Anno

2024.08.17. 18:00

Michael Jacksont is érdekelte a miskolci Zénó

Volt egyszer egy bengáli tigris, amely egy magánházból került a miskolci vadasparkba, történetéről 1994 augusztusában is írt az Észak-Magyarország.

Egy fiatal tigris. Kérdés, mi lett Zénó sorsa

Forrás: Shutterstock

Fotó: Aidan Stevens

„Elkészült Zénó otthonának terve, de a tigrisház építésével még várni kell a miskolci Vadasparkban, amíg összegyűlik a munkálatokhoz szükséges pénz" – írta 1994. augusztus 17-én az Észak-Magyarország. 30 éve ez tartotta lázba a közvéleményt: egy magánházban nevelkedett a bengáli tigris, Zénó, de amikor túlságosan megnőtt, már nem lehetett tovább ott tartani. Ekkor vállalta be a Vadaspark (azóta már Miskolci Állatkert és Kultúrpark a neve – a szerk.), hogy költözzön oda Zénó, de sokba került a tigris kifutójának megépítése.

„Körülbelül 5 és félmillió forintba kerülne – írta említett számában az Észak. – Eddig az adományokból 600 ezer forint készpénz gyűlt össze erre a célra, és 700 ezer forint értékű munka elvégzését ajánlották fel az arra vállalkozók - tájékoztatta az olvasókat Molnár Attila, a park akkori igazgatója. 

Sokan segítettek

Így folytatta: a hiányzó pénzt pályázatokon próbálták előteremteni; 4 millió 350 ezer forint értékben pályáztak a cikk megjelentéig. Amelyben a következőkről is tájékozódhattak az olvasók: „Változatlanul sokat segít a pénz felhajtásában Zalatnay Sarolta, aki még a korábban Magyarországon tartózkodó Michael Jacksonnak is a figyelmébe ajánlotta Zénót” - mondta Molnár Attila, aki azt is hozzáfűzte: a popsztár már küldött is egy telefaxot Amerikából, hogy szeretne többet tudni a tigrisről.

A további részleteknek most nem találtuk nyomát, de az biztos, hogy ha nem is Michael Jacksontól, de más úton meglett a pénz, hiszen Zénó egy jó ideig még élt és látogatható volt a Vadasparkban. Hogy mi lett a sorsa? Ha valaki tudja, ne tartsa magában!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában