1 órája
Átadták a felújított templomot
Átadták a több mint húszmillió forintból felújított római katolikus templomot a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tiszapalkonyán vasárnap.
Dr. Koncz Zsófia államtitkár Ferenc pápa szavait idézte az átadóünnepségen Fotó: Orosz Péter
Az eseményen dr. Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára Ferenc pápa szavait idézve arról beszélt, hogy az együttműködés jobb emberré, jobb tanítvánnyá tesz bennünket, ezt pedig a helyiek már többször bebizonyították a településük megújításában végzett munkájuk során.
– A római katolikus templom megújításában a katolikus közösség, a református gyülekezet, az önkormányzat, az Egri Főegyházmegye és Magyarország Kormánya fogott össze, a templomfelújítási és a Magyar falu program pályázata pedig több mint húszmillió forintot biztosított a felújítási munkálatokra – fogalmazott az államtitkár.
Számos templom újult meg az utóbbi másfél évtizedben
Dr. Koncz Zsófia megjegyezte, 2010 óta nagyon sok templom megújult Magyarországon, a helyi közösségek számára ez nagyon fontos dolog. – A templomokba betérés a megnyugvást, a feltöltődést és az elmélyülést kínálja az embereknek, az elvégzett fejlesztések nagyban javítják a településképet, és erősítik az adott település turisztikai jellegét – fogalmazott.
A templom történetét felidézve az államtitkár hangsúlyozta, a jelenlegi háborús időkben felértékelődnek ezek az egyházi és történelmi helyek, és azok az egyházi közösségek, amelyek biztonságot és segítséget tudnak nyújtani a családoknak és a településeknek.
A hálaadó istentisztelet keretében Ternyák Csaba egri érsek szentelte fel és áldotta meg a felújított templomot.