A történelmi Avason

2024.08.18. 11:00

Négy kategóriában díjazták az Avas legjobb pincéit

Immár harmadik alkalommal szervezték meg az Avasi Pinceszépségversenyt.

A történelmi Avason nyolcszáz pince található, köztük egyre több a felújított, hangulatos

Fotó: Boon.hu

A Leghangulatosabb pince, az Avas kincse, a Legautentikusabb pince és az Avas legszebb pincéje szakmai díj talált gazdára a III. Avasi Pinceszépségversenyen. A Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület által szervezett megmérettetést a Borangolásidején hirdették meg, az ünnepélyes díjátadót az Avasi Kvaterka idején tartották a napokban. A szakmai zsűri vezetője egyébként Szunyogh László, Miskolc főépítésze volt.

Portálunk Demeter Tibort, a Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület elnökét kérdezte a részletekről. Az elnökkel podcast-beszélgetés is készült, melyet hétfőn este hallgathatnak meg az érdeklődők a Borsod Online-on.
Mint Demeter Tibortól megtudtuk,  négy díj közül egy szakmai, a másik háromról az Avasra látogatók döntöttek.
 

A szakmai díjazott, azaz az Avas legszebb pincéje kategóriában az Ötköb Cottage pince és vendégház nyert. 


A Leghangulatosabb pince a Botos Pince és Borház – egykori Zsoldos Pince – lett, az Avas kincse díjat Az Iroda kapta, a Legautentikusabb pince elismerést a Polgármester Pince érdemelte ki az idén.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában