A vizesedések ellenszere

2024.07.31. 10:00

Nyirokmasszázs a nyári alvászavar, a magas vérnyomás és a stressz ellen

Javítja az immunrendszert, élénkíti az anyagcsere-folyamatokat, és gyógyítja a nyári forróságban kialakuló vizesedéseket a végtagokban.

Édes Richárd

A nyirokmasszázsnak fontos élettani hatásai vannak

Fotó: BOON

„A nyirokmasszázs művészet, mintha hangszeren játszanál”

Feketéné Elise, a Mentál-Kuckó alapítója és vezetője MA mentálhigiénés szakember, a test és lélek gyógyítója. Az általa vezetett miskolci Mentál-Kuckó 2014. óta működik. 

A masszázs művészet. Mintha hangszeren játszanál. Amikor komponálsz a testen, finomra hangolod a lelket.

-beszélt hitvallásáról. Nyáron sokaknál nagy veszélyt jelent a vizesedés, a lábdagadás. Emögött számos betegség állhat.

Amennyiben egyik napról a másikra fájdalom jelentkezik, és elszíneződés is társul hozzá, akkor az ember mindenképp sürgősen forduljon orvoshoz, mivel mélyvénás trombózis jele is lehet

-javasolta a Mentál-Kuckó alapítója.  A nyirokmasszázs mellett a nyári lábdagadás ellen hatékony lehet a kompressziós harisnya, a hideg-melegvizes váltózuhany, a lábak felpolcolása. És az is, ha a legmelegebb órákban hűvös helyen tartózkodunk. Feketéné Elise szerint azért jó ilyen és más vizesedési problémákkal nyirokmasszőrhöz fordulni, mert gyors és hatékony segítséget tud nyújtani erre a problémára.

Kézi és gépi nyirokmasszázst is alkalmaz a gyógyításban

A kézi nyirokmasszázs kiegészítéseként, hatékony eredmény elérése céljából speciális gépi nyirokmasszázst is alkalmazunk. A nyirokkeringés feladata a vérpályán belüli és kívüli folyamat közötti egyensúly megtartása.” - mutatott rá a speciális masszázs élettani hatásaira - Amikor ez felborul, a sejt közötti folyadék túlsúlyban lesz, ödéma pangás keletkezik. A nyirokmasszázs végzésekor a kötőszöveti folyadékra hatunk.

A végtagokban ödémát, vizesedést okozhat a nagy hőség

Nyáron a hőmérséklet jelentős emelkedésekor a bőr felszínén lévő erek a meleg hatására automatikusan kitágulnak, hogy hűvösen tartsák a testünket. 

A megnövekedett véráramlás azt okozhatja, hogy a nyirokrendszerből folyadék szivárog át környező szövetekbe, és ott, ez duzzanatot, ödémát hoz létre.

 -magyarázta a vizesedés biológiai hátterét, a Mentálkuckó vezetője- 

Vannak, akiknek genetikailag okok miatt több szivárgó kapillárisuk (finom erek) van, mint másoknak. A legtöbb ember azt fogja tapasztalni, hogy a folyadék szivárgás az életkor előrehaladtával egyre inkább fokozódik.

Feketéné Elise szerint a problémát alapvetően erősebben tapasztalhatják azok, akik nem szoktak hozzá a meleg éghajlathoz, a hirtelen éghajlatváltozás okozta 36-40 C-os hőséghez. A testüknek nem volt ideje alkalmazkodni ehhez a magas hőmérséklethez. A túlsúlyos emberek nagyobb kockázati tényezőnek vannak kitéve a hő okozta ödéma szempontjából. Teljesen normális is lehet, ha dagadnak a végtagjaink, ha egy-két napig tart, és magától teljesen elmúlik. Vizesedéssel, ödémás kézzel vagy lábbal, esetleg ödémás arccal szinte minden ember találkozott már életében legalább egyszer. Kialakulásának oka a szervezet folyadékvisszatartása során a kötőszövetekben felgyülemlő folyadék, amelynek hatására azok megdagadnak.

Közel félmillió ember életét keseríti meg a nyiroködéma

Ez kortól, nemtől függetlenül megjelenik Magyarországon. Sok esetben diagnosztizálatlanul, kezeletlenül marad, pedig a nyiroködéma elhanyagolása súlyos szövődményekhez vezethet. Azonban eredményesen kezelhető, ezért fontos a korai felismerése és kezelése. Kiemelte, mi történik az emberi nyirokrendszer egyensúlyi állapotának felborulásakor:

A nyiroködéma (lymphödéma) olyan állapot, amelyben a szövetekben felszaporodó, fehérjéből és zsírban dús anyagokból álló folyadékgyülem (nyirok) nem tud a nyirokrendszeren keresztül visszajutni a vénás keringésbe.

Ennek az az oka, hogy a nyirokrendszer (a nyirokerek és a nyirokcsomók összessége) nem képes visszajuttatni a keringésbe a nyirokköteles anyag- és folyadékmennyiséget. Fekete Elise tapasztalatai szerint a nyiroködéma többnyire 30-40 év közötti életkorban jelentkezik, jellemzően nőknél. Időben elkezdett kezelés hiányában az állapot rosszabbodhat.

A nyirokmasszázs javítja az immunrendszert és az anyagcserefolyamatokat

A Mentál-Kuckó vezetője részletesen bemutatta a nyirokmasszázs élettani hatásait:  A nyirokmasszázs (más néven nyirokdrenázs/lymphodrenázs), egy speciális masszázs. Serkenti, aktivizálja a nyirokrendszer működését, a para-szimpatikus idegrendszer aktivitását: 

A nyirokmasszázs a nyirokcsomók és a nyirokutak serkentésével, karbantartásával oly mértékig támogatja a szervezetet, hogy képes legyen önállóan megbirkózni a nyirokkeringéssel, a szervezet méregtelenítésével, az immunrendszer megfelelő működtetésével.

A nyirokmasszázs aktiválja az immunrendszert és az anyagcsere folyamatokat. Kiüríti a szöveti ödémákat, csökkentve ezáltal az érintett szervek fájdalmát-, valamint indirekt módon javítja a vérkeringést, sőt, fokozza a sejtek tápanyag-, és oxigénellátását. Feketéné Elise kihangsúlyozta: a kezelésekkel felgyorsul a nyirokkeringés. Ennek hatására csökkenthető a nyirokpangás, a végtagok ödémásodása csökkenthető, bizonyos esetekben megszüntethető.

A stressz, az alvászavar és a magas vérnyomás ellen

Az utóbbi hetekben annyira tombolt a hőség, hogy sokaknál a folyamatosan fennálló kánikula alvási nehézségekhez vezetett. A nyirokmasszázs élettani hatásaihoz hozzátartozik, hogy jótékony hatással van a stressz, az alvászavar, a koncentrációs zavar oldására, a fizikai-lelki trauma enyhítésére.  Nyáron sokaknál okoz gondot a magas vérnyomás, ennek csökkentésében is segít a nyirokmasszázs. A Mentál-Kuckó alapítója szerint akkor is érdemes erre a masszázsra menni, ha épp felépülőben vagyunk egy betegség után, vagy méregtelenítés, súlycsökkentés, zsírkivezetés esetén. Emellett szintén hasznos a narancsbőr csökkentésére, illetve a krónikus légúti fertőzések, a nátha, az arc- és orrmelléküreg gyulladása is enyhíthető ezzel a masszázzsal. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában