Toboroztak is

2024.09.16. 08:00

Katonai hagyományőrző napot tartottak Boldván - képekkel

Katonai hagyományőrző és honvédelmi toborzónapot szervezett Boldva Község Önkormányzata, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) és a Boldvai Katonai Hagyományőrző és Haditechnikai Egyesület.

Gárdonyi Edina

Fotó: Boldva Községi Önkormányzat

Az esemény ünnepélyes koszorúzással kezdődött szombaton, majd a Dalárda Egylet és a helyi óvodások katonaversekkel, énekekkel szórakoztatták a zord időjárás ellenére kilátogatókat.

Fontos a magyar katonai örökség ápolása

Köszöntő beszédében Szabóné Tóth J. Judit polgármester kiemelte a Boldvai Katonai Hagyományőrző és Haditechnikai Egyesület szerepét az esemény megvalósításában: „Az ő kitartó és következetes munkájuk eredménye, hogy a mai napon együtt ünnepelhetünk. Az egyesület eddigi működése során aktív részese lett községünk életének, támogatja rendezvényeinket és hozzájárul történelmi emlékeink gondozásához". A polgármester kiemelte:

Fő célkitűzésük a magyar katonai örökség ápolása, ezzel erősítve a magyarságtudatot, a hazaszeretet érzését, a nemzeti értékek megbecsülését, és nem utolsó sorban, hogy szolgáljuk a honvédelmi nevelés ügyét.

A honvédelmi nevelés a családokban kezdődik

Gál József MATASZ elnök beszédében személyes élményt idézett. Az egyik számára fontos mondat egy baráti beszélgetésen hangzott el: 

a honvédelmi nevelés a családokban kezdődik.

 Az elnök kiemelte, hogy az összefogás viszi előre a közösségeket és jó ezt az összefogást látni Boldván.

Az egyenruha alatt mindenki egyforma

Dr. Kresák Zoltán, a MATASZ Edelényi Járás elnöke köszöntőjében a bizalomról beszélt.

Magyar katona itt még nem pusztított csak épített. Bízzunk a magyar katonában, hiszen bennünket véd, óv.

A katonai hivatással kapcsolatban kiemelte:

Az egyenruha alatt mindenki egyforma. Mindegy, hogy a falu széléről egy szoba-konyhából vagy a Rózsadombról érkezik. Az egyenruha tartást és bátorságot, büszkeséget ad.

Az ünnepség végén a Boldvai Polgárőr Egyesület parancsnoka, Pachman István a boldvai önkormányzat elismerését vette át Szabóné Tóth J. Judit polgármestertől. A látogatók megtekinthettték a helyszínen kiállított katonai járműveket és harci eszközöket. A toborzó sátorban bárki megismerkedhetett a honvédelmi szolgálat lehetőségeivel, és tájékoztatást kapott a tartalékos szolgálatról.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában