Siker

2024.07.04. 17:51

Harmincharmadszor is lesz Zempléni Fesztivál

Jelentős kormányzati támogatás érkezik a tervezett programok megvalósítására.

Bódisz Attila

Bejelentették: idén is lesz Zempléni Fesztivál

Fotó: BSZA

A kormányzat több mint százmillió forintos támogatásának köszönhetően idén is lesz Zempléni Fesztivál (ZF), mégpedig augusztus 9-e és 19-e között – jelentette be az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón dr. Hörcsik Richárd, Zemplén és Abaúj országgyűlési képviselője csütörtökön a Sárga Borházban. Mint hozzátette, a vármegye egyik legrangosabb kulturális, zenei eseményének finanszírozását időben szerették volna biztosítani, emiatt a fesztiválhoz kötődő másik választókerület országgyűlési képviselőjével, dr. Koncz Zsófia államtitkárral együtt még idén februárban megkeresték Csák János akkori kultúráért és innovációért felelős minisztert, aki 150 millió forint támogatást ígért. Időközben azonban az önkormányzati és európai parlamenti választások, valamint a szaktárca élén történt változás elodázta és bizonytalanná tette a helyzetet.

Azonban éppen a csütörtöki sajtótájékoztató előtti estén sikerült megállapodni az új miniszterrel, Hankó Balázzsal, aki a korábbinál ugyan alacsonyabb, de még mindig jelentős összegről, vagyis több mint százmillió forintnyi támogatásról biztosította a zempléniek ragos rendezvényét – közölte a honatya. Dr. Hörcsik Richárd elismerően nyilatkozott arról, hogy az idén harmincharmadik alkalommal lezajló fesztivál költségvetésének előteremtése ugyan soha nem volt egyszerű feladat, ennek ellenére a szervezők egyetlen alkalommal sem engednek a minőségből. Az országgyűlési képviselő megjegyezte: a programsorozat nívója és az általa képviselt érték számtalan turistát vonz a térségbe, a szálláshelyek betelnek erre a több mint egy hétre és a zenei élmények miatt érkező látogatók pedig közben felfedezik Zemplén más szépségeit: a gyönyörű természeti környezetet, a kastélyokat és várakat, a gasztronómiát, valamint a kiváló borokat.

Összefogott a térség

Hollerung Gábor fesztiváligazgató, művészeti vezető kifejtette: a pénzügyi bizonytalanságok miatt megvalósíthatóság szempontjából a szervezők előzetesen háromféle programot készítettek, de a kormányzati támogatásnak köszönhetően úgy tűnik, hogy a teljes tervezett műsort meg tudják rendezni. Mint elmondta, tavaly, az akkori nehéz helyzet miatt hatalmas térségi összefogás körvonalazódott a fesztivál körül. Ennek kezdeményezője dr. Sándor József a Fémalk Zrt. erdőhorváti származású tulajdonosa volt, aki idén is jelentős összeggel támogatja a programsorozatot. Mellette más, a térségben jelentős szerepet játszó vállalkozások, valamint az érintett önkormányzatok is erejükhöz mérten segítik a programok megvalósítását – tette hozzá a fesztiváligazgató. Hollerung Gábor beszélt arról is, hogy jó lenne, ha a Zempléni Fesztiválhoz hasonló, bizonyítottan magas művészi nívót felmutató nagyrendezvények számára létrejönne egy kiszámíthatóbb finanszírozási rendszer. Tudósítónknak nyilatkozva megemlítette azt is, hogy Magyarországon a kulturális magán és vállalkozói mecenatúra érezhetően visszaszorulóban van, ezért kellene a mindenkori kormánynak lépni a támogatási feltételrendszer kiszámíthatósága terén. 

Hozzáfűzte: több európai országban a nyári fesztiválokat nem is a kulturális, hanem az idegenforgalmi kormányzat támogatja, mert ezeknek a rendezvényeknek nagyon erős a turisztikai jelentősége. A szálloda felújítások, az infrastruktúra fejlesztése, valamint a látnivalók bővítése mellett ugyanis egy-egy turisztikai térségnek szüksége van olyan programokra, amelyek nemcsak kikapcsolódást, de akár látogatói vonzerőt is jelentenek – mondta. Éppen a bizonytalansági tényezők miatt idén a ZF programjaiban a megszokottnál jelentősebb szerepet vállal az ugyancsak Hollerung Gábor által vezetett Budafoki Dohnányi Zenekar, amely közkedvelt és színvonalas produkciókat ígér a közönségnek – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az augusztus 9-e és 19-e közötti időszakban 20 település 40 helyszínén körülbelül félezer művész szórakoztatja majd a közönséget. A jelentősebb zempléni városok, vagyis Sárospatak, Sátoraljaújhely és Szerencs mellett a Tokaj Borvidék, valamint Zemplén számos kisebb-nagyobb településére is szerveznek programokat, a kistelepülések rendezvényeinek java a hagyományokhoz hűen ingyenes lesz – közölte a fesztiváligazgató. A részletes programok elérhetőek a Zempléni Fesztivál honlapján, ahol az esetleges változások is nyomon követhetők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában