Vigyázzunk

2024.06.25. 07:45

Mit kell tudni a veszettségről?

Vadállatoknál pedig fontos figyelmeztető jel az embertől való félelem kiesése.

Pap Gyula

Általában a rókák terjesztik a megbetegedést

Fotó: MW

A veszettség halálos, de megelőzhető vírusos betegség, mely elsősorban a központi idegrendszert érinti, és súlyos agyi problémákhoz, valamint halálhoz vezet, ha ez érintett nem kap szakszerű orvosi ellátást a tünetek megjelenése előtt. Ez az ellátás elengedhetetlen a betegség kialakulásának megelőzéséhez. Közel 100 százalékban hatásos, ha azonnal alkalmazzák – hívja fel a figyelmet az egeszsegkalauz.hu.

Róka hordozza

Talán kevesen gondolnánk, de a veszettség mind a mai napig komoly problémát jelent, első sorban a fejlődő - afrikai és ázsiai - országokban, ahol nagyobb populációkban élnek kóbor kutyák. Magyarország kifejezetten jó helyzetben van, hiszen nálunk már a 40-es évek óta kötelező a kutyákat nyilvántartani és veszettség ellen beoltani, így a megbetegedés jelentősen visszaszorult. Hazánkban főleg a vadon élő állatok, első sorban a rókák hordozzák a kórt, viszont megfelelő védekezés hiányában nemcsak a házi kedvencek, hanem a haszonállatok is megfertőződhetnek. A megelőzésért azonban nemcsak az állattartók tartoznak felelőséggel, hanem mindenkinek fontos tisztában lenni az alapvető tudnivalókkal, amelyeket a veszettség elleni védekezés nemzetközi szakértője a Boehringer Ingelheim gyűjtött össze.

Veszélyben házi kedvenceink

A veszettség egy vírusos megbetegedés, amely az állatok és az ember központi idegrendszerét támadja meg. Amint a kór kifejlődik a szervezetben, végzetes kimenetelű mind emberekben, mind pedig az állatokban. A WHO szerint a veszettség a világ egyik leghalálosabb fertőző vírusa, amely hozzávetőlegesen 160 embert öl meg naponta. Ez egy embert jelent 10 percenként, akiknek a 40 százaléka gyerek. A vírust megbetegedett állatok terjesztik egymás között, azonban harapások, marások útján átterjedhet az emberekre is. 

A veszettség hordozói leggyakrabban kutyák, az emberek esetében ők okozzák a veszettség miatti halálesetek 95 százalékát. A házi kedvencek elsősorban veszett vadállatokkal való érintkezés során fertőződhetnek meg. 

A vadon élő állatok közül Kelet-Közép-Európában a rókák a leggyakoribb hordozói a kórnak, de a haszonállatok sincsenek biztonságban - a sertések, baromfik, kérődzők, de még a lovak is elkaphatják a veszettséget. Még azokban az országokban is, amikről azt gondoljuk, hogy veszettségmentesek, a más területekről érkező állatok miatt a veszettség állandó fenyegetésként van jelen. 

Jogszabály írja elő

Magyarországon a NÉBIH felelős a veszettségmentesítésért – a hivatal összesítése szerint hazánk nem veszettségmentes, minden éven előfordul pár eset. A baj 100 százalékban megelőzhető a megfelelő oltásokkal és figyelemfelhívó programokkal. A fertőzés elterjedésének megelőzése érdekében hazánkban a három hónaposnál idősebb kutyák veszettség elleni rendszeres védőoltását jogszabály írja elő. 

A macskáknál nincs szabályozva

A macskák esetében a védőoltás nincs szabályozva, de erősen javasolt. Emellett az a magyar állategészségügyi szolgálat évente kétszer végzi a rókaállomány vakcinázását.

 A betegség tünetei között a hirtelen megváltozott viselkedés és folyamatosan súlyosbodó bénulás a legjellemzőbbek, emellett izgatott, agresszív viselkedés vagy fásultság is jelentkezhet. Vadállatoknál pedig fontos figyelmeztető jel az embertől való félelem kiesése. A rendellenesen viselkedő vaddal minden kontaktust kerülni kell, illetve gyanús esetben a helyi hatósági állatorvos, vagy pedig a helyi vadászatihatóság értesítendő. A veszettséget nagyon nehéz diagnosztizálni. 

A legjobb esetben tudjuk, hogy az állat kapcsolatba került egy másik állattal, amely elképzelhető, hogy veszett volt, vagy pedig észrevesszük a korai tüneteket. Mindenesetre teljesen biztos diagnózis csak az állat elpusztulása után állítható fel.

Mi a teendő?

Ha házi kedvencünket veszett állat támadta meg, a legsürgősebb lépés a seb azonnali helyi kezelése: bő szappanos vízzel mossuk ki a sebet úgy 15 percig. Utána ha tudunk, fertőtlenítésként használjunk 70 százalékos alkoholt, etanolt, vagy jódtinktúrát, és próbáljuk meg késleltetni a seb behegedését ameddig csak lehet. Ezt követően hívjuk az állatorvost, aki ellátja majd az állatot. Ha egy állat minket harapott meg, mindenképpen azonnal tisztítsuk ki, majd fertőtlenítsük a sebet, utána pedig forduljunk orvoshoz. Amennyiben az állat gazdája jelen van, kérjük el az állat oltási könyvét, amennyiben kóbor állatról van szó, mindenképpen konzultáljunk orvosunkkal, hiszen veszettség elleni posztexpozíciós sorozatoltásra lehet szükségünk.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában