2024.08.20. 12:00
Hogyan lett az új kenyér ünnepe augusztus 20?
Augusztus 20 államalapító Szent István királyunkról szól, ugyanakkor szintén ezen a napon tartjuk az új kenyér ünnepét.
Augusztus 20. – Az „új kenyér ünnepe”
Fotó: Unger Tamás
De vajon miért alakult ez így? És mit jelent a kenyér szerepe a magyar hagyományban?
A második világháborútól kapcsolódik augusztus 20 a kenyérhez
A nagy világégés utáni években a politika hatására lett ez a nap az új kenyér ünnepe. 1945-ben Darányi István földművelésügyi minisztert rendeletbe foglalta a feledésbe merült aratóünnep megújulását, hogy ezzel egy kicsit lecsillapítsák a kedélyeket az akkoriban nagy kockázatot jelentő agrármozgalmak idején, hogy ismét béke legyen az aratómunkások és a földesurak között.
Két évvel később újabb rendeletet kellett kiadni, mert nem akart meghonosodni az új kenyér ünnepe, ekkor viszont már egyre több város és falu rendezett aratási ünnepségeket ebben az időpontban. Már sok ünnepi mozzanat jelent meg augusztus 20-án, például a kenyér megáldása is. 1922-ben az aratóünnepet már a Magyar Kenyér ünnepének nevezték.
Szakrális irányba tolódott
1945 után a hangsúlyok a Szent István nap szakrális jellege felől a kenyér ünnepe, az aratóünnep felé tolódtak el.
A rendszerváltás után 1991-től az Országgyűlés állami ünneppé nyilvánította augusztus 20-át, manapság pedig egyszerre ünnepeljük e napon államalapító királyunkat és az új kenyeret, összeolvasztva a két hagyományt.
A kenyér ünnepe egy régi kezdeményezés folytatása, mert már korábban is felvetődött, hogy augusztusra kerüljön át a hagyományos július aratóünnepek és aratófelvonulások időpontja. Tradicionálisan Szent István napjára sült ki az első kenyér a frissen learatott búzából, ezért az új kenyér ünnepe ősi gyökerekkel rendelkezik.
Ősi babonák a kenyérről
A kenyér a régi időkben a bőség és a termékenység jelképeként rögzült a magyar köztudatban, így rengeteg népszokás és babona övezi.
Pénteken, de leginkább nagypénteken nem lehetett szabad fogyasztásra szánt kenyeret sütni, emellett Luca és Borbála napja ugyancsak tiltólistán szerepelt ebből a szempontból. Nem is lehetett idegen embernek látnia a kenyér kovászolását, nehogy a középkori hit szerint szemmel verhesse azt, és babonából még megdicsérni sem lehetett a tésztát.
Dagasztás után viszont cuppogtak a kenyérnek, kemencébe vetés után a sütő asszony felemelte a szoknyáját, a szakajtót pedig felborították, hogy magasra nőjön a kenyér.
Amikor egy pár új házba költözött, sót és kenyeret vittek magukkal, mert akkoriban úgy vélték, ezek biztosítják a háziak jólétét. Az esküvő után szintén kenyérrel és sóval kínálták meg az ifjú párt. A betegségek gyógyításában is hasznosnak találták a kenyeret a régi időkben, halottak napján kenyeret tettek az asztalra a hazalátogató eltávozottaknak.
