Erre vigyázzunk!

2024.07.07. 20:46

A nyár veszélyeket is hordoz gyermekeinkre

Nem csak az időjárás miatt jelenthetjük ki azt, hogy kitört a nyár, hanem véget értek az iskolai tanulmányok is, előáll a probléma, a gyerekek hol lesznek a nyári szünetben, mit csinálnak majd, és ezzel együtt rengeteg olyan kérdés, és probléma is felmerül, amiről érdemes beszélni bűnmegelőzési vagy balesetmegelőzési értelemben.

Horváth Imre

A gyerekek nem csak a szabadvizek partján, de akár a szoba hűvösében is veszélybe kerülhetnek

Fotó: BOON

Ezzel kapcsolatban kérdeztük Jenei Károly alezredest, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság  kiemelt főelőadóját.

A gyerek nagy része most már otthon van, nem az intézményekben. Napközben jóval nagyobb számban megjelennek az utcákon, sétálnak focizni, bicajozni mennek, melyek ilyenkor a fő veszélyforrások, ami a gyerekekre leselkedik?

Célszerű odafigyelni a szülőnek arra, hogy milyen tanácsokkal látja el a gyerekét, amikor egyedül közlekedik, és egyedül fog elmenni a barátaival, szórakozni vagy bármit csinálni. Mindenképpen a szeleburdiságot próbáljuk levetkőzni, kitört a nyári szünet mindenki szabad, ami nem azt jelenti, hogy ész nélkül menjünk bele a nyárba, hanem tartsuk be azokat a szabályokat, amelyekkel sok mindent megelőzhetünk, akár baleseteket is. Körültekintően közlekedjenek a gyalogátkelő helyeken, ha kerékpárral közlekednek, akkor próbálják betartani azokat a szabályokat, amelyeket alapvetően a szülőnek kell elmondani a gyereknek. Legyenek felszerelve a kerékpárok azokkal a kötelező eszközökkel, amelyek nemléte esetén akár a rendőr figyelmeztetheti őket, vagy ne adj isten valamilyen szabálysértést követnek el! Tehát legyen rajta lámpa, elől hátul fehér, illetve piros fényvisszaverő, a küllőkön – úgy mondjuk – borostyánsárga fényvisszaverő és ha külterületre mennek, akkor mindenképpen legyen rajtuk fényvisszaverő mellény, mert enélkül nem lehet közlekedni lakott területen kívül. Természetesen pedig tartsák be a sebességi korlátokat, hiszen a modern, sokszor elektromos rásegítésű biciklikkel már gyorsan lehet hajtani.

Említette azt, hogy a sebességhatárt túl ne lépjék túl, egyre több az elektromos meghajtású eszköz, így akár kerékpár akár roller és például rengeteg elektromos rollert látni gyerekek kezében, miközben ezeket az eszközöket néha egy felnőttnek sem egyszerű kezelni. Nyilván alap, hogy lássuk el a gyereket tanáccsal, így nem árt, ha a szülő is egy picit a kresz tudását felfrissíti, hogy a gyereknek is el tudja mondani, hogy kellene közlekedni. Illetve érdemes lehet átgondolni, hogy milyen eszközt ad a szülő a gyerek kezébe. Ha jól gondolom...

Így van! A modern technika az mindenhol megtalálható, ugyanúgy a közlekedési eszközöknél is, és főleg a az elektromos rollerek azok, amelyek most talán virágkorukat élik. Ez komoly balesetveszélyt jelenthet olyan gyermek kezébe, akinek nincs kellő tapasztalata, képzettsége arra, hogy hogyan kell egy ilyen rollerrel közlekedni. A biztonságra törekedjünk! Jó dolog ez persze, de gyorsan lehet vele menni, mindenfelé lehet cikázni, így nagy balesetveszélyt is rejt magában, főként olyan gyerek kezében, aki nem tanulta meg ennek az eszköznek használatát. Ha valaki akár otthonra vásárol ilyet, akkor először próbálja ki, gyakorolják szülő jelenlétében, milyen sebességgel lehet menni, meddig bírja az akkumulátor, hol szabad, hol nem közlekedni vele.

Említettük érintőlegesen a fürdést, melyek a fürdőzés veszélyei? Nyilván erre nem csak a gyereket kell felkészíteni, a felnőtteknek sem árt jobban odafigyelni, többet megyünk fürdeni vízpartra nagy meleg van, nagy hőség, mire érdemes figyelni?

Mindenképpen akár gyerek, akár felnőttről van szó alapvető szabály, hogy ahol tiltják a fürdést, annak valamilyen oka biztosan van, tehát ott ne fürödjünk! Alapvető, hogy felhevült testtel nem ugrunk bele hideg vízbe, aki nem tud úszni, az ne menjen mélyvízbe. Sőt én azt mondom, hogy mondjuk egy csónakba vagy egy vízibiciklire se szálljon fel olyan gyermek, – főleg egyedül, vagy csak a kortársaival –, aki nem tud úszni! Valamilyen biztonságot nyújt persze az az eszköz, de bele is lehet esni a vízbe, és nem biztos, hogy a társak megfelelő képzettséggel rendelkeznek arra, hogy kimentsék a vízből. Aki nem tud úszni az maradjon szabadvizeken a part mentén, Miskolc környékén és a vármegyében is sok a bányató, ezek mélyek, gyorsan hűl a víz, tehát ott azért egy tapasztalt úszó is veszélybe kerülhet. Ezekre mindenképpen célszerű a szülőknek felhívni a gyerek figyelmét. Ha kimegyünk napozni, nyaralni akkor figyeljünk az alkoholfogyasztásra, valljuk be azért a tizenévesek vagy a középiskolás korosztály is kipróbálja már az alkoholt. Felszoktam tenni kérdésként osztályfőnöki órákon, hogy nyújtsa fel a kezét az, aki még nem fogyasztott alkoholt, aki nem próbálta ki és csak egy-két kéz lendül a magasba, ami nem azt jelenti, hogy a fiatalok alkoholizálnak, hanem azt, hogy már ittak és kipróbálták. A szülői felügyelet hiánya esetén, barátokkal együtt hajlamosabbak, olyasmit elkövetni, olyasmibe is belemenni, amit szülői felügyelettel vagy esetleg kontrollált környezetben nem tennének meg. Tehát mindenképpen célszerű a fiataloknak ezeket a dolgokat a fejébe vésni.

Nem is tudom szülőként sem, hogy mi a szerencsésebb, ha megy a gyerek valahová a barátival vagy inkább ha otthon marad. De hát most már otthon a négy fal között is megvannak a veszélyek, mert a legtöbb gyerek ilyenkor interneten lóg, különböző oldalakat használ, játszik, chatel, és manapság egyre nagyobb a veszélye az internetnek. Mire kellene odafigyelnie a gyerekeknek?

Úgy gondolom, hogy sok gyerek fogja azzal tölteni a napja egy részét, ha egyedül van, hogy az interneten fog böngészni, vagy a telefonjával fog különböző oldalakat látogatni. Attól függően, hogy milyen korú a gyerek állítsunk be egy szűrőt az internet elérésre, hogy milyen oldalakat látogatnak, vagy milyeneket nem látogathat a gyerek. Hívjuk fel a figyelmét arra, hogy az interneten történő különböző chat szobákban és közösségi terekben történő ismerkedésnek is megvannak a veszélyei, hiszen nem látjuk a másik felet, hogy az hogyan néz ki, milyen korú milyen szándékai vannak. Tehát semmiképpen ne menjünk bele olyan ismerkedési formákba, amelyek számunkra veszélyt jelenthetnek. Szülők tudta nélkül, ne találkozzunk a netes barátainkkal, mert nem tudhatjuk, hogy valóban barátokról van szó, illetve ne osszunk meg magunkról olyan fotókat, képeket, amelyek később kompromittáló lehetnek, zsarolhatók leszünk vele. Számtalanszor jönnek be szülők a rendőrségre, hogy a gyermek – főleg lánygyermek – olyan képeket küldött a barátjának, vagy ismeretlem ismerősének, amelyek aztán később visszaköszönnek és nagyon kellemetlen szituációk alakulhatnak ki belőle.

A középiskolás, vagy a fiatal felnőtt korosztály már rendelkezik bankkártyával, vásárolnak az interneten. Sajnos reneszánszát éli az internetes csalások korszaka, naponta hallhatunk erről, tehát nagyon odafigyelve és körültekintően kell és szabad különböző tranzakciókba belemenni. Ha ismeretlen számról, ismeretlen személytől érkezik hívás, üzemet, azt mindenképpen ellenőrizzük vissza. Ne adjuk meg személyi és banki adatainkat, ne telepítsünk semmilyen ismeretlen appot, programot a telefonunkra, számítógépünkre.

Sok veszélyforrás van, amire a szülőnek úgy gondolom, hogy ha egyedül hagyja a gyerekét, akkor mindenképpen figyelmeztetni kell. Az online játékok időtartamát sem nem árt figyelemmel kísérni, korlátozzuk ezt az időtartamot. Menjen a gyerek inkább a szabadba, menjen focizni, szaladgálni, fürödni, minthogy 4-5-6-8 órát a az internet előtt vagy a gép előtt töltsön, ami lássuk be: mind fizikailag mind szellemileg azért hordoz magában valamiféle veszélyt.

Általában arról beszélünk, most is, hogy a gyerekek valamilyen módon áldozattá válhatnak az interneten, de ugye van itt sajnos egy konkrét eset, példa is. A 17 éves miskolci fiatalember, akinek éppen a napokban volt a miskolci törvényszéken az előkészítő ülése, aki azért lett vádlott, mert az interneten olyan kijelentéseket tett, amelyekkel bűncselekményt követett el. A gyerekek hajlamosak nagyot mondani, hőbörögni – nyilván a konkrét esetben ettől komoly ügyről van szó. Hogyan készítsük fel erre a gyereket?

Azt tudnunk kell, hogy aki betöltötte a tizenkettedik vagy tizenegyedik életévét az, ha valamilyen törvénysértést, bűncselekményt követ el, akkor őt ezért felelősségre vonhatják, még akkor is, hogyha nem tudta azt, hogy amit éppen tesz, vagy tett az bűncselekménynek minősül, hiszen a törvény ismeretének a hiánya nem mentesít a felelősség alól.

Tehát célszerű lenne, ha a szülő azért nagyjából tisztában lenne vele, hogy kik a gyerek barátai a neten és a való életben is, célszerű lenne, hogyha tisztában lenne azzal, hogy milyen oldalakat látogat a gyerek, milyen játékokkal játszik, azok a személyiségére nézve hordoznak e valamiféle veszélyt, vagy jelenthetnek valami más veszélyforrást.

A fiatalok valóban tehetnek olyan meggondolatlan kijelentéseket vagy olyan jelképeket használhatnak fel, vagy oszthatnak meg, amelyek esetleg már a bűncselekmény kategóriát súrolják, vagy akár kimerítik, tehát megint csak oda fogok kilyukadni, hogy a szülőnek ismernie kellene, hogy a gyereke mivel foglalkozik, kikkel barátkozik, milyen játékokkal játszik és ennek tudatában elmondani azt, hogy hogyan kell viselkedni az életben vagy az interneten. Azt mindenki tudja, hogy ami az internetre felkerül, megosztják, az mindig is ott marad. Bármikor előkerülhet előveheti valaki esetleg rossz szándékkal is.

Beszéltünk arról, hogyha ha otthon marad a gyerek és külön van a család, de a nyár a kirándulások, nyaralások időszaka is. Elindul a család nagyon sokan ülnek autóba, vállalnak ilyenkor hosszabb utakat is, néha több gyerekkel, háziállattal a járműben. Hőség van, megnő ilyenkor a forgalom, főleg a nyaralóhelyek környékén az autópályákon. Mire kellene figyelni, hogy kellene felkészülni egy ilyen útra?

Alapvető, hogy a gépjármű állapota legyen megfelelő, műszakilag karbantartott. Én is ha elmegyek a családdal, egy hosszabb belföldi vagy külföldi útra mindig elviszem előtte szervízbe, hogy nézzék át szakemberek, ők tudják megállapítani, hogy minden rendben van-e, ahhoz, hogy egy ilyen utat meg tudjak tenni anélkül, hogy bármiféle probléma legyen, vagy baleset történjen.

Ez az egyik legfontosabb, hogy a gépjármű műszaki állapota az megfelelő legyen. Hosszabb úton tartunk szünetet, pihenőt, főleg amikor már fáradtnak érzi magát a sofőr. Ha többen is tudnak vezetni, akkor váltásk fel egymást a volán mögött. Aki a sofőr mellett ül és ne csak az utat figyelje, hanem a vezetőt is, hogy esetleg nem alszik-e el. Célszerű többször megállni, egy kicsit felfrissülni egy kávét inni, mozogni egy pár percig.

jenei-karoly-alezredes04
Jenei Károly, rendőr alezredes
Fotó: Bujdos Tibor

Ha pedig elmegyünk otthonról és otthagyjuk a lakást, akkor semmiképpen ne adjunk közre bejegyzéseket a közösségi oldalakon - amit ismeretlenek is láthatnak – arról, hogy mikor utazunk el, hova utazunk el, meddig leszünk ott, milyen értékek vannak a lakásban van-e otthon, kutya, riasztó stb. Sajnos vannak rosszszándékú emberek is, akik megpróbálják ezeket a lehetőségeket kihasználni és kellemetlen élmény lehet arra hazaérni, hogyha mondjuk betörnek hozzánk, amíg nyaralni vagyunk.

Éppen a közelmúltban volt a kábítószer ellenes világnap, érintőlegesen említettük az alkoholt, de érdemes beszélni a kábítószerekről is. Mire kellene figyelni a fiatalnak, mire kellene figyelnie a szülőnek, vagy úgy általában bárkinek ezzel kapcsolatban?

Bár kétségtelen, hogy az alkohol nagyobb problémát okoz társadalmi szinten, mint a kábítószer fogyasztás, de azért a kábítószerek vagy új pszichoaktív anyagok (dizájner drogoknak) kipróbálásának, fogyasztásnak azért jóval nagyobb a kockázata. A középiskolás, vagy idősebb korosztály már eljár hétvégenként szórakozni, és későig kimaradnak. Célszerű a figyelmüket felhívni arra, hogy egyrészt az alkoholfogyasztásnak is vannak veszélyei, ha már valaki fogyaszt, akkor azt mértékkel tegye.

Ha elmennek egy szórakozóhelyre - az ördög nem alszik felkiáltással - inkább bontatlan palackot vegyenek, mert nem lehet tudni, hogy ki milyen szándékkal próbál esetleg valamilyen kábító hatású anyagot beletenni.

Ezek hatása alatt ugyanis sokkal könnyebben válhatnak áldozattá. Meglophatják vagy akár másfajta bűncselekményt követhetnek el a sérelmükre. A kábítószerek, illetve az új pszichoaktív anyagok hatásait tekintve mindenképpen arra kell figyelmeztetni a fiatalokat, hogy ne fogadjanak el ismeretlen eredetű anyagot senkitől, még akkor sem, hogyha azt mondják nekik, hogy ettől majd jól fogják magukat érezni, hogy milyen szuper lesz. Nem lehet tudni, hogy milyen anyagról van szó. Nem lehet tudni, hogy ennek milyen hatása van. Nem lehet tudni, hogy az ő szervezetére ez az anyag milyen hatást gyakorol. A legjobb, ha nem állnak szóba idegenekkel és nem fogadnak el tőlük semmit.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában