Mindig a megérkezés az, ami a legfontosabb

Farkas Róbert, a borsodi származású ifjú dirigens immáron 13 éve él Németországban, de rendszeresen dolgozik itthon is. Mint mondja, nagyon szeret magyar együttesekkel dolgozni, ezért – és a különleges programért is – várja a miskolci hangversenyt.

Hogyan indult Farkas Róbert története? Hogyan lett a borsodi, majd hevesi fiúból világlátott művész?

Kitartó munka árán. A zene valamilyen formában mindig is körülvett, és 8 évesen elkezdtem zongorázni tanulni. Rövid időn belül biztos voltam benne, hogy zenész szeretnék lenni. A mai állapot egy hosszú folyamat eredménye, ami a miskolci konzervatórium szolfézs–zeneelmélet és zongora szakával kezdődött. Később a Zeneakadémián már kórusvezető és szolfézs szakon tanultam. Itt nyílt ki az érdeklődésem a zenekari vezénylés felé. A diploma után felvettek a karmesterképzőbe, ahonnan egy év után Berlinbe mentem továbbképezni magam, és az Universität der Künstén diplomáztam.

Nem zenészcsaládból származik. Hogyan került kapcsolatba a muzsikával? A családja mindvégig támogatta a szakmaválasztásában?

A családom annak ellenére, hogy nem igazán volt hozzá kapcsolódási pontjuk, mindig maximálisan támogatta az egyébként szinte mindig egyedül hozott döntéseimet.

Jelenleg Berlinben él és dolgozik, de gyakran van Magyarországon is elfoglaltsága. Mennyire terheli meg az ingázás, tervezi a végleges hazatérést?

Immár 13 éve élek Németországban, ami nagyon multikulturális ország. Ez a fajta életmód, a sokféle emberrel való találkozás nyitottságra és elfogadásra nevel. Ez egy nagyon fontos része az életemnek. Szerencsére a 2016-os itthoni bemutatkozásom óta sok felkérésem van Magyarországon is, ami nagy örömmel tölt el, mivel nagyon szeretem a magyar muzsikusokat. Ezen kívül Romániában, Horvátországban és Lengyelországban is vannak feladataim. Mindegyiket ugyanolyan erőbedobással és felkészüléssel látom el. A hazaköltözés a jövő kérdése, de erre mindig Vikár tanár úr szavai jutnak eszembe: „a megérkezés a legfontosabb”.

Kik voltak a legnagyobb hatással a szakmai életútjára?

Szerencsésnek érzem magam, mert sok jó tanárom volt, akik nagy hatással voltak rám. Papp Gábor és Papp Edit a miskolci konzervatóriumból például meghatározó pedagógusok voltak számomra. Sorolhatnám a listát, mindenkinek hálás vagyok, aki tanított. Viszont Fischer Iván és a Fesztiválzenekar hatása rendkívül fontos számomra. Ezenkívül Dmitri Kitajenko karizmatikus személyisége is sok pluszt adott a mai zenei gondolkodásomhoz.

Folyamatosan a repertoárja bővítésén dolgozik. Milyen műfajok azok, amikben a leginkább otthon érzi magát, és melyek azok, amik kifejezetten megdolgoztatják?

A romantikus művek nagyon meg tudnak érinteni, de minden felkérés és repertoár egy kihívás, és én ugyanolyan elhivatottsággal állok minden mű felkészítéséhez. A barokk zene eddig kevésbé került elő, de a jövő szezonban ez is változni fog. Kortárs műveket például nagyon szívesen tanulok és tanítok be.

Milyen karmester szeretne lenni Farkas Róbert? Milyennek látja önmagát, és milyen célok viszik előre?

Sokszínű karmester szeretnék lenni, széles repertoárral. Lépésről lépésre haladva, de szeretnék hamarosan egy együttest, amellyel állandó közös munkával, jó hangulatban magas szintű interpretációkat sikerül a közönség – és természetesen önmagunk – számára kínálnunk.

Miskolcon egy igazán sokszínű programot fog vezényelni. Ljadov Elvarázsolt tó című alkotása mellett felcsendül majd Grieg a-moll zongoraversenye Fejérvári Zoltán közreműködésével, illetve helyet kapott a programban egy ősbemutató is Csajkovszkij–Bogatirjov VII. szimfóniája. Hogy ajánlaná ezt a műsort a közönségnek?

Az Elvarázsolt tó ideális egy koncert kezdéséhez, mivel azonnal egyfajta fantáziavilág tárul a hallgatók elé. Fejérvári Zoltán zongorajátéka csodálatos, amitől én magam is valami különlegeset várok. Most fogunk először együtt dolgozni, és nagy örömmel várom a találkozást. A koncert különlegessége valóban Csajkovszkij 7., Esz-dúr szimfóniája. Ezt tudomásom szerint még nem adták elő Magyarországon, ezért ez egy magyar bemutató lesz. A mű egy rekonstrukció, amit Semyon Bogatyrev az 1950-es években rakott össze. Csajkovszkij a mű témáit a 3. zongoraversenyében használta föl, illetve a 3. tételt teljes egészében zongoraműként, Scherzo-fantasia Op. 72 címen komponálta. A mű igazi Csajkovszkij-hangzással és tematikával szerintem egy nagyon jól sikerült kompozíció, amire nekem Dmitri Kitajenko hívta fel a figyelmemet. A művet egyébként Ormándy Jenő 1962-ben a The Philadelphia Orchestrával lemezre vette. Amikor felkértek erre a koncertre, azt gondoltam, hogy be kell mutatnunk ezt a szimfóniát, hogy a közönség valami régi köntösbe öltöztetett modern élménnyel töltődhessen fel.