Mi várhat ránk az El Caminon? - ezeket jó végiggondolni, mielőtt belevágnánk (képekkel)

Címkék#zarándokszállás #el camino #tanácsok #zarándokút #élmények

Demeter Anikó tiszaújvárosi lány mesélt arról, hogy milyen érzés az El Caminora, más néven Szent Jakab zarándokútra vállalkozni. Anikó 2024 áprilisában teljesen egyedül nekivágott a zarándokút egyik népszerű szakaszának, ami Portugália és Spanyolország között helyezkedik el. A közel 610 kilométeres szakaszt, egy hónap alatt teljesítette.

Galambos Eszter

El Camino, az út, ami – azt mondják – megváltoztatja az életed

Fotó: olvasó

Az emberek többsége a zarándokútra személyes okokból indul el. Vannak, akik a lelki fejlődés lehetőségét látják benne, mások azért teszik, mert egy kis önvizsgálatot szeretnének tartani és vannak olyanok, akik a túrázást szeretik, és nagyszerű érzéssel tölti el őket a több száz kilométer megtétele.

Anikó célja az volt, hogy közelebb kerüljön önmagához, és megtalálja azt a belső iránytűt, amely mindenkinek megvan, csak a mindennapokban ezt el lehet veszteni, ha nem figyelünk rá oda elégé.

Anikó középiskolás volt, mikor 2015-ben lett elérhetővé a Vadon című film, és ennek a térképét kirakva elhatározta, hogy elmegy oda. Az akkor 17 éves lány anyukája a felvetésre egyértelmű nemmel reagált. Aztán teltek az évek, önálló lett, és tavaly augusztusban jött a gondolat, hogy most van arra lehetősége, hogy elmenjen és kiszakadjon a hétköznapokból.

Fontos a környezet támogatása

2024. április 10-én indult útnak, és május 11-én érkezett vissza, teljes egyedül teljesítve az elképzelt távot. Barátai az első pillanattól kezdve nagyon támogatóak voltak vele, a családnak kicsit több időre volt szüksége ehhez, meg kellett mutatnia videókon, filmeken, könyveken, hogy mégis miről van szó. A meggyőzés annyira jól sikerült, hogy a dolog átfordult a teljes támogatottságba. Természetesen nagy előkészületet igényelt a dolog, tervezgetni kell és gyakorolni. Az első lépés az volt, hogy Anikó megrendelte a piros túrahátizsákját, és az úton derült ki, hogy a hatvan literes hátizsák túl nagy méret. A piros szín azért is fontos volt, hogy feltűnő legyen, mert első szakasz főút mellett halad, viszont itt probléma volt a hátizsák mérete, mert annyira vékony az útszakasz, ahol sétálni kell, hogy szinte nem fért bele a válla. Anikó elmesélte, hogy az adrenalin ilyenkor azért az egekbe szökik, hiszen a portugálok nagyon gyorsan és nagyon rosszul vezetnek. Ennek ellenére nem történt baj, mert azért a gépkocsikban ülők tudatában vannak, hogy itt emberek közlekednek.

Lényeges az átgondolt felkészülés

Anikónak ez volt az első zarándokútja, ezért kissé túlpakolta magát. A hátizsákban volt strandpapucs és törölköző, egy túraszandál, öt váltás ruha általában főleg rövid ujjúak, három pár nadrág, hosszú ujjú felső, esőkabát illetve tisztálkodószerek. Egy vizes tasakot is vitt magával, ami három literes volt. Ennek mindig feltöltve kellett lennie, hiszen volt egy olyan tizenhét kilométeres szakasz, ahol egyáltalán nem volt vízfelvételi lehetőség. A speciális tasakot ki lehetett vezetni a túrazsákból, és ezért azt nem kellett mindig levetnie, hanem anélkül is tudott fogyasztani.

Kisebb túrákat tett előtte, de nem hosszúakat, maximum hét, nyolc kilométereseket. Amit viszont rendszeresen csinált, hogy megpakolta a hátizsákját súlyos könyvekkel tíz kilósra, így megtanulta a kezelését, felfedezte, hogy a kapcsok is azért vannak, hogy levegyék a terhelést. Mindenhova sétálva ment öt, hat kilométereket minden nap, a városában így tréningezett.

Lassan, de biztosan haladni a cél felé

Az El Caminon huszonöt és harminc kilométer közötti távokat tett meg egy nap. Ez körülbelül fél napokat vett igénybe, és utána lehetett pihenni.

A nap közben beiktatott pihenés azért volt fontos, mert a zarándokszállásokon húsz, harminc vagy negyven ember is aludhat egyszerre. Elkerülhetetlen, hogy ezek az emberek zavarják egymást, és akkor, ha nincs füldugó, csak két-három órát lehetett aludni. Anikó sajnos elkövette azt a hibát, hogy nem vitte magával ezt az eszközt, ami alapvető fontosságú. Így kidolgozta azt a stratégiát, hogy hamarabb elindult, négy-öt óra felé, sötét már nem volt, hamarabb odaért, így délután nyugodtabban tudott pihenni és visszapótolni az energiát.

Az út, ahol sosem vagy egyedül

Azt kell tudni, hogy az ember bár egyedül indul el, sosincs egyedül. Érdemes a napi útszakaszra hat óra előtt elindulni, akkor még nincs annyira meleg, gyönyörű a természet, illetve a napfelkelte. Portugáliától elég kevesen kezdik meg a zarándoklatot, mert itt nagyon nagyok a távolságok, ez azt jelenti, hogy az első tizenöt napban menni kell tizenhét és huszonöt kilométer közötti távokat. Az első „caminosokat” ki lehet szúrni. Anikó azt tapasztalta, hogy aki elment mellette, mindenki megállt, érdeklődött, és biztató szavakat mondott. Ilyenkor azért az első három napban felmerül az emberben, hogy mit keres itt. Ez valószínűleg rá volt írva az arcára, és ilyenkor a többiek elkezdték nyugtatni, hogy nem kell megijedni, nem kell sietni, lehet és kell is pihenőket tartani. Az egyik legcsodálatosabb dolog az volt, hogy egy hét elteltével ugyanazok az ismerős arcok köszöntek vissza útközben és a zarándokszállásokon.

Praktikus információk az útra kelőknek

A zarándokútlevél kötelező, amit Lisszabonban a katedrálisban lehet kiváltani az indulási ponton, és itt lehet megvenni egy Szent Jakab kagylót, ami az út jelképe. Ezt ki kell tenni a táskára, ezzel is jelezve, hogy zarándokok vagyunk, és ez a beazonosítás miatt is fontos.

Negyven pecséthely van az útlevélben, ki kell tölteni, hogy sétálva vagy biciklivel teszi meg az illető, és hogy honnan és melyik napon indult el. Egy nap legalább kettő pecsétet össze kell gyűjteni, a zarándokszállásokra enélkül be sem engednek senkit, vannak megjelölt kávézók és reggelizőhelyek is, ahol az útlevelekbe pecsét kerülhet. Az étkezések a zarándokszállásokon nagyon táplálóak, figyelnek arra, hogy a zöldség és a fehérje bevitele megfelelő legyen. Vannak helyek, ahol van lehetőség főzésre is, de ez sajnos nem minden esetben. Venni lehet úgynevezett a zarándokmenüt, ezek főleg a mennyiségre mennek és sajnos nem a minőségre. A költségeket tekintve Anikó elmondta, hogy a cipő és a zokni esetében nem szabad sajnálni a pénzt. Az első tíz napban, mivel nem nagyon voltak zarándokszállások, ötven euró körül voltak a költségek, a későbbiekben huszonöt, harminc euróból lehetett kijönni. Az egész út nagyságrendileg hétszázötven ezer forintba került.

Egyre magabiztosabban

Anikó véleménye, hogy az első pár napban a félelmek szertefoszlanak, a Lisszabonból való elindulás után a kíváncsiság kerekedett felül. Nagyon sok kedvesség és szeretet vette körül, egy percre nem merült fel benne, hogy valakiben nem bízhat, vagy valamilyen baja történhet.

Az idő és a távolság érzékelése és fogalma is megváltozik. Jellemző, hogy a nap második felében tervezi meg az ember, hogy hány kilométert megy. Anikó egyáltalán nem iktatott be nullás pihenőnapokat, az öt vagy tíz kilométeres távok számítottak ennek. A lány megjegyzi, hogy nagyon érdekes, hogy egy tizennyolc kilométeres autóút mondjuk harminc perc, ezzel szemben ugyanez gyalog, ha vannak benne szintkülönbségek is, akár hat és fél óra is lehet.

Magabiztosságot és nyugalmat szerzett az út során, más ember lett. Abban segített még az út, hogy alapvetően nagyon sok mindent túlgondol, és nagyon sokat pörög. Az út során rájött, hogy amikor valakinek sikerül önmagával kapcsolódnia, akkor ott van mindenre a válasz, csak egy kicsit jobban kell figyelni. A másik gondolata az volt, hogy ha ezt végig tudta csinálni, akkor valószínű, hogy az életben el fogja tudni érni azokat a célokat, amelyeket szeretne. Olyannyira nagy élményt okozott számára a zarándoklat, hogy ha tehetné, azonnal újra elindulna, és célként a Franciaországi szakaszt jelölte meg.