Figyelem!

2024.08.26. 17:30

Ez a teendő, ha vágtató lovakkal találkozik közúton

Augusztus 19-én a 26-os főúton történt tragikus baleset: egy autó három lóval ütközött és az autó utasa életét vesztette. Facebook posztok szerint nem először fordult elő, hogy lovak grasszáltak a forgalmas főúton. Utánajártunk, hányszor jártak el hivatalos szervek és mit tudnak tenni ilyen esetekben.

Boon.hu

Buszból fényképezték le az úton rohangáló lovat

Forrás: Facebook

A Miskolc felé vezető sávban augusztus 19-én kora hajnalban öt ló vágtatott, az állatok egy közeli tanyáról szabadultak el. A baleset úgy történt, hogy az autó három lóval ütközött. A gépkocsiban egy testvérpár utazott. Az ütközés következtében a sofőr kirepült az autóból, a gépkocsiban rekedt áldozatot a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki. Életét nem tudták megmenteni. A balesetben a három ló elpusztult. A sofőr először a saját lábára tudott állni, de később kiderült, hogy koponyasérülést szenvedett.

A 26-os főút és környéke elnevezésű Facebook-csoportban a tragikus balesetet megelőző percekben megjelent egy bejegyzés, hogy vigyázzanak az arra közlekedők, mert lovak vannak az úton. A hozzászólók felháborodtak, hiszen nem először fordul elő, hogy a környéken található tanyáról lovak szabadulnak el, veszélyeztetve a közlekedőket.

Posztolják, de nem jelentik az eseteket

Arról, hogy gyakori a lovak jelenléte a 26-os főúton, több Facebook poszt is szólt. Ennek ellenére mindössze két hivatalos bejelentés történt hasonló esetről. Az egyik tavaly, a másik pedig idén – tájékoztatta a Boon.hu-t Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Mi történik bejelentés esetén?

A kérdésre, hogy ha a hatóság tudomására jut ilyen rendkívüli esemény, mit tudnak tenni, ezt mondta a szóvivő:

A hatóság megállítja a forgalmat, a lovakat letereli az útról, majd megkeresik az állat vagy állatok gazdáját. Állatvédelmi ügyekben a vármegyei kormányhivatal jár el.

A sajtószóvivő hangsúlyozta, hogy ha bármi rendkívüli történés van, a legfontosabb a 112-es segélyhívó szám hívása, a közösségi oldalak posztjai nem hivatalos bejelentések. Ez is hasznos lehet, de a bejelentés legyen az első, hiszen a rendőrök csak ebben az esetben tudnak intézkedni.

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés

A tragédia miatt a fentiken túl a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság büntetőeljárást kezdeményezett a lovak gazdájával szemben foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt. Az éjszaka közepén gyér volt a forgalom, ennek köszönhetően nem történt ennél is súlyosabb tragédia – jegyezte meg Janasóczki Attila

A legfontosabb, ha akár lovakkal, akár másfajta - a biztonságos közlekedést akadályozó történéssel - találkozik valaki, hogy értesítse a 112-es segélyhívót, hogy a hatóságok intézkedni tudjanak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában