Színház

2019.05.07. 18:08

Fesztiválos Eklektikon

Remek miskolci elő­adás jutott el a nagy­váradi HolnapUtán fesztiválra.

Jelenet az Eklektikon 2048 című előadásból. A képen: Fandl Ferenc és Boros Anna

Fotó: Bujdos Tibor

Három ország nyolc társulatának tizenkét előadását láthatta a közönség a hetedik alkalommal megszervezett nagyváradi fesztiválon – emlékeztetett a Krónika.ro, felidézve: a Kárpát-medence legjelentősebb színházi műhelyeiben dolgozó fiatal alkotók műveit szemlézték.

Pompás társaságban

Olyan jelentős színházak kaptak meghívást, mint a fővárosi Örkény vagy a híres szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, illetve a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Miskolci Nemzeti Színház is ott lehetett: a független K2-vel közös Eklektikon 2048 című produkciót adták elő. „Derűs gesztusszínészet ez, felelősséggel művelt szakma, kötéltánc a valami végtelenül komoly és a határtalanul vicces szakadéka fölötti magasban” – írta a bemutatót követően az előadásról szóló kritikájában lapunk szerzője, Bujdos Attila.

A következő évadban a jelek szerint már nem lesz folytatás: a Miskolci Nemzeti Színház napokban közzétett új szezonra szóló műsora ugyanis nem tesz említést róla, hogy a miskolci társulat három közös mű után folytatná a K2-vel közös munkáját.

A közönség három egészen egyedi hangú, friss, szellemes előadás emlékét őrizheti majd. Az Elza-trilógia darabjaiét.

Ezeket részben Babits Mihály társszerzőjeként és rendezőként is Benkó Bence és Fábián Péter jegyezte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában