Tudomány

2024.08.25. 09:00

Tanácskoztak a levéltárosok a Miskolci Egyetemen

A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség Vándorgyűlésnek adott otthont a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum. Az esemény célja, hogy a levéltári szakemberek megoszthassák tapasztalataikat és új ismereteket szerezzenek.

Ujlaki Attila

Az egyetem új könyvtárát is megnézhették Fotó: Vajda János

A megnyitón beszédet mondott prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, Vajda Tamás, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség elnöke, valamint dr. Szende László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Közgyűjteményi Főosztály főosztályvezetője. Ezt követően szakmai programokon vehettek részt az érdeklődők - olvasható a Miskolci Egyetem honlapján. Az első nap zárásaként a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának komolyzenei koncertjét hallgathatták meg a konferencia résztvevői. A vándorgyűlés végén pedig szakvezetés keretében a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum (Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár) felújított és kibővített épületébe nyertek betekintést a vendégek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában