Ilyen a tűzoltók titokzatos élete

Balogh Zsolt tűzoltó alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője osztotta meg velünk hivatásának átlagember számára különleges pillanatait.

Szinte minden kisfiú álmodik arról élete egy szakaszában, hogy tűzoltó lesz. Önnél is így kezdődött?

Édesapám önkéntes tűzoltó volt Szendrőben, ahonnan származom, és már közel másfél éve újra onnan járok dolgozni minden nap. Ott kezdődött az egész. 1992-ben alapították meg  Szendrőben az első hivatásos tűzoltóságot, oda jelentkeztem és nyertem felvételt, innen számíthatom a pályafutásomat.

Mielőtt tűzoltó lett, szerzett-e másik végzettséget?

Vasembernek tartom magam, autószerelőként végeztem, majd szereztem hozzá egyéb hegesztő végzettségeket, minden érdekelt, ami a vassal kapcsolatos.

Hány éves korában választotta élete hivatásául ezt a pályát?

23 évesen kezdtem a tűzoltói pályát, és azóta végigmentem a ranglétrán a beosztott tűzoltótól egészen a mostani pozíciómig. Őrmesterként szereltem fel, ami majdnem a legkisebb rendfokozat volt akkoriban. Az életem nagy részét a tűzoltóság kötelékében töltöttem.

Mikor került Szendrőből Miskolcra?

2012-ben egy szervezeti átalakítás következtében jöttem Miskolcra, egy új szervezeti egységhez, amit akkor úgy hívtak, hogy katasztrófavédelmi műveleti szolgálat.

A munkájuk nagyon különleges, ennek is köszönhetően több élményük lehet, amelyek végigkísérik az életüket, és bevésődnek az emlékeikbe. Mesélne olvasóinknak néhány ilyet?

Szendrőben az árvízi mentéseknél voltak olyan események, amik drámaik voltak. Ilyen volt, amikor 80-90 éves idős nagymamákat kellett rábeszélni, hogy hagyják el a lakóingatlanukat, nem akarták megtenni, mert ragaszkodtak az életük munkájához. Ölben hoztuk ki őket, akiket elmondásuk szerint a férjükön kívül senki nem vitte még ki ölben a házból, így próbáltuk kicsit oldani a helyzetet olyan mondatokkal, hogy eljött a második alkalom, mert muszáj kijönni. Mindez olyan sorsfordító események közt, amikor fájó szívvel néztük végig, hogy egy élet, akár generációk munkája ment tönkre pillanatok alatt, amikor összedőlt egy-egy vályogból épült ház a víz kártétele nyomán.

Ennél volt nagyobb tragédia is, amiben részem volt. Amikor Hejce közelében lezuhant a szlovák katonai repülőgép, és több, mint negyven ember vesztette életét, ott az feladat várt ránk, hogy az elhunytak holttesteit, maradványait a kárterületről megfelelő végtisztesség megadása mellett összeszedjük. Az ilyen tragikus és a legtapasztaltabbaknak is a lelke mélyéig hatoló eseteket a kollégákkal együtt dolgozzuk fel és beszéljük meg, hogy tovább tudjunk lépni.

Hatalmas pszichés terhelés éri önöket a munkájuk során. Milyen támogatást kapnak ehhez?

A pszichés terhelés sokszor nagyon erős lehet, éppen ezért a felvételi eljárás része egy pszichológiai alkalmassági teszt is, majd évente vagy két évente – beosztástól és kortól függően – rendszeresen orvosi, pszichológiai vizsgálatnak vannak alávetve a kollégák – beleértve magamat is. Ilyenkor pszichológiai tesztet írunk és van pszichológussal történő elbeszélgetés is.

Most sem tűzesetekről beszélt, a tűzoltók nemcsak tüzet oltanak, hanem nagyon sok egyéb jellegű mentésben állnak helyt. Mik az arányok a tűz és az egyéb esetek tekintetében?

Jó pár éve van ez a trend, a műszaki mentések nagyobb hangsúlyt kapnak, mint maga a tűzoltás. Ez elsőre jó hírnek tekinthető, de az esetszámok nem csökkennek, folyamatosan nőnek a tűzoltói beavatkozások és a műszaki mentések is.

A szabadtéri tüzekre jó hatással lehet az időjárás, az nagyon befolyásolja a beavatkozások mennyiségét, mértékét, milyenségét, kiterjedését. Csapadékosabb időjárás esetén kevesebb a szabadtéri tűz, viszont rendkívüli időjárási körülmények között, amennyiben a csapadékkal jön szél, hó vagy jég, akkor megnő a másodlagos kártétel. Letörnek a fák, útakadályt képeznek, a szél megbonthatja a tetőszerkezeteket, távközlési kábelek vagy elektromos kábelek rongálódhatnak, amik felszámolásában a tűzoltóság is részt vesz. Ha nagyobb területek maradnak áramszolgáltatás nélkül, akkor az újbóli áramszolgáltatás megszervezése is bizonyos részben ránk vár, tehát hosszabb távú felkészülésüket is végzünk.

Az életük úgy zajlik, ahogy mi a filmekben látjuk, jön a bejelentés, a tűzoltók pedig rohannak? Egy napon körülbelül hányszor vonulnak?

Igen az élet úgy zajlik, hogy jön a bejelentés. Magyarországon már egységes segélyhívó rendszer van, a mindenki által ismert 112, de azt kevesen tudják, hogy a régi segélyhívó számok is élnek, azokat is ide irányítják. A vonulások száma minden nap más és más, csütörtökön 14, pénteken 22 jelzés érkezett, amire vonultak a kollégák. Ezekről minden nap készül összesítés.

Előfordulnak felesleges vagy téves hívások?

Mi nem ismerjük azt a szót, hogy felesleges. Van olyan, hogy szándékosan megtévesztő jelzés, de minden hívást élesnek tekintünk. A segélyhívó központ operátorai továbbítják nekünk a hívásokat, ők sem tudják mindig teljes biztonsággal eldönteni, hogy valós-e a riasztás. Ha segélyhívás érkezik, nekünk intézkedni kell. Ez vonatkozik a most elterjedőben lévő gondosóra rendszerre is. Ezzel kapcsolatban az a döntés született, hogy a gondosóra hívásokra érkező mindenféle jelzést éles jelzésnek fogadunk el, ugyanis nem tudhatjuk, hogy mi van a vonal túlsó végén, tehát most gondosóra hívásunk is van hetente 3 – 4 alkalommal. Az elmúlt napokban négy ilyen hívásból kettő élesnek bizonyult, ahol a kollégáim tudtak segíteni, kettőnél viszont tévesen nyomták meg a jelzőgombot. Ezt nem tudjuk felmérni, tehát azonnal indulunk.

Van-e visszajelzés az önök számára?

Igen, elő szokott fordulni, hogy egy-egy mentés után bejönnek és megköszönik élő szóban, volt már levélben is köszönetnyilvánítás, és van aki rendszeresen bejár a megmentőjéhez. Vannak esetek, amik számunkra is emlékezetesek, és beszélünk róla még hosszú ideig. Az egyik kedvenc személyes történetem egy fiatal pár hölgy tagjának a mentése. Elmentek kirándulni aminek lánykérés lett volna a célja egy kilátó környékén, de a leendő menyasszony lecsúszott a domboldalról több száz métert, és megsérült a lába. A műszaki mentés során felhúztuk, hordágyra tettük, és 3-4 kilométert kellett vinni az erdőben. A hordágyon fekvő fiatal hölgy kezét közben kérte meg a párja és mi ennek a tanúi voltunk. A hölgy is többször visszajött, megműtötték, meggyógyult, és éli tovább az életét.

A tűzoltók közmegbecsülésnek örvendenek a mai napig, ezt önök is így érzik?

Igen, a megbecsülés megvan, de sokat kell érte dolgozni, hogy ez meg is maradjon. Úgy jövünk össze a szolgálatba minden reggel, hogy ma segítünk mindenkinek, és nekünk is az a cél, hogy épségben hazamenjünk másnap. A napi képzések, továbbképzések ebben is segítenek, mint annak idején az osztálynaplóban, itt is mindenkiről le van írva, hogy adott napon mit tett, tanult azon kívül, hogy elvégezte a tűzoltói munkáját. Minden reggel van egy óra kötelező szerelési foglalkozás, azért gyakorolnak, hogy álmukból kelve, kéz nélkül, szem nélkül, bármilyen helyzetben tudjanak kötni egy olyan csomót, amivel nyugodtan, biztonságosan le tudom ereszteni vagy fel tudom húzni, éppen, amire szükség van az adott helyzetben, akkor is, ha csak egyetlen kötél áll rendelkezésre a mentéshez.

Gyakran hallunk olyan helyzeteket, amikor önmagukban kárt tenni szándékozó embereket egy tűzoltó beszél le a végzetes tettről. Ez nem csak pszichológiai alkalmasságot, hanem nagy fokú emberismeretet is igényel. Van ilyen tapasztalata?

Persze, a magasból mentő eszköz vagy a kötéltechnika, ami a mi rendelkezésünkre áll hasonló esetekben, így sokszor a kollégáim az elsők, akik egy öngyilkos jelölt közelébe jutnak, és beszélgetni kezdenek az illetővel. Ezért van az, hogy nem dohányzó kollégáknál is van cigaretta, hogy egy ilyen esetben akár feszültségoldásra használja. Ezekre is gondolunk, és bár én nem szeretem a cigarettát, ilyen okokból nálam is van mindig öngyújtó.