Beruházás

2024.05.29. 16:23

Jelentős energetikai fejlesztés Hollóházán

Érezhetően olcsóbb lett a helyi közintézmények rezsiszámlája.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

Csaknem 195 millió forintot költhetett a hollóházi önkormányzat két épületének energetikai korszerűsítésére. Ezekben összesen három intézmény működik: egyikben az óvoda és az orvosi rendelő, a másikban az általános iskola. A beruházásra százszázalékos támogatást nyert az önkormányzat egy úgynevezett TOP Plusz-os pályázat keretében.

Sikeresen pályáztak

Ennek a záróprogramján ismertette a részleteket Fűzériné Odrobina Gabriella, a zempléni Hegyközben található település polgármestere, szerdán. Mint elmondta, az óvodai rész 2010-ben már átesett egy komolyabb felújításon, de az orvosi rendelőt a mostani felújítás előtt még mindig a veszélyes anyagként kezelt azbesztes pala fedte, ezen kívül az évek során a falak szigetelése és a nyílászárók cseréje is elmaradt. Ráadásul az épületet gázzal fűtötték. A polgármester hozzátette: az energiaárak drasztikus megemelkedése ösztönözte őket arra, hogy pályázzanak.

A támogatás eredményeként felújították és szigetelték a tetőt, valamint a falakat és kicserélték a nyílászárókat. A felrakott napelemeknek és a most beépített hőszivattyús rendszernek köszönhetően komoly megtakarítást sikerült elérniük – közölte Fűzériné Odrobina Gabriella. A másik komoly fejlesztés az általános iskolában történt, ahol ugyancsak sikerült szigetelni a tetőszerkezetet, nyílászárókat cseréltek, valamint bővítették a napelemparkot – sorolta a polgármester.

Kisebbek lettek a számlák

Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője kifejtette: választókerületében mintegy hatvan önkormányzat hajtott végre hasonló fejlesztést, aminek köszönhetően ezeken a településeken jelentősen csökkent az energiafelhasználás. Brüsszel elhibázott politikája miatt egész Európában jelentősen megemelkedtek az energiaárak. A magyar kormány öt éve meghirdetett rezsicsökkentési programjának köszönhetően ma minden család pénztárcájában átlagosan 180 ezer forint marad évente – tette hozzá a honatya.

Ennek a programnak a részeként az önkormányzatoknak is lehetőségük nyílt energetikai korszerűsítésre a TOP-os pályázatok révén – mondta. Ezzel élt Hollóháza is, ami példaértékű fejlesztést eredményezett, az energiaszámlák mintegy 45 százalékkal lettek kisebbek – emelte ki a képviselő.

Kilencszáz millió forint

Az önkormányzati ciklus végéhez közeledve dr. Hörcsik Richárd értékelte is a helyi önkormányzat munkáját, aminek véleménye szerint a legszembetűnőbb eredménye az a mintegy 900 millió forint, ami a településre pályázati forrásként érkezett. A jelentősebb eredményeket kiemelve megemlítette: folytatódott a csapadékvíz elvezetés kiépítése, orvosi műszereket szereztek be, utcákat újítottak fel, falugondnoki buszt szereztek be, valamint felújították az idegenforgalmi szempontból is értékes, különleges helyi római katolikus templomot. Ezt a sort zárta a most átadott beruházás.

A képviselő a fontos további a további teendők között említette - amelyek nemcsak Hollóháza, de a térség lakóit is érintik – a hegyközi utak felújítását. Emellett szükség lenne Hollóházán kiépíteni a szennyvízhálózatot, amely jelenleg a településnek csupán egy részén elérhető szolgáltatás. A honatya utalt rá, hogy a korábban elmulasztott fejlesztés ma nagyon sokba kerül, amit 15-20 éve még 400-450 millióból meg lehetett volna oldani, az most kétmilliárd. Ilyen összeget a mai viszonyok között nehéz pályázati úton elnyerni – mondta portálunknak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában