Ünnep

2 órája

Lovas huszárok és Oszvald Marika szórakoztattak a szikszói szüreti napon

Október 5-én, szombaton élettel telt meg a Szikszó főtere a szüreti nap alkalmából.

Boon.hu

A mesterek mesterségüket mutatták be

A nyitó felvonulás színes forgataga igazi látványosság volt, ahol lovas huszárok, mazsorettek, gólyalábasok, néptáncosok és népi zenekarok vonultak végig a város utcáin. A nap során változatos programok várták az érdeklődőket. A helyi művészeti csoportok fellépései mellett az Avas Néptáncegyüttes is megmutatta tehetségét, míg a gyerekeket népi játszótér és kézműves foglalkozások szórakoztatták. 

A vidámságnak is volt helye Szikszón

A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület interaktív mesterségbemutatóján a látogatók betekintést nyerhettek a hagyományos kézműves technikákba, és saját alkotásokat is készíthettek. Kihirdették a madárijesztő szépségverseny eredményét, ahol kreatív alkotók humoros és egyedi figurái versengtek egymással. A nap fénypontjaként a neves operett-énekes, Oszvald Marika lépett fel, aki magával ragadó, aki előadásával felejthetetlen pillanatokkal gazdagította a szüreti napot. Az élményekkel teli napot Nagy József helyi amatőr fotográfus kiállításmegnyitója is színesítette. Este sem ért véget a mulatozás, hiszen az Inkubátorházna szüreti bál zárta a napot.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában