Házakat és fantáziavilágokat épít

Miskolczi Bodnár Péter a Sanctemonia Lovagjai című fantasytrilógiája után, krimitrilógiájának első két kötetét egy könyvben, A színt valló halott & Francia kettős címmel tárta az olvasóközönség elé, amelynek egyik darabja Lillafüreden játszódik. A Palotaszállóban tartott téli kötetbemutatón zömében baráti köre és családtagjai vettek részt, akiknek személyisége felismerhetően hozzájárult a könyvekben megjelenő karakterekhez. Az alkotói folyamatról és írásművészetének változásairól beszélgettünk a szerzővel.

Mit osztana meg velünk a hátteréről?

A decemberi kötetbemutatómra tanulmányaim szinte minden helyszínéről érkeztek volt osztálytársak és barátok: a Fazekas Utcai Általános Iskolától kezdve az Avasi Gimnáziumon át egészen a Budapesti és a Bécsi Műszaki Egyetemig, ahol jelenleg utolsó éves építőmérnök-hallgató vagyok. Külön kiemelném a „B csapat” fedőnévvel működő baráti kört, akik a könyveim megszületésében is nagyon fontos szerepet játszottak mint a felolvasóestek tagjai és egyfajta interaktív történetmesélés során kibontakozó krimijáték résztvevői. Rajtuk kívül a családtagjaim a leglelkesebb olvasóim és kritikusaim, akik, ha elkészül egy új fejezet, azonnal elolvassák, és az egészet közösen átbeszéljük. Emellett a regények megjelenésében végig támogattak, mind financiális, mind lelki szempontból.

Hogyan jelent meg az írás iránti vágy?

Lassan kilenc évvel ezelőtt, az érettségi évében fogalmazódott meg bennem, hogy a fejemben kavargó fantáziaötleteket, gondolatokat, történeteket le kellene írni. Egy nagyon kedves barátom, aki maga is írással foglalkozik, biztatott, hogy mindenképpen jegyezzem le ezeket, mert érdekes lesz majd évekkel később visszatekinteni rá. Utána szép lassan elkezdett bővülni, tágulni egy összefüggő történet és Sanctemonia fantáziavilága, ami a háttérben van. Egyébként a fantasytrilógiát a második kötet, A szokatlan szövetség megírásával kezdtem, mert könnyebb volt egyből az események közepébe vágni, de már akkor tudtam, hogy mi szerepel majd az első, a Négy drágakő titka és az utolsó, a Hajsza Geminas kincséért című kötetben. Amikor elkezdek bizonyos karakterekkel foglalkozni, annyira a szívemhez nőnek, hogy szeretek minél többet írni róluk, és a hármas felbontást tartom a történetmesélés szempontjából a legideálisabb hossznak. A módszer arra is alkalmas, hogy bizonyos kérdéseket nyitva hagyjak. Ilyen például, hogy a főszereplők hogyan kerülnek át a másik világba és miképpen tanulják meg használni a drágakövek erejét.

Az ihlettől hogyan jut el a tényleges alkotói folyamatig?

Az ötletszerzést és az ihletet eddigi tapasztalataim szerint két csoportra osztom. Van egy nagyon tudatos logikai alkotás, amikor egyszerűen a sztorit minden részletében kibontom. A másik viszont, amikor az ihlet magától jön és a történet elkezdi megírni magát. Nekem pedig csak tartanom kell a lépést, hogy lejegyezzem, ami a fejemben van. Egy kötet körülbelül egy év alatt készül el. Mielőtt leírom a szöveget, kutatómunkát végzek. A fantasyregénynél valamivel könnyebb dolgom volt, mert nem kellett hozzá feltárnom a történelmi hátteret, viszont sok mitológiai és vallási utalást tettem, amit az olvasók is felfedezhetnek a kalandok és varázslatok kapcsán. Emellett belecsempésztem olyan érdekességeket, amelyek akár egy-egy épület részletes leírására vagy az adott fantáziavilág fizikai törvényeire vonatkoznak, létező tudományos tételből kiindulva. Végül gyakran újraolvasom a saját írásaimat, megjelenés előtt és még utána is. A fantasyregényeket máig javítgatom és finomítom, ami ilyen értelemben befejezhetetlen munka.

Miben más megírni egy fantasyt, mint egy krimit?

A fantasyban a Harry Potter-sorozat olvasása különösen inspirált, persze nálam teljesen más történet bontakozik ki. A fantáziavilág sokkal szabadabb, ugyanakkor egészen magamnak kell felépíteni. Ez több munkát jelent, mert mindent megalapozok a teremtéstörténettől kezdve az ottani fizikai törvényekig. Krimiben ilyesmire nincsen szükség, mert mindjárt az elején kiderül, hogy valós helyszínen játszódik. Viszont lehetőség nyílik a saját élményeket is beleépíteni. Például mindig igyekeztem olyan helyszíneket választani, ahol már jártam, amit jobban ismerek, és ezáltal élethűen le tudom írni. 2015-ben Franciaországba látogattunk a családommal, hogy megtekintsük a Loire-menti kastélyokat. Számos gyönyörű építészeti remeket nézhettünk meg, és ezek részletei is fel-feltűnnek a regényekben, de a lillafüredi Palotaszálló szintén ilyen. Emellett egész családunk lelkes rajongója a detektívtörténeteknek, akár könyvben, akár filmen. Könyvtárunk jelentős hányadát Agatha Christie kötetei alkotják, amelyeket többször végigolvastam. A krimijeimben a nagy elődhöz hasonlóan törekedtem rá, hogy az olvasó ne csak passzív résztvevője legyen a történetnek, hanem próbálja megoldani a rejtélyt, ezért komoly szerep jut az elhallgatásnak, illetve az utalásoknak.

Miben változott az írásművészete a kezdetek óta?

Remélem, hogy a fogalmazás kifinomultabbá vált a kezdeti első próbálkozásokhoz képest. Tényleg igaz, hogy minél több gyakorlással lehet ezt igazán elérni. A kriminél úgy éreztem, hogy az ironikus, szarkasztikus hangvétel mintha jobban előjönne, de párhuzamosan a könnyedebb stílus is. Tehát talán az olvasók számára jobban feldolgozható, mint a nagy fantasyeposzok megfogalmazása. A krimiben már kifejezetten törekedtem rá, hogy a háttér-mondanivaló magából a történetből, a nyomozás és a személyes epizódok részeként bontakozzon ki, és ne legyen szájbarágós.

Korábban említette, hogy közösségi aktivitás is kapcsolódott a regények megírásához. Mesélne erről?

Még a gimnázium alatt alakult ki több évfolyamból egy nagyon összetartó baráti kör, akik mint szereplők is megjelennek a könyveimben. Természetesen nem a valós személyiségükkel, hanem extra árnyalatokkal, alternatív karakterekként. Már a Sanctemonia Lovagjai megszületése közben felolvasóesteket tartottunk, ahol a sok szereplő közül a résztvevőknek ki kellett találnia, hogy kik ők. Az egyetem alatt pedig krimijátékot szerveztünk. A szabadulószobák, illetve a gyilkosos, nyomozós társasjátékok nyomán felvetettem, hogy mi lenne, ha interaktív történetmesélésbe kezdenénk, amiben egy bűnügyet kell kibogozni. Az egyik belvárosi lakást berendeztük nyomozóirodának, és karakterinformációkat, bizonyítékokat és megfejtendő kódokat alkottam hozzá. Amikor a játék végére értünk, a barátaim teljesen fellelkesültek. Azt mondták, hogy nagyon szívesen elolvasnák könyv formátumban is mindezt, és ez lett aztán a krimitrilógia alapja.

Miért döntött úgy, hogy a valós személyek alternatíváit formázza meg?

Fantázia szempontjából nagyon hatékony, mert sokkal jobban el tudom képzelni. Erősebben él előttem a karakter, és szinte látom magam előtt a történetét. A felolvasóestek alkalmával az ismerőseimnek nagyon tetszett ez a megoldás, és úgy vettem észre, hogy sokan továbbgondolják. Fanficitonök születtek, és mindenki kicsit beleélte magát jobban a karakterbe. Ami nehézséget jelentett, hogy a történet előrehaladtával kiderült, hogy kiből lett jó és ki vált gonosszá, illetve a nagy háborúk során néhány karaktertől el is kellett búcsúznom. Ezeket a szereplőket nem tudtam annyira szabadon kezelni, mint a többieket, de ez már az elején is látszott, és eleve úgy indítottam el a történetet, hogy kalkuláltam ezzel.

Hogyan választja ki a karakterei nevét?

A fantáziavilágban lehetőség van arra, hogy akár visszautalásokkal, akár előreutalásokkal jelentést kapjon egy-egy név. Némelyik szereplőnek a sorsa benne van a nevében, történelmi és mitológiai vonatkozások kapcsán. A krimiben ez kevésbé szükséges, hiszen a mai világban nem nagyon kapunk olyan neveket, ami a sorsunkra utalna vagy háttér-információval rendelkezne. Mégis próbáltam ott is egy-két ilyen érdekességet bevezetni vagy kikacsintást tenni. Például a francia rendőröknek legtöbbször valamilyen matematikai tételből származik a nevük, de ennek egyébként semmilyen funkciója nincs a történet szempontjából. A címadásban pedig nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy vagy kettős utalás legyen vagy valamilyen rejtett jelet tartalmazzon. Ennek különösen a kriminél van jelentősége, mert sokszor már csak olvasás után tárul fel a teljes jelentéstartalom.

Hogyan viszonyul az olvasói visszajelzéseihez?

Nagy segítség, hogyha kicsit az olvasóknak a gondolkodásába is belelátok. Lehet, hogy számomra egy részlet teljesen egyértelmű, ezért nem fogalmazom meg elég tisztán, de számukra mégsem az. A visszajelzések alapján tudom aztán finomítani a szöveget, ami nagyon sokat hozzáad ahhoz, hogy tényleg élvezetes könyv kerüljön ki a kezeim közül. Például sok kérdés felmerült a szereplők kapcsán, akár a korukat illetően, ugyanis a fantasytrilógiában ez változik. A krimiben is próbáltam a fiatalos hangulatot megtartani, de érződik rajta, hogy már nem gimnazistaként, hanem egyetemistaként írtam. Ugyanakkor megjelenik benne egyfajta humoros vonulat, és fontos szerepet kap a dramaturgia és a kettős idősík. Arra törekedtem, hogy a fiatalok számára is élvezhető legyen, de párhuzamosan komoly kérdésekkel foglalkozzak. Ennek meglett az eredménye, mert azt tapasztalom, hogy a barátaim mellett az idősebb korosztály ugyanúgy érdeklődik a regényeim iránt. A Palotaszállón keresztül, ahol a krimimet árulják, kapok konkrét visszajelzéseket, de örülnék, ha több kapcsolatom lenne a tágabb olvasóközönségemmel is. A Moly.hu-n szintén szerepel a legújabb könyvem, ahol lehet írni hozzászólásokat, de az online interakciót még szeretném fejleszteni. Hosszabb távon tervezem, hogy a könyveim számára Facebook-oldalt és honlapot hozok létre.

Milyen szerepet tölt be az írás építőmérnök szakmája mellett?

Hivatásnak is szívesen nevezném az írói munkát. Ugyanakkor valószínűsítem, hogy az építőmérnökség lesz az igazi szakmám és remélem, hogy a kettőt párhuzamosan tudom majd csinálni. Igazából az volt a fő célom az írással, hogy kicsit változatosabbá tegyem a mindennapokat. Számomra nagy siker lenne, hogyha íróként is el tudnék helyezkedni, de valószínű, abban az esetben sem hagynám teljesen abba a mérnöki szakmát, hanem csak a hangsúlyokat helyezném át egyikről a másikra. Jelenleg kriminovellákon, illetve kisregényen dolgozom, amiből egy-kettő Miskolcon játszódik majd. Leghamarabb ősszel tervezem a krimitrilógiám harmadik kötetének, A luxus csapdájában címűnek a megjelentetését, de a tavasz vagy a nyár reálisabbnak tűnik. Nálunk családi szokás, hogy szeretjük naplózni az eseményeket. A kilencvenes években elkezdett feljegyzésekből most egy krónikát készítek, ez jó lehetőség az írás és a fogalmazás gyakorlására. Államvizsga után pedig Bécsben szeretnék dolgozni, mert nagyon jól érzem magam a városban. Az egyetem kapcsán ismerkedünk a szakmával, és remek lehetőségek vannak itt. Hosszabb távon pedig akár Miskolc–Budapest–Bécs-ingázásban is gondolkodom.