Még mindig kérdés

2024.05.05. 07:00

Az Avasi kilátó kávézója: lesz-e szerződés?

Továbbra sem tudni, mikor nyithat a kilátó emeletén lévő presszó és a többi érintett vendéglátóhely.

Hajdu Mariann

A kilátóban a felújítás előtt működött egy kávézó, amit szerettek a miskolciak

Fotó: ÉM

Még mindig nincs üzemeltetője az Avas kilátó kávézójának, a kilátó melletti, hamarosan átadásra kész épület és a Bortanya vendéglátóhelyeinek: legalább is ezzel kapcsolatos, kétszer is megismételt kérdéseinkre már hetek óta nem kapunk választ a miskolci városháza sajtóosztályától. Mindezt annak ellenére írhatjuk, hogy már február elején nyertest hirdettek. Két pályázat érkezett a három avasi vendéglátó egység üzemeltetésére kiírt pályázatra, abból az egyik volt érvényes. Hogy ki lett a nyertes, nem hozták nyilvánosságra, a városháza szerint addig nem közlik, amíg nem kötötték meg a szerződést.

Az aláírás viszont már jó ideje csúszik, így felmerült a kérdés, hogy egyáltalán történt-e előrelépés az ügyben. Már itt a turisztikai szezon, azaz jó lenne, ha nyitni tudnának.

Sikerült megtalálnunk a győztes pályázó képviselőjét - még mindig nem hatalmazott fel minket nevük leírására - de annyit mondott, nem sikerült bizonyos kérdésekben megegyezniük, így úgy tűnik, nem lesz szerződéskötés.

Ezt azonban kérdéseinkre nem erősítette meg a városháza. Így arra sem kaptunk választ, miszerint van-e a olyan határidő, ameddig a törvény szerint meg kell kötni a szerződést. Felvetettük azt is, hogy úgy tudjuk, a pályáztatás szabályai szerint ha a kiíráshoz képest nem változnak a szerződés feltételei, akkor a nyertes fél nem teheti meg, hogy nem ír alá. Firtattuk a városháza álláspontját ennek kapcsán is, valamint azt is kérdeztük, mi történne, ha nem sikerülne megegyezni, tervezik-e egy újabb pályázat kiírását. Ezzel kapcsolatban sem ismertük meg, hogy mi a terve a városnak, természetesen ha kiderül, frissítjük cikkünket.

Az előzményekről ezt érdemes tudni

Az előzményekről tudni kell, kétszer futott neki a miskolci önkormányzat a pályáztatásnak: első körben nem tudott eredményt hirdetni. Első körben külön-külön vártak az Avas kilátó presszóhelyiségére és a készülő vendéglátó egységre üzemeltetőt (nem érkezett érvényes pályázat), másodszor mindkettőre, sőt harmadikként a Bortanyára közös üzemeltetőt kerestek. A három egység üzemeltetésére nyújtotta be az egyetlen pályázatot az említett titkos pályázó.

Az avasi kilátó vendéglátóhelyén korábban már működött egy kávézó. Akkor zárt be, amikor elkezdték teljes körűen felújítani a kilátó épületét. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában