Döntött a bíróság

2024.07.11. 15:23

Letartóztatták azt a férfit, aki az Aldi parkolójában gázolta el a sértettet júniusban

Míg korábban kényszergyógykezelésre szállították, csütörtökön a Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés bűntette miatt indult büntetőeljárás. Kiderül, miért változott a helyzet.

A gyilkosság helyszíne Miskolcon

Fotó: BOON

A nyomozás adatai szerint 2024. június 11-én, 9 óra 20 perckor a miskolci Aldi áruház parkolójában a gyanúsított tettleg bántalmazta a 76 éves sértettet oly módon, hogy őt több alkalommal kalapáccsal fejen ütötte, majd saját autójába beszállva a bántalmazástól kábult sértettnek több alkalommal nekihajtott az autójával, aminek hatására a sértett két jármű közé szorult. A sértett ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A gyanúsított fenti cselekménye alkalmas emberölés bűntettének megállapítására, mely azonban az orvos-szakértői véleményre figyelemmel súlyosabban is minősülhet.

 

Kényszergyógykezelték, de...

A Miskolci Járásbíróság 2024. június 13. napján kelt végzésével a gyanúsított előzetes kényszergyógykezelését rendelte el.  Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (IMEI) orvosi véleménye szerint a gyanúsított IMEI-ben történő elhelyezését indokló kommunikációs zavar hátterében szándékos manipuláció volt feltárható, további pszichiátriai osztályos kezelése nem indokolt. Erre figyelemmel az ügyészség a letartóztatásának elrendelését indítványozta.

Ennyire ítélhetik

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés mértékére tekintettel, ami 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés, a szökés, elrejtőzés veszélye reális, melyet a gyanúsított személy körülményei sem ellensúlyoznak. Az is megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított ismeretségi és rokoni körébe tartozó tanúk befolyásolásával megnehezítené a cselekmény kiváltó okának feltárását és bizonyítását. Az elkövetés körülményei alapján pedig megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén újabb személy elleni erőszakos bűncselekményt követne el.

Egy hónapra rendelték el az előzetest

Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés nem végleges. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában