Osztálytalálkozójuk megmutatta, jó csapat voltak a Hermanban 55 éve

Tanáraik közül már senki nem él. Göbölös Sándor főszervező elmondta, korábban az osztályfőnökük szívesen eljött a találkozókra, sőt, a Herman Ottó Gimnázium jelenlegi vezetése is pozitívan áll hozzájuk. 

„Valamilyen oknál fogva eltűnt a tablónk az iskolából, persze tudjuk, hogy volt költözés, hiszen mi még a jelenlegi Városház téri épületbe jártunk, ez ma már a Fráter György Katolikus Gimnázium. De azt nehezen dolgoztuk fel, hogy már nem függ az iskola falán a tablónk, ezért újat készíttettünk, ami most a tanári mellett található – mondta büszkén a volt hermanos. A találkozókon megjelenik egy tíz-tizenöt fős mag, akik szinte mindig részt vesznek, van, aki Dunántúlról is eljár ezekre a programokra. Természetesen párjaikat is magukkal hozhatják az osztálytársak, akik közül volt már, aki saját ingatlanjába hívta meg a csapatot Orosháza-Gyopárosfürdőre. – A lényeg, hogy együtt legyünk."

Programelemek egy osztálytalálkozón

Jártak régi iskolaépületükben is korábban, de mivel véleményük kétfelé osztja az osztályt, ma már kihagyják az iskolalátogatást. 

„Van, aki azt mondja, hogy csak oda érdemes bemenni, mert ahhoz az épülethez kötődünk, oda jártunk be nap mint nap. Én meg azt gondolom, hogy a Herman szellemisége a jelenlegi épületben érezhető – mondta Göbölös Sándor, utalva ezzel arra, hogy az pedig természetes, hogy mára már egy másfajta fiatalos lendületet érzünk egy iskolában, mint amit annak idején ők teremtettek. – Míg élt az osztályfőnökünk, ő kezdte a találkozó programját egy osztályfőnöki órával, ahol mindenki egyesével elmondta, mi történt vele az érettségi óta. Megemlékeztünk azokról, akik távol maradtak (akár mert soha nem jött el, nem is akarta tartani a kapcsolatot a régi osztállyal, akár azért, mert külföldön él, de szívesen emlékszik vissza a régi barátokra), továbbá a halottainkról is, akik mostanra már heten vannak. 1995-ben veszítettük el az első osztálytársunkat. Annak idején több mint negyven fővel indultunk elsőben, de végül a 4/1-es osztály harmincegy tagja érettségizett együtt. Spec. németesek voltunk, ráadásul a második olyan évfolyam, ami koedukált volt" – sorolta az adatokat, majd hozzátette, a névsort még ma is végigveszik, mindenki mesél magáról, de már csak azt, hogy mi történt vele az utóbbi egy évben. Utána vacsoráznak, majd szabadon beszélgetnek. Sok-sok fotó előkerül akár a régi időkből, akár mostani büszkeségeik a tagoknak.

Fontos visszaemlékezni élményeinkre

Göbölös Sándor szerint ők az iskola rémei voltak. 

„Akkoriban szokás volt, hogy szüretelni mentünk gimnazistaként, még versenyt is hirdettek közöttünk. Egy almásban voltunk, ahol mi szedtük a leghatékonyabban a gyümölcsöt. Másnap reggel egyik osztálytársunk a kapuban várta az osztályt, amely tagjainak egyesével mondta el a jó hírt: mára elengedtek minket az összes óráról, annyira ügyesek voltunk tegnap. Persze ez nem így volt, csak kitalálta. Az egész osztály a Kossuth moziban kötött ki. Akkora botrány lett belőle – mesélte nevetve a szervező, akinek azonnal eszébe jutott egy másik eset is. – Minden osztály a saját terme előtt hallgatta az ünnepséget az iskolarádióból, nem központi helyre hívtak össze minket. Nekünk azonban rossz volt a hangszórónk, így semmit nem hallottunk, viszont annál jobban unatkoztunk. Egy idő után kitalálta valamelyikünk, hogy énekeljünk valamit, úgyhogy mikor az igazgató megjelent a folyosón, mi teli torokból üvöltöttük kánonban az Ég a város, ég a ház is kezdetű nótát" – kuncogott Göbölös Sándor.

A csínyek összetartják a csapatot

A szervező elmesélt egy még durvább esetet, utólag átgondolva szerinte ez már nem fér bele a csínytevés kategóriába. 

„Kikészítettük az orosztanárt, aki nem tudott rendet tartani. Emiatt az osztályfőnökünk úgy büntetett minket, hogy két héten át minden órán írnunk kellett egy röpdolgozatot. Ezt csak a töritanár vétózta meg, aki úgy döntött, nem hajlandó minden órára feladatokat kitalálni, majd kijavítani az írásainkat. Csináltuk három napig, órák előtt felkészítettük egymást, aztán meguntuk, és arról határoztunk, a továbbiakban üres lapot adunk be. Egy héten át rendre megkaptuk az egyeseket, pedig ez már érettségi előtt volt. Végül osztályfőnökünk bocsánatot kért tőlünk, mert ő is túlzásnak érezte a büntetést – mesélte a történet végét a volt hermanos, aki nagyon büszke arra, hogy a Herman Ottó Gimnáziumban végezhetett. – Figyeljük az iskolát, és nagy örömmel tölt el minket, hogy benne van az ország harminc legjobbja között. És hogy jövőre is akarunk-e majd találkozni? Ez nem kérdés" – mondta határozottan Göbölös Sándor.