"Az az érzésem a Teremtő elhamarkodta, amikor visszahívta őt"

Elment egy földi szolgálatos angyal, egy kerub. Visszaadta mandátumát Csorba Piroska költő, tanár. Az az érzésem a Teremtő elhamarkodta, amikor visszahívta őt. Sötétebb és hidegebb lett a világban. Jó volt a közelében lenni, ahol ő ott volt, kisütött a nap, télen is virágba borultak a fák. Mindenese volt az irodalomnak, minden műfajban és műnemben kiválót alkotott. Tehetsége ellenére nem tartozott az elismert irodalmárok közé, visszahúzódó volt, nem mutogatta magát, mint oly sokan ebben a közegben. Amikor egyszer szóvá tettem neki, hogy nincs a tehetségéhez méltó helyen, azt mondta, hogy az anyaság fontosabb neki a sikernél. És ezt nemcsak mondta, élte is. Nemzedékek sorát tanította és nevelte, általános iskolában és gimnáziumban. Tanítványai rajongtak érte. Megtalálta az utat a durva felnőtthöz éppúgy, mint a rakoncátlan lurkókhoz.

Valamikor a hetvenes évek elején találkoztunk először, azóta kísértük figyelemmel egymás munkásságát, és ő nagyon figyelmes ember volt, sokat köszönhetek neki. Azt hiszem, ezt sokan elmondhatják rajtam kívül. Úgy gondolom, ha minden gyermeknek olyan édesanyja volna, mint az ő gyermekeinek, boldog lenne a világ. Édesanyjától tanulta a feleség szerepet, de nem is tanult szerep volt az, hanem magával hozott.

Az utóbbi időben súlyos beteg volt, halála mégis váratlan és kegyetlenül lesújtó. Vigaszt hátrahagyott műveiből nyerhetünk. Verseiből, novelláiból, meséiből és bábjátékaiból, mások szolgálatára hivatott etikus életéből.

Sokak nevében mondom, nyugodjék békében!

Fecske Csaba