. Ahogy írtam a cikkem elején, 300 méterrel emelkedett a tengerszint fölé a pálya valójában. Hiába, Csanádi jogot hallgatott a háború alatt, nem földrajztudósnak készült. Tegyük azért még hozzá, hogy akkoriban majd’ minden vidéki pálya salakos volt. Állítólag Drucker József mészárosmester egy komplett szobabútort ajánlott a három gólt lövő Kertesi Ignácnak. Több helyen viszont konyhabútorra esküsznek. Ez a ­Drucker drukker név is kicsit gyanús volt nekem... Aztán kiderült, hogy alaptalan volt a gyanúm, találtam Drucker nevű miskolci családot kutatásaim során. 

Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület tagjai több szemtanút kérdeztek a legendás meccsről, nézzük egy anonim néző visszaemlékezésének szavait: „Jártam én is a meccsre, meg, ugye, akkor jó csapata volt a Perecesnek! Hát, ha akkor nem szakad le a kapufa negyvennyolcban, a Fradit igen megverik! Akkor Kertesi egy szobabútort kapott, a gólszerzés miatt. Három gólt rúgott! Volt egy Drucker nevezetű mészáros, és hentesboltja volt, ő szponzorálta. Azt mondta Nácinak (Ignác): na, ha három gólt rúgsz, kapsz egy szobabútort. Akkor kezdett az akác nyílni, körbe volt a pálya akácfával, olyan erős illata volt, hogy húsz perc múlva a fradisok csak lézengtek a pályán. Utána való héten szerdán meg kellett ismételni a meccset, kedden eljöttek, hogy szagolják a levegőt, akkor döntetlen volt az eredmény.” 

A csapat – annak ellenére, hogy végül itt megkapta a jogos két pontot – kiesett az NB I.-ből. Államosítás következett, a csapat státusza megváltozott, egy lett hirtelen a sok miskolci csapat közül. A bányászegyesület 1959-ig viselte a Pereces nevet, utána Miskolci Bányász néven szerepelt egészen 1975-ös megszűnéséig. 

A kilencvenes években emlékeim szerint tettek egy kísérletet a klub újjáalakítására. Pár szezont lehúztak a járási osztályban, majd újra megszűnt a csapat. Kertesi Ignác, a mérkőzés hőse a következő szezonban már az MTK csapatában futballozott, majd 1948–53 között a Győri ETO játékosa volt. Az ETO a klub legendái között tartja számon. A Bányász Kulturális Egyesület 2016 óta megrendezi a Perecesi Kapufa Napját hagyományteremtő célzattal. A kis bányászcsapat nagy napjának emléke tovább él.