Környezetvédelem

2024.08.25. 10:20

Újra tisztítják a Bodrogot és a Tiszát

Háromszáz dolgos kéz gyűjti ki a vízben és az ártérben rekedt hulladékot az idei PET Kupán.

Bódisz Attila

Ismét Pet Kupa a Bodrogon és a Tiszán

Fotó: Bódisz Attila

Tizenhárom csapat, összesen mintegy háromszáz ember mozdul meg a következő napokban annak érdekében, hogy a Bodrog és a Tisza árterét több tonna hulladéktól szabadítsák meg. Újra útjára indult ugyanis a PET Kupa, amelynek szervezői a Bodrogi és a Tiszai PET Kupákat összevonva rendezték meg idei legnagyobb versenyüket. Tavaly csak a Bodrogon tizenegy tonna hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők három és fél nap alatt, a szervezők becslése szerint idén a kiszedett mennyiség akár a tizenöt tonnát is elérheti. A mezőny vasárnap rajtolt el Sárospatakról, aztán bodrogolaszi és olaszliszkai megállókkal a tervek szerint szerdán érkezik a PET-palackok felhasználásával a versenyzők által elkészített hajók konvoja a két folyó összefolyásához, Tokajba, ahol csütörtökön pihenőnapot tartanak. Péntektől vasárnapig tart az idei tiszai szakasz, a végpont ezúttal Tiszalök – közölte lapunkkal Gyalai-Korpos Miklós szervező. 

Hozzátette: az előzetesen elvégzett monitoring alapján komoly mennyiségű hulladék vár a csapatokra. A tiszai PET Kupát tizenkettedszer, a bodrogit ötödször rendezik meg. A verseny mellett azonban minden állomáshelyen kulturális és közösségépítő programot is biztosítanak a résztvevőknek. A települések értékeinek megismerésén túl a hajóépítés napján, szombaton például városismereti kvíz kitöltésével színesített sétát tettek Sárospatakon a vállalkozó kedvű csapattagok és önkéntesek. Olaszliszkán templomtoronyból gyönyörködhetnek majd a naplementében, este pedig tábortűz várja a PET kupásokat. Tokajból túrát lehet majd tenni a Bodrogzugba is – sorolta a szervező. 

Hozzátette: a PET Kupa több, mint egy szimpla víztisztító akció, emellett számos szemléletformáló és kutatási programban vesznek részt, olykor más partnerekkel szövetkezve. Mindennek alapja, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt rengeteg tudást szereztek a folyók műanyagszennyezéseinek természetéről. Ez akadémiai- és nemzetközi projektekhez is segítette a PET Kupát – közölte Gyalai-Korpos Miklós. Kiemelte: jelenleg azon dolgoznak, hogy információikat mások számára is elérhetővé tegyék. Azzal ugyanis tisztában vannak, hogy akármilyen nagy is a hozzájuk kötődő önkéntes közösség, saját erőből nem tudják megoldani a hazai vizek hulladékszennyezésének problémakörét.  

-Például már a verseny alatt is kipróbálható a folyami hulladék felhasználásával készült kajak, amely ipari partnerük segítségével készült el. Mi több, a versenyzőket is bevonják a tudásanyag bővítésébe - mondta. A folyókból kiszedett hulladék túlnyomó többségét újrahasznosítják.

Szemléletformáló hatás

A PET Kupa különböző rendezvényein évek óta részt vesz az Aktív Magyarországért (korábban kormánybiztosság, ma államtitkárság) csapata is. Révész Máriuszt, a Miniszterelnökség államtitkárát több éves jó kapcsolat fűzi a szervezőkhöz, rendszerint családtagjai is részt vesznek a kupákon. Az államtitkár tudósítónknak a helyszínen elmondta, hogy a PET Kupa véleménye szerint Magyarország legnagyszerűbb környezetvédelmi rendezvényei közé tartozik, ugyanis a résztvevők egyrészt keményen dolgoznak a folyók és a Tisza-tó megtisztításáért, emellett nagyon komoly szemléletformáló hatása is van a mozgalomnak. A kezdeményezés külön erényének nevezte azt, hogy divattá és „jó bulivá” tette azt a nagyon kemény munkát, amivel a műanyag palackok és a hulladék kiszedése jár az ártérből. A versenyzőknek ugyanis a hőséggel, az esővel, a méretes csalánbokrokkal, a tüskés bozóttal, a vendégmarasztaló iszappal kell megküzdeniük ahhoz, hogy eljussanak az olykor több száz zsák műanyag palackot rejtő helyszínekhez. A résztvevők mindezt mégis jó kedvvel csinálják – mondta Révész Máriusz. 

Hozzátette: már több PET Kupa programot támogatott államtitkárságuk is. Példaként említette a tavalyi középiskolás PET Kupa hulladékgyűjtő akciót a Tisza-tónál, amit támogatásukkal sikerült megszervezni, a „Mosolygó zsák” programot vagy azt, hogy PET-palackokból készített, úgynevezett „lebegő kikötőket” telepítettek a Felső-Tisza vidékén több helyszínen az államtitkárság segítségével a PET kupások – közölte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában