Jubileum

2024.07.07. 12:30

A hetvenéves mezőzombori óvodát ünnepelték

Mezőzomboron ünnepséget szerveztek abból az alkalomból, hogy 70 évvel ezelőtt, 1954. július 1-én nyitotta meg kapuit a Mezőzombori Állami Napköziotthonos Óvoda.

Boon.hu

Forrás: Globo Televízió

Július elsején ünnepséget tartottak Mezőzomboron a Mezőzombori Állami Napköziotthonos Óvoda 70 éves fennállásának alkalmából. Az eseményt Radó Krisztina szervező nyitotta meg, köszönetet mondva az óvoda alapítójának, Zelenák Sándorné Marika óvónéninek. Az óvodások versekkel köszöntötték a vendégeket, majd Dombóvári János zenés műsorral tisztelte meg a résztvevőket. Radó Béla polgármester háláját fejezte ki az óvoda alapításában végzett munkáért.

Tabló a fényképekből

Zelenák Sándorné 1954-ben, frissen végzett óvónőként kapott megbízást az óvoda alapítására, amely egy görögkatolikus iskola épületében kezdte meg működését. Az egykori komor tantermet a szülők segítségével barátságos csoportszobává alakította. 

Marika néni 14 éven át szeretettel nevelte a gyerekeket, és az ünnepségen nagy örömmel találkozott régi óvodásaival. A nosztalgia találkozón megemlékeztek azokról is, akik már nem lehettek jelen, és gyertyát gyújtottak az emlékükre.

Marika néni átadott egy tablóképet Fazekasné Kovács Katalinnak, amely az óvoda korai időszakának fényképeiből készült. Az ünnepség meghitt hangulatban zajlott, ahol a résztvevők felejthetetlen emlékekkel gazdagodtak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában