„Szerintem ez soha el nem évül”

A romantikus nagy hős iránti általános igény talál a közönségére a Nora című operával – ez világlik ki Anger Ferenc szavaiból. A hazai operajátszás egyik meghatározó alkotója állítja színpadra Albin Fries művét. Nem véletlenül az idei Bartók Plusz Operafesztivál fontos előadása ez: az operaíró verseny nyertese volt az osztrák szerző, a díja a bemutató.

Kifejezetten élvezetes feladat a maga eredetiségében, a saját korában megtartani a történetét – mondja a rendező. Anger Ferencet kérdeztem.

„Azt remélem, a nézők a nyitógála után megrohamozzák majd a jegypénztárat, hogy a Norára megvegyék az utolsó jegyeket” – Kesselyák Gergely fesztiváligazgató mondta ezt. Szerinte a nyitógálán elhangzó gyönyörű ária ilyen erővel képes hatni. Ön szerint is ilyen hatású mű született?

Kesselyák Gergely nem véletlenül mondja, hogy remekmű. Volt alkalma megismerni. A Bartók Plusz operaíró versenyén két tucatnyi versenymű közül választották ki, a legjobbként. A Nora fődíja az volt, hogy a miskolci fesztivál bemutatja. A librettó és a zene izgalmas, a premier nagy reményekre ad okot.

Az ilyen lelkesült ajánlás egyébként megkönnyíti vagy megnehezíti a rendezői munkáját?

Nem fércművel van dolgunk. Nem dramaturgiailag kevésbé kidolgozott helyzeteket kell a színpadon feljavítanunk. Amikor a mű önmagáért beszél, a rendezőnek könnyebb a feladata. Abból a szempontból nehezebb, hogy igenis meg kell felelni mindannak, amit a partitúra hordoz. Viszont innentől kezdve végtelen a lehetőségünk. A próbaidőszak elkezdődött, napok óta kéjes élvezettel tobzódunk az énekesekkel a megoldások keresésében, hogy a karakterek és a kapcsolataik finom pszichológiáját felfejtsük, és a legmélyebbre hatolva adhassuk vissza.

Vagyis nem szemléltető előadást rendez.

Valóban nem – az előadás súlyoz, aláhúz, elemez.

Mennyire enged a benyomásainak?

A személyes benyomás meghatározó. Mindenki a saját szűrőjén engedi át az anyagot, amellyel találkozik. Így van ez az alkotóművészetben és így van ez a közönség esetében is: meghallgatják és felépítik azt a világot, amelyet a szerző a zenéje által sugallni próbál.

A Nora esetében mi volt az első impressziója?

A legelső és legintenzívebb élmény az az újdonsága, egyedisége a partitúrának, hogy két dramaturgiai húzással egyszerre él. Ezek jellemzőek a századfordulós világra, amelyből Albin Fries a saját művészetét származtatja. A szerepösszevonásról, illetve a szerep szétszedéséről van szó. Amikor egy szerepet két énekes énekel, és amikor két szerepet egy énekes. Itt, ebben az operában Nora és a lánya szerepében ugyanazt az énekesnőt látjuk. A zeneszerző – róla szól az opera – ifjúkori énjét pedig egy másik énekes személyesíti meg. A színpadi találkozásaiknak roppant érdekes a dramaturgiai hálózata.

Ez úgy hangzott, mint aminek nemcsak dramaturgiai-színpadtechnikai, hanem lélektani jelentősége is van.

Tulajdonképpen a teljes opera olyan, mint egy pszichoanalitikus szeánsz a bécsi szecesszió fülledt légkörében.

Mennyire tekinthető általános operaszerzői gyakorlatnak, ahogyan Albin Fries a karakterekre és a közöttük lépő kapcsolatokra tekint? Az a tudatosság, ahogyan a Nora című művéhez érzelmes, 19. század végi, 20. század eleji librettót talált, hozzá a késői romantika zenei stílusát használta.

Számomra az a legizgalmasabb, hogy pont azzal szólítja meg a közönséget, amiről azt gondoljuk, hogy ezt már meghaladtuk. Egy zeneszerző életét, szerelmét és halálát mutatja be, méghozzá oda helyezve a történetet, ahol a zeneszerző romantikus képe utoljára még létezett: a századfordulóra. Mahlerrel, Richard Strauss-szal, Puccinivel ez az ideál megszűnt. És azt gondolom, ez – tudat alatt – nemcsak az operalátogató közönséget foglalkoztatja. A kommersz kultúrában is rendre visszatér a romantikus nagy hős figurája. Szerintem ez soha el nem évül.

A hős felé fordulás, a romantika iránti igény teszi szerethetővé ezt az operát?

Azért szerethető, mert bár historizáló zenés történet, de ma íródott, és rendkívül mai zene. Nem utánzás. Nem reminiszcencia, nem visszaemlékezés valami régire. Hanem abszolút a mából és a mai gondolatiságból született, a mai közönséghez szól. A színház lényege: megfogni a „most”-ot. Hogy húsz év múlva milyen sorsa lesz ennek az operának, nemcsak az opera abszolút minőségétől függ, hanem attól is, hogyan tudja majd az akkori közönséget és az akkori világot megszólítani. Itt, nálunk ez eléggé betalál. Azon vagyunk Cser Ádám karmesterrel, a szólistákkal, a zenészekkel, hogy ez a „most” a legtökéletesebb „most” legyen. Hogy a lehető legpontosabban tolmácsoljuk az operát.

Interjú: Anger Ferenc rendezővel

Albin Fries: Nora

Bemutató: június 20., csütörtök, 19:00, Miskolci Nemzeti Színház

A főbb szerepekben: Sonnenfels – Pedro Velázquez Díaz, Arthur – Valentina Pluzsnyikova, Nora, Desirée – Sylwia Olszyňska, Andre – Morten Frank Larsen

Rendező: Anger Ferenc

Díszlet- és jelmeztervező: Zöldy Z. Gergely

Karmester: Cser Ádám

Közreműködik: a Miskolci Szimfonikus Zenekar