Kiderült

3 órája

Vasbetonváz: már tudjuk, ki az új tulajdonos

Eladták az épülettorzót a miskolci Futó utcában. Vajon kié lett a ronda vasbetonváz? Napok óta ez foglalkoztatja a közvéleményt, most megtudtuk.

Hajdu Mariann

Vasbetonváz a Futó utcában: már rendezték az új tulajdonosok a környéket

Fotó: Vajda János

Lekerült az eladó tábla a miskolci épülettorzóról Hejőcsabán, a Futó utcában, a ronda vasbetonváz évtizedek óta félkészen áll Miskolcon, erről a közelmúltban elsőként számolt be a boon.hu.  Akkor a helyszínen jól láthattuk, hogy folyik a munka, tisztítják a gaztól a környéket, s bár a helyszínen megerősítették, hogy új tulajdonosa van az épületnek, de nem derült ki, hogy ki lehet az. A régi tulajdonos, a Takarmányszervíz Kft.  ügyvezetője is megerősítette a hírt, de ő sem árulta el, hogy kié lett a miskolci épülettorzó:  nem volt rá felhatalmazása.

vasbetonváz
Vasbetonváz: állítólag statikailag jó állapotban van
Fotó: Vajda János

Vasbetonváz: a városháza sem tudta

A városházán sem tudtak segíteni, mint kiderült, eddig nem jelentkezett a vevő esetleges beépítési tervekkel az önkormányzatnál.  

A földhivatalnál azonban sikerrel jártunk. Egy kedves olvasó segített a helyrajzi szám megszerzésében, így már könnyen megtaláltuk a 30 éve félkészen álló vasbetonváz új tulajdonosát,  a céget már széljegyzetben bejegyezték a hivatalnál. Illetve pontosabban a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem jelent meg a tulajdoni lapon, a bejegyzést szeptember 19-re datálták. A tulajdonosváltás ellenjegyzése még nem történt meg, az is szerepel a földhivatal bejegyzésében, hogy az átírás „felülvizsgálat alatt" áll. A bejegyzés szerint az új tulajdonos a Profi-Irodaház Kereskedelmi és Szolgáltató 2004 Kft. , a cég az Újgyőri főtéren található. 

Próbáltuk megkeresni a céget

Természetesen próbáltuk megkeresni a céget, de nem találtuk a honlapjukat, telefonszámukat. Egy email címre bukkantunk, ám onnan visszajött az elküldött levelünk, így bizonyára már nem létezik. Ennek ellenére továbbra is bízunk benne, hogy jelentkeznek, és kiderülhetnek a részletek. Egy biztos, hogy a cégkivonat szerint húsz éve alakult a cég, és az építőiparban tevékenykednek. 

Egy érdekes bejegyzést viszont találtunk a nevükhöz fűződően. 2020 augusztusában egy telepítési tanulmánytervvel kapcsolatos előterjesztést tárgyalt a miskolci önkormányzat közgyűlése, eszerint a  Profi-Irodaház Kereskedelmi és Szolgáltató 2004 Kft.  egy miskolci építészirodát kért fel egy tanulmányterv elkészítésére: idősotthont terveztek. Egy Lyukóbánya területén már meglévő épület átterveztetésével szerették volna az előterjesztés szerint megvalósítani az idősek otthonát. A tanulmánytervet megtaláltuk az interneten, de miután a későbbiekből nem találtunk bejegyzést, így vélhetőleg nem valósult meg.

Mi lehet a céljuk?

Mi lehet a cég célja a vasbetonvázzal? Bízunk benne, hogy hamarosan megtudhatjuk. Az idősek otthona mindenesetre nem elrugaszkodott ötlet, hiszen a korábbi tulajdonos Takarmányszervíz Kft.-nek is volt ilyen elképzelése, legalább is portálunknak annak idején, amikor 2023-ban kikerült az eladó tábla az épületre, képviselőjük azt nyilatkozta, hogy egy idősek otthonában például látnának fantáziát. Később arról is beszámolt portálunk, amikor  Bodnár Gergely, a BME építészmérnök hallgatója diplomamunkájában  egyfajta felnőtt kollégiumokat tervezett az épülettorzó helyére. No nem unalmasan, a lakóegységeket dobozokba álmodta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában