Helyi közélet

2019.04.06. 09:56

A 35-ös modern Don Quijotéi - A sztrádán járjanak a kamionok

Sajószöged - Újra tüntettek a sajószögediek az elviselhetetlen nehézgépjármű-forgalom ellen.

Sajószöged - Újra tüntettek a sajószögediek az elviselhetetlen nehézgépjármű-forgalom ellen.

Lassan kisregényt lehetne írni abból, ahogy megpróbálják – immár legalább egy fél évtizede – igazukat bizonyítani a Sajószögeden élők. Azt szeretnék – újra és újra szajkózva a tényeket – elérni, hogy a településen áthaladó amúgy is nagy forgalmú 35-ös útról kitiltsák az áthaladó kamionforgalmat. Amióta megépült az M3-as és az M30-as autópálya, ez egy teljesen elfogadható kívánság.

Áttörést azonban eddig nem sikerült elérniük, pedig 2015-ben táblákkal tiltották meg a tranzitforgalmat, tavaly pedig félpályás útlezárással tüntettek ellene. Pénteken újra a demonstráció eszközéhez nyúltak, hogy a nyilvánosság erejével próbálják elérni, amit szeretnének. Reggel 8 és 9 óra között mintegy félszáz sajószögedi, nagycsécsi és tiszaújvárosi lakos állt ki a 35-ös út mellé, hogy tiltakozzon a forgalom ellen.

Amikor odaértünk, transzparenseket osztogatták. „Nem tranzitút!” „Elkerülő utat akarunk!” Ilyen feliratok díszelegtek rajtuk.

A 35-ös modern Don Quijotéi

„Egy, kettő, három, négy, öt, hat…” Fura módon épp egy kamionossal számoltuk együtt, hogy egy perc alatt mennyi nehézgépjármű, vagy népszerűbb nevén kamion halad el oda és vissza Sajószögeden pénteken reggel fél 8 tájban a 35-ös úton. Tizenhatig jutottunk el a számolásban. Lehet vitatkozni azon, hogy ez sok vagy kevés. A településen élők számára valószínűleg – és érthetően – még az egy is sok.

Az utóbbi időben újra csak megnövekedett a kamionforgalom a 35-ös úton.” Varga Viktor

Akinek a környéken van dolga – mármint kamionosnak –, az joggal jár erre, mert nem is nagyon tudná áruját másképp eljuttatni rendeltetési céljához. Nem is velük van bajuk a sajószögedieknek (és tegyük hozzá, hogy a nagycsécsieknek és a tiszaújvárosiaknak sem), hanem azokkal a kavicsszállítókkal vagy külföldiekkel, akik tranzitforgalomban használják az utat. Ők mehetnének – sőt menniük is kellene – a néhány kilométerrel hosszabb, ám időben rövidebb M3-as, M30-as „relációban”.

Ellentétes érdekek

Az ominózus kamionossal a településen lévő zöldséges mellett találkoztunk a kamionforgalom ellen meghirdetett demonstrációra tartva. Mikor megtudta, miről van szó, mondta, hogy nem szeretné megmondani a nevét, hiszen ő maga is kamionos, és szokott is erre járni, mert másképp nem tudná elvinni a szállítmányt a céljához. Mint mondta, a lakott területeken – különösen Nagycsécsen és Sajószögeden – a megszokottnál is jobban figyel, hogy minél kevesebb gondot okozzon az ott élőknek.

Azt tapasztalja, hogy kamionos társai közül tényleg sokan repesztenek végig a lakott településeken. Kétségtelen, hogy nagy a nyomás és minél hamarabb célba kell juttatni a szállítmányt, és ezért sokszor még a büntetést is megkockáztatják. Ezért még akár útvonalengedély nélkül is inkább erre jönnek, és nem a sztrádát használják…

A péntek reggelre, a sajószögedi művelődési ház előtti területre, a 35-ös mellé meghirdetett demonstráció célja éppen az volt, hogy tiltakozzanak a nemhogy csökkenő, de egyre gyarapodó kamionforgalom ellen.

Nem hagyják magukat

A szerveződés – a modern kor vívmányait felhasználva – az erre a célra egy évvel ezelőtt életre hívott Facebook-csoport segítségével történt.

Amikor odaértünk, már az A3-as méretű transzparenseket osztogatták. „Nem tranzit­út!” „Elkerülőutat akarunk!” Ilyen feliratok díszelegtek rajtuk. De volt olyan is, amely a 20 tonnánál nehezebb gépjárművek behajtását tiltó KRESZ-táblát mintázta.

Az egyik transzparensosztó Varga Viktor, a tiltakozás fő szervezője volt.

„Szükségét láttuk, hogy tavaly május után újra tiltakozzunk az elviselhetetlen kamionforgalom ellen. Időnként olyan, mintha picit jobb lenne a helyzet, de az utóbbi időben újra rosszabbodott. Olyan, mintha a közútkezelő számlálatlanul adná ki az útengedélyeket. Nyilván üzleti érdek, hogy erre járhassanak el a kamionok. Ezen a helyzeten eddig semmiféle módon nem sikerült érdemben változtatnunk. Nem hátrálunk meg, újra és újra kijelentjük, nem akarunk kamionokat itt.”


Lehettek volna többen is

A demonstráció péntek reggel rendben lezajlott. Mintegy félszázan vettek részt rajta, kevesebben a reméltnél.

Nagy Szaniszló János, a tüntetés egyik aktivistája a Facebook-csoportban a következő bejegyzéssel értékelte a demonstrációt: „Sajnos, nem annyian voltunk, mint amennyien itt felszólalnak. De legalább megint megmutattuk, hogy újra hangot kellett adni a véleményünknek. Legközelebb egy csütörtök délutáni időpontnak kellene lennie. Jó lett volna látni több nagycsécsi és tiszaújvárosi lakost is, de szögediekből is vannak még, akik fizikailag sajnos nem támogattak minket…”


[related-post post_id="4186017"]

[related-post post_id="4179518"]

[related-post post_id="4105794"]

[related-post post_id="4009038"]

[related-post post_id="3975846"]

[related-post post_id="3964772"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában