Látta már?

2024.06.26. 20:00

Már látszik, milyen lesz Miskolcon a felújított központi leánykollégium épülete - képekkel

A vevő Avalon Center Kft. megbízásából nagy ütemben folytatódik a miskolci belváros lepusztult épületének teljes felújítása.

Szaniszló Bálint

Ilyen lesz kívülről felújtott miskolci központi leánykollégium

Fotó: SZB

A miskolci közgyűlés 2023 tavaszán döntött úgy, hogy értékesíti a belvárosban évek óta üresen álló központi lánykollégium épületét. 

Az épült hátsó részén is dolgoznak az építők
Fotó: SZB

Még az előző, dr. Kriza Ákos vezette önkormányzat elképzelése volt, hogy a volt kollégiumépületből egy szupermodern, A-kategóriás belvárosi irodaépületet alakítanak ki a szomszédos iskolaépülettel (Kandó Kálmán szakközépiskola) együtt. A tervek elkészültek – 5 milliárdos költségvetéssel –, a közbeszerzési eljárást követően már kezdődött volna a kivitelezés előkészítése, ám a 2019-es városvezetés váltás után nem valósult meg a beruházás. 

Értékesítésről döntöttek

Később felmerült, hogy a leánykollégium felújításához magánbefektetőt keresnek, aztán az értékesítés mellett döntött a városvezetés, ám nem jártak sikerrel.

A miskolci közgyűlés tehát újra napirendjére vette az ügyet, a főépületre és a konyhaként szolgáló hátsó nyúlványra szeretettek volna vevőt találni, és mindezekért legalább bruttó 455 millió forintot kapni. 

A döntés nyomán meghirdetett értékesítési pályázat sikerrel zárult: a Hell-csoporthoz tartozó Avalon Center Kft. vásárolta meg. 

Arról jó ideig nem volt biztos információ, hogy egyfajta apartmanházként lakhatási célokat szolgálna az épület, vagy A-kategóriás irodaház funkciót kapna. 

Most kiderült: apartman komplexum épül a kollégium helyére.

Bontottak, építenek

A szakemberek először a bontási munkálatokat végezték el – ez tavaly év végén kezdődött el – ma már hozzáfoghattak az újjáépítéshez is: hamarosan megújul a központi leánykollégium épülete a miskolci belvárosban, a Palóczy utcában. Tehát modern, belvárosi apartman hotel komplexum formájában születik újjá az épület, minden a tervek szerint halad. 

A beruházással megújul a külső, megújul a belső, korszerű fűtés és hűtés készül az épületben, amit megújuló energiával is táplálnak.

 Július végén esély van arra, hogy a munkálatokat be is fejezik. 

Az épület utcafrontjáról már lebontották az állványzatot, így látszik, milyen külsőt kapott az épület. Ki-ki kialakíthatja véleményét a kinézetről. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában