Összeállt a hármas meg a történelem

Szerelmi háromszög. Két férfi szeret egy nőt délvidéken, Magyarország szerbek lakta területén az első világháború és a trianoni békeszerződés idején. A Feketeszárú cseresznye című darab szerzője az 1930-as évek ünnepelt írója, Hunyady Sándor, akinek ez a mű hozta el a sikert. Most a Miskolci Nemzeti Színház tűzte műsorára Szőcs Artur rendezésében.

Közeledünk a trianoni diktátum 100. évfordulójához, ez is aktualitását adja az előadásnak. Miért épp ezt a darabot választották a centenáriumhoz köthetően?

Már korábban jeleztem a művészeti tanácsnak, hogy ezt a darabot szívesen megrendezném. Mindig hiszek abban, hogy akkor a legideálisabb elővenni egy darabot, ha egy társulatban beérnek rá a színészek. Úgy érzem, ez most nemcsak a főszereplőkre igaz. A színművet egyébként átdolgoztam, sok mindent beleírtam a saját családom és kutatásaim alapján. Úgyhogy maga a darab régi választás.

Mi az, amivel kibővítette az eredeti művet?

A családi vonatkozásokról nem szeretnék beszélni. A mű a Szabadkai járásban játszódik, én tavaly épp ott rendeztem, így a levéltárban rengeteget olvastam azokról az időkről. Sokunk emlékezete a háborúkról a falvakban, városokban található emlékművekre redukálódott. Azt éreztem, hogy kicsit többet tudok adózni az akkor élteknek, ha a levéltárakban talált korabeli katonaleveleket, amelyeket ők írtak családtagjaiknak, szerelmeiknek belerakom az előadásba. Ha idézek a korabeli újságokból, mint például az Ady-verset, amit szintén ott olvastam. Vagy ha belekerül a térképégetés, ami a dokumentumok szerint gyakori volt a Trianont követő időkben, még ha ez nincs is benne az eredeti színműben.

Hunyady művében nincs az a misztikus szál sem, amit az előadásban használ: az első felvonásban meghalt, eltemetett katonák a másodikban végig ott vannak a színpadon, és végigkísérik a történéseket. Miért?

Valahol azt éreztem, hogy nem hiába haltak meg, szellemi hagyatékuk itt lebeg felettünk. És ezzel a remek karakterek sem tűnnek el a 2. felvonásra, hanem egy teljesen másik minőségben vigyáznak ránk.

A szerelmi történetben egy szerb házaspár női tagja egy magyar férfiba szeret bele. Befolyásolta-e sorsukat, hogy az első világháború idején, majd a trianoni békeszerződést követően bontakozik ki?

Nem vagyok benne biztos, hogy másképp alakult volna a történetük. Természetesen az ember úgy él, hogy a mindenféle külső hatásokat próbálja feldolgozni és túllépni vagy átlépni azokon, de azt nem mondanám ki, hogy ami történik velük, az a történelmi korszak miatt következik be. Megpróbáltuk kristálytisztán kielemezni, hogy ilyen helyzetben három ember mit érezhet, erről szól a történet.

A darab végén (nem akarom elárulni a végkifejletet) vajon boldog lesz-e a nő és a férfi, akik egymást választották?

Mindig azt tanították rendező szakon, hogy azzal, ami a darab után történik a rendezőnek nem szabad foglalkoznia. Mert visszahatna a rendezésére. Nagyon nehéz út áll előttük, a nőnek egy idegen országban kell ezentúl élnie, távol a saját népétől.

És itt jön képbe a Trianon: most idegen országban kell folytatnia.

Valószínűleg van olyan erős köztük a kapocs, hogy előbb-utóbb túllépnek a múlton.

Az előadást különösen erőssé teszik az élőzenei és a táncbetétek. Az első felvonásban a magyar népzene dominál – akkor még magyar területen vagyunk –, a második felvonásban – már a békeszerződés után – szerbesednek a dalok. Honnan jött az ötlet?

Együtt nőttem fel a Söndörgő együttessel, akik délszláv népzenét játszanak. Ők ajánlották a Babrát, a tanítványaikat, vagyis ugyanabban a minőségben játsszák ők is ezt a fajta zenét. Mi itt, Észak-Magyarországon távol vagyunk Szerbiától, így érdemesnek láttam a szerbek zenei világát kicsit ideköltöztetni, szerettem volna megmutatni, hogy mennyire dús világ ez. Az ő kultúrájukat sokkal jobban átitatja a zene, mint a miénket. Így is lehet.

Irina, a női főszerepet játszó Czvikker Lilla utolsó dala szinte az előadás csúcspontja. Említette, hogy azért is választotta ezt a darabot, mert úgy érezte, a társulatban beértek rá a színészek. Kire, kikre gondolt?

Évek óta ismerem Márkot és Bandit (Bodoky Márk és Lajos András, a két férfi főszereplő – a szerk.), Lillával pedig Nyíregyházán dolgoztam együtt. Szeretem, ahogy játszik, ahogy énekel. Az idei évadban Miskolcra szerződött, így összeállt a hármas bennem. Emellett úgy álltak a csillagok is, hogy pont addigra lett meg a Babra zenekar, mire mind szépen be- és összeértek. A katonák pedig csodálatosak, Zoliék, Gyuriék (Simon Zoltán, Somhegyi György – a szerk.) és a többiek, nem volt nehéz. Összeállt a hármas, meg ugye a történelem.