boon.hu video

2024.06.29. 20:00

Az első miskolci mazsorettek is hazatértek nosztalgiázni (fotókkal, videóval)

Amíg a jelenlegi mazsorettek az udvaron próbáltak az esti gálára, az Ifjúsági Ház galériáján az egykori mazsorettek – akik az ország és a világ minden részéről érkeztek – nosztalgiáztak.

Gárdonyi Edina

Mazsorett csapat a '80-as években

Fotó: olvasó

Negyven éve kezdődött a mazsorett oktatás Miskolcon, ennek apropóján a Szent István téri gála előtt szombaton délután az Ifjúsági Ház galériáján lévő kiállításon egykori mazsorettek idézték fel az akár több évtizedes emlékeiket.

A Miskolci Mazsorett Együttes 1984-ben alakult Miskolcon, az Ifjúsági Házban, országosan is az elsők között, Fügeczkiné Balogh Mária és Fügeczki Róbert vezetésével. Jelenleg is öt csoporttal, közel kilencven taggal rendelkezik az együttes.

Az első, 1984-es csoport két tagja örömmel mesélt a boon.hu számára. Repkó Andrea elmondta, hogy körülbelül harmincan kezdtek, és ő nagyjából négy évig volt a csoport tagja. Kezdetben a mai Zrínyi Ilona Gimnázium épületében próbáltak.

– Marika néni hatalmas tudású, de szigorú tánctanár volt, a férje, Robi bácsi hozta a mosolyt és a vicceket. A kettőjük összhangja fantasztikus hangulatot teremtett 

– emlékezett Andrea.
Nagy Paula felidézte, hogy az első öt évben a Bányász Zenekar kísérte őket:

–Egyenruhában jöttek mögöttünk, mi a piros ruhánkban a fehér szőrmével, igencsak parádés felvonulások voltak.

Emlékeik szerint az utazások is jó hangulatban teltek, bár ritkán léptek fel mind a harmincan egyszerre, de 20-24 fő részt vett mindig a heti két próbán és a fellépéseken.

– Nagyon ügyeltek az állóképességünkre, hogy nyáron, a tűző napon, rendszerint a síneken is bírjuk a felvonulást. Hatalmas élmény volt 1987-ben eljutni az akkori NSZK-ba, a Müncheni Sörfesztiválra 

– zárta szavait Paula, aki régi fotókat is küldött szerkesztőségünk számára.

Marabu tollas ruha

Repkó Andrea a kiállított ruhák között megmutatta, hogy a piros színű, marabu tollas ruha volt az övék:
– Mindenkinek saját méretére gyártották a ruhát és a csizmát is, tehát ez valóban a saját ruhánk volt.
Bár hosszú évtizedek után Paula és Andrea itt találkoztak újra, Paula – aki csak a találkozó miatt érkezett Budapestről Miskolcra – egyik volt mazsorett társával közel negyven évig tartotta a kapcsolatot.

Van, aki erre tette fel az életét

1998-ban kezdett Takács Tímea, Horváth Viktória, Soós Kornélia és Borzási Klaudia. Tímea elmondta, hogy ő és Kornélia jelenleg Budapesten élnek, Viktória pedig Görögországból érkezett a találkozóra. Takács Tímea tíz évig volt a mazsorett csapat tagja, ami hatalmas hatással volt az életére:

– Tamburmajor voltam és egy évig művészeti vezető. Azért adtam át a csapat vezetését, mert felvettek a Táncművészeti Egyetemre 2009-ben.

Egy ideig foglalkozott mazsorettek oktatásával és jelenleg is foglalkoztatja a gondolat. Az egyik volt mazsorett társával, Tepliczki Évával – aki Bécsben él és betegség miatt nem tudott eljönni a találkozóra – a mai napig tartja a kapcsolatot.

– Akik itt vagyunk, hiába nem beszéltünk nagyon régen, olyan érzés, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. Nagyon jól kapcsolódunk újra, öröm átélni a közös emlékeket 

– mondta.

Van, aki Görögországból érkezett

Horváth Viktória Görögországban él és fantasztikus érzésként írta le, hogy újra itt lehet. A férjének is megmutatta a régi fotókból készült kiállítást, mesélt neki az itt töltött, meghatározó évekről:

– Egy 1998-as képen vagyok először és egy 2006-os képen utoljára. Mi itt nőttünk fel a legkisebb gyermekkortól huszonéves korunkig. A felnőtté válás éveit egy ilyen fantasztikus közösségben tudtuk megélni. Egymás között mi mindig egyenlőek voltunk, nem voltak konfliktusok, mindig nagyon jól éreztük magunkat a próbákon, a fellépéseken, a nyári táborokban. Itt lenni olyan, mintha nem is telt volna el sok-sok év.

Kasza Blanka 1993-ban csatlakozott a mazsorettekhez és négy évig volt a csoport tagja. Amikor ő befejezte, a húga csatlakozott, aki szintén tervezte, hogy eljön a találkozóra feleleveníteni a régi emlékeket.

További videós tartalmainkat megtekintheti youtube csatornánkon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában