2 órája
Harsányi felüljáró: már nem zavartalan a közlekedés - fotó, videó!
Hétfő délután óta ismét forgalomkorlátozással kell számolniuk a Mályi felől Miskolc felé autózóknak. A Harsányi felüljáró alatt újra munkálatok folynak.
Fotó: F. Kaderják Csilla
Mint arról korábban a boon.hu is beszámolt, egy figyelmetlen autós 2022-ben jóvátehetetlen kárt okozott a Harsányi felüljáró szerkezetében. A felüljáró 15 tartóeleméből 13 megsérült. Ezután részlegesen, majd a felújítás miatt teljesen lezárták, ami tanév végén és nyáron bőven okozott gondot a közlekedésben.
Iskolakezdésre adták át a Harsányi felüljárót
Szeptember 1-jétől átadták a forgalomnak az elkészült új felüljárót.
Több szempontból is megérett a felüljáró erre a beruházásra, egyrészt 1979-ben volt utoljára felújítva, másrészt a 2022-es baleset használhatatlanná tette
– indokolta Bói Lóránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára a projekt fontosságát az átadáson.
A felújítás költségeivel kapcsolatban Csöbör Katalin országgyűlési képviselő akkor elmondta, hogy hosszas egyeztetések folytak a biztosítókkal, majd a Magyar Közút Nonprofit Zrt. feladatkezelési költségből egészítette ki az összeget.
Szeptember 24-én reggel azt tapasztalta munkatársunk, hogy félpályás terelés miatt torlódik a forgalom a 3-as főúton, a Miskolc felé közlekedők oldalán.
boon.hu video
- Tállai Andrásról szóló könyvet mutatták be Mezőkövesden - fotókkal, videóval
- Miskolci Piknik: folyamatos a rendrakás a belvárosban - képek, videó
- Így néz ki a belváros a Miskolc Piknik utáni reggelen - képek, videó
- Nyéken az ott lakóknak ingyenes a koncert - videóval
- A veterán autók időtlen szépsége továbbra is ragyog – fotókkal, videóval