3 órája
Tállai Andrásról szóló könyvet mutatták be Mezőkövesden - fotókkal, videóval
A könyv összefoglalja Tállai András 25 éves országgyűlési képviselői munkásságát, különös tekintettel a választókörzete érdekében végzett tevékenységére. Az életrajzi kötet bemutatóját egykori és mostani kollégák, ismerősök és barátok között mutatta be a képviselő.
Tállai András munkásságáról szól a könyv
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó
Ünnepélyes keretek között mutatták be Mezőkövesden a Tállai Andrásról, a térség országgyűlési képviselőjéről és a Pénzügyminisztérium államtitkáráról szóló legújabb könyvet, a Tállai 25 - 25 év Dél-Borsod szolgálatában című életrajzi művet.
A kötetbemutatón a politikus több évtizedes közéleti pályafutását összegző életrajzi kötetet ismerhette meg a közönség. Az esemény díszvendége Kövér László, az országgyűlés elnöke volt, aki a könyv előszavában a Matyóföld politikusát méltatja.
Életrajzi kötet
Az esemény megnyitásaként Nemcsák Károly színművész szavalta el Szép Ernő Imádság című versét, amely emelkedett hangulatot kölcsönzött a könyvbemutatónak. A jelenlévők mély átéléssel hallgatták a művet, amely tökéletesen megalapozta a további beszédek és visszaemlékezések hangulatát. Tállai András köszöntőjében elmondta, hogy a bemutatóra leginkább olyanokat hívott meg, akik közvetlen munkakapcsolatban állnak vele, illetve azok közé tartoznak, akik korábban nagy hatással voltak munkásságára. Külön kiemelte, hogy fontosnak tartja a közösség támogatását és a személyes kapcsolatok ápolását, amelyek pályája során mindig meghatározóak voltak.
Elkötelezett lokálpatrióta
„A könyv hűen mutatja be a múltat, hiszen 25 év munkáját foglalja össze” – mondta Tállai, rámutatva, hogy politikai karrierje során hétszer nyerte meg egyéni választókörzetét az országgyűlési választásokon. „A kezdetektől érdekelt a közélet” – emelte ki a politikus, miközben visszatekintett pályafutásának korai szakaszára. Az eseményen felszólalt Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki felidézte Tállai András korai éveit és közéleti elkötelezettségét. „Törő volt a beceneve” – idézte fel Varga, utalva egy régi történetre. „Egyszer volt egy olyan meccs, ahol azt hitték, hogy Törőcsik András játszik” – tette hozzá mosolyogva, ezzel is megmutatva Tállai közösségi és sport iránti elkötelezettségét.
Meghatározó politikus
Varga Mihály beszédében hangsúlyozta, hogy Tállai munkássága mindig is az egészséges lokálpatriotizmusra épült, ami a mai napig megmaradt benne. Szavai szerint az adórendszer átalakításában és az ország pénzügyi stabilitásának helyreállításában is nagy szerepet játszott. „Ez a 25 év igazolta, hogy jó döntést hoztam, amikor Tállai Andrással együtt dolgoztam” – zárta gondolatait a pénzügyminiszter.
A könyv összefoglalja Tállai András 25 éves országgyűlési képviselői munkásságát, különös tekintettel a választókörzete érdekében végzett tevékenységére, valamint az országos politikában betöltött szerepére. A könyvbemutató méltó tisztelgés volt Tállai András negyedszázados pályafutása előtt, amely a közösség iránti elkötelezettségen, az országos pénzügyi reformokban játszott aktív szerepén és a helyi lakosságért tett erőfeszítésein alapul.
Tállai András könyvbemutató
Fotók: Mogyorósi Zsolt PipóVideós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.
boon.hu video
- Miskolci Piknik: folyamatos a rendrakás a belvárosban - képek, videó
- Így néz ki a belváros a Miskolc Piknik utáni reggelen - képek, videó
- Nyéken az ott lakóknak ingyenes a koncert - videóval
- A veterán autók időtlen szépsége továbbra is ragyog – fotókkal, videóval
- Majka nagyot robbantott a Miskolci Pikniken (videók)