Anno

2024.09.14. 12:00

Harminc országgal leveleztek az eszperantisták

Eszperantóul tanultak hatvan évvel ezelőtt felnőttek és diákok egyaránt.

Tanuljunk eszperantót!

Forrás: Shutterstock

Fotó: felipe caparros

Kazincbarcikán két évvel ezelőtt kezdődött az első eszperantó nyelvtanfolyam - jelent meg a hír 60 évvel ezelőtt, azaz 1964. szeptember 12-én az Észak-Magyarországban - a cikk szerint a tanfolyam lelkes tagjai később megalakították a Hámán Kató eszperantó csoportot. A csoport tagjai akkortájt már több mint harminc ország eszperantistáival leveleznek. Többen már cserelátogatáson is voltak eszperantista levelező partnereiknél. A következő, azaz az 1964-65-ös tanévben már kezdők, haladók és -társalgók részére is terveztek eszperantó nyelvtanfolyamot a cikk szerint, az év szeptemberének 15. napján pedig úgy tervezték, ünnepélyesen megnyitják a kazincbarcikai általános iskola felső tagozatos diákjainak is a tanfolyamot a nyelvtanulási lehetőségre. Furcsa ezt olvasni főként a fiatalabbak számára, akik talán már azt sem tudják, létezik ez a mesterséges nyelv. Az eszperantót  az 1800-as években alkotta meg Lazar Markovics Zamenhof lengyel szemészorvos,  és az volt a terv vele, hogy egyetemes nyelvvé váljon a világ lakossága számára. Valójában nem érte el célját, bár vannak, még akik beszélik, de az angol vált "nemzetközi nyelvvé", ma azt használják a leggyakrabban kommunikációra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában